Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-499

496. országos Ülés 1889. deezember 5-én, kedden. SO: söig megfeszíteni és 2500 millió államadósságot csinálni, melynek legnagyobb részét Ausztria szolgáltatta ; évi 70 millió forint kamattal vagyunk Ausztria tőkegazdag népének adófizetői. De szükségtelennek tartom a két állam teherviselési képességének egyre nagyobbodó aránytalanságát az erőmérők statisztikai adathalmazával megvilágítani. Megtették már nagyon sokan, maga az 1896-ik évi quótabizottság is, megtette tegnap nagyon szép, az igazságot hfíen tükröztető beszédében pártelnököm Kossuth Ferencz, (Éljenzés a szélső baloldalon.) de megtette Horánszky Nándor képviselő úr is, a ki a quótáról irt alapos tanulmányában világosan kimondja, hogy jogtalan a quótaemelés és végkonkluziókép ezt mondja: »Ausztria részéről quótaemelést kívánni méltatlanság és igazságtalanság, Magyarország részéről pedig quótát emelni erkölcsi önmegalázás és az ország anyagi érdekein ejtett súlyos merénylet lenne.« (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem lehet tehát sem reális, sem igazságos úton indokolni a quótának felemelését, még az osztrák részről Horánszky Nándor t. képviselőtársam úgy szólván a gorombaságot tünteti fel, a melylyel a quóta felemelését követelik. A quótabizottságnak a quótafelemeléséhez vezetett eljárása nem egyéb, mint egy valóságos színjáték, a melyen, mint kitűnő bohózaton, jól lehetne mulatni, ha mint nézők szerepelhetnénk, (Igazi Ügy van! a szélső baloldalon.) de fájdalom, a nemzet zsebére megy e valóságos koczkavetés; tragédia az a szó szoros értelmében, ha az eredményt, azt a rombolást tekintjük, melyet a nemzet vagyoni viszonyaira gyakorol, mert a quótának egy százaléka nem egy állandóan meghatározott értékszám; az változik a közösügyi költségek nagyságával, a melyekről pedig tudjuk, hogy csak emelkedni szoktak, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) úgy, hogy daczára annak, hogy 1872 óta egyforma a quóta arányszáma, Magyarország évi terhe, a hozzájárulás a közösügyi költségekhez 1896-ban 13 millióval volt nagyobb, mint 1872-ben. De vegyük figyelembe a száudékolt és már nem is titkolt követeléseket a közösügyi költségek emelése tekintetében, a katonatisztek fizetésének emelését, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon!) a gyorstüzelő ágyukat, s a melyet legelsősorban kellett volna említenem, a hadsereg létszámának felemelését, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a quóta felemelése háború kitörése nélkül is oly imminens terhet fog Magyarországra róni, melyet ez a szegény, mindenféle adókkal úgy is túlterhelt nemzet egyszerűen nem fog megbírni, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és be fog következni az ország végső erőfeszítésével elért pénzügyi egyensúly bukása. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Én kérdem a t. miniszterelnök urat, hogy a jog, EÉPVH. NAPLÓ. 1896 —1901. XXV. KÖTET. törvény és igazság fényes pánczéljában, fegyverzetében lehet-e elismerni a legnagyobb mérvű jogtalanságot és igazságtalanságot, a magyar quóta felemelését? Ki meri mondani a t. miniszterelnök úr és elvállalja érte a felelősséget, hogy igazságos Magyarországra nézve a quótának felemelése? Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogja összeegyeztetni a t. miniszterelnök úr ezt programmbeszédének márczius elsején mondott következő szavaival (olvassa): »A kormány legfőbb gondja, igen tisztelt ház, ápolni, gondozni, feutartani államháztartásunkban azt az egyensúlyt, melynek elérésére oly nagy áldozatot hozott a nemzet, melyet oly nagy és hosszú munka árán ért el. Ezt, t. ház, koezkáztatni, ezt semminek alárendelni nem szabad, mert az állam legfőbb és életérdeke az, hogy rendezett anyagi, pénzügyi, háztartási viszonyokon nyugodjék; bővebben szintén nem szükséges magyarázni. Azért nem tagadom, az államháztartás egyensúlyának kérdését minden kérdés fölé helyezem. Nem tagadom, nagy gondot fog adni ennek a szempontnak intakt szem előtt tartása, mert az országnak szükséglete, az ország fejlődése, a reformtevékenység minden téren új meg új kiadásokat, a kiadások folytonos növekedését és szaporítását hozzák létre és tolják előtérbe. Hiszen, és ez igen természetes, egy törvényt sem tud alkotni ez a képviselőház, hogy annak hátterében ott ne álljon a teher, mely utána következik.« Én nem tudom, hogy a t. miniszterelnök úr mint vélekedik azon jogos kielégítésre váró követelésekről, melyeket a mindenható állammal szemben táplál maga az állami organizmus, melynek becsületes megélhetést sem képes igen sok esetben nyújtani., de a meddig a néptanítók szükséget szenvednek Magyarországon, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon!) gondolni sem volna szabad a quótának felemelésére. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És mi lesz azon számos, kiáltó és égető szükséglettel, a mely kielégítésre vár; mi lesz az újonan alkotandó pártatlan közigazgatással, a gyors és olcsó igazságszolgáltatással, a nemzeti kultúrállam megteremtésével, a válsággal küzdő mezőgazdák helyzetének javításával, az adóleszállítással és az iparteremtési kísérletekkel; (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) és mi lesz számtalan más sürgős szükségletek kielégítésével ? Hol marad minderre a szükséges nagymérvű összeg, midőn az ország sorsának intézői ezt egy moloch torkába vetik, tributumnak tekintik, a mely különben is leköti a nép kereső részének szinejavát, fiatalságát. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszik talán, hogy lehet még új adókkal terhelni a nemzetet? Nem látják a fenyegető jeleket, a melyek hol a növekedő kivándorlás, 5