Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-499
499. országos ttlés 1899. deczemlter 5-én, feedden, 3 j magában is bizonyítja azt, a mit előbb említettem, mert az 1867 : Xll. törvényezikk által alkotott közös ügyek hozzájárulási arányáról, a quótáról, annak törvényszerű" megállapításáról, azt hiszem, ma már mindenki beláthatja azt, hogy az egy helytelen, káros törvényhozási intézkedés, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert egyáltalában nem volna szabad az ország vagyonát oly alkuból eredő károsodásnak kitenni, a melynél mindig az erősebb nyer, s a melynek hatása a legnagyobb fokú gyűlölet. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A minthogy a quótának időnkinti megállapítása mindig is azt mutatja, hogy daczára az igazságnak, méltányosságnak, teherviselési képességünk valódi arányának Magyarország a reá nehezedő politikai kényszer hatása alatt mindig mint vesztes fél szerepel, mindig többet fizetett, mint a mennyivel köteles lett volna. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) így már az első alkalommal 1867-ben a jogos kötelezettségen felül 25 1 /2°/o helyett 30°/o-ot fizetett Magyarország, melyet az akkori quótabizottság abban a reményben vállalt el, hogy az országnak anyagi ereje a visszanyert önkormányzat folytán azon tíz év alatt, a melyre a quóta megállapíttatik, növekedni fog. Tehát mindjárt az első alkalommal a jogos, igazságos kötelezettségen felül milliókkal lett megterhelve az ország; de meg lett terhelve oly államadósá gokkal is, melyeknek elvállalására kötelezve nem volt, sőt melyeket jórészben épen azért csinált Ausztria, hogy Magyarországot leigázza. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig mindezen teherelvállalás, mindezen áthozatal jórészben fő oka volt később bekövetkezett pénzügyi romlásunknak. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Az 1877. és 1887-ben lefolyt quótaalkudozások lényegükben körülbelül ugyanazon jelenségeket tüntetik fel, mint az első alkalommal. Ausztria részéről a véghetetlen kapzsiság, kizsákmányolás, mely semmit sem ad az igazságra, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Magyarország részéről pedig mindig a kényszerített roppant áldozathozatal, mely már 1886-ban elérte a 30 milliót. Az utóbb lefolyt alkudozásokat hűen tükrözi vissza az 1896-iki quótabizottságnak közétett jelentése. Az ott lefolyt üzenetváltásokból világosan látjuk a két nemzet valódi helyzetét. Ha Magyarország az igazságra támaszkodva és ezt részletes adatokkal bizonyítva megtagadja a quóta felemelését, Ausztria megszűnteti az alkut, melyet elfogadni, úgy látszik, nem is akar, mert tudja, hogy Magyarország azért kényszerítve lesz a sarczot neki megfizetni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És e tekintetben a jelen alkalom mutatja, hogy nagyon jól ismeri Ausztria az 1867 : XII. törvényezikk által alkotott helyzetet. Mert különben hol találná magyarázatát, de nem felmentését, azon irtózatos sülyedést feltüntető tény, hogy a magyar államférfiak a nemzet megbízásából egy véghetetlenül nagy felelősséggel járó, nagy horderejű kérdésben eddig elfoglalt álláspontjukat feladják és az ország érdekét kiszolgáltatják az ellenfél kényének és kedvének. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert daczára annak, t. ház, hogy úgyszólván az ugyanazon tagokból álló 1899-iki quótabizottság kimondotta (olvassa); »Midőn pedig az adatokuak oly hosszú sora, amilyet a magyar országos bizottságnak az imént előterjeszteni szerencséje volt, azt mutatja, hogy: bármely mértéket alkalmazzunk is a monarchia két állama vagyonosságának megítélésére, az eredmény mindig azon arányon alul marad, a mely szerint a magyar korona országai eddigelé a közösügyi költségekhez hozzájárultak: a magyar országos bizottság nyugodt lelkiismerettel véli kimondhatni, hogy ezen hozzájárulási arány felemelésére sem ok, sem szükség nincsen. Teljesen magáévá teszi e bizottság a birodalmi tanács igen tisztelt bizottságának azon nézetét, miszerint úgy a két állam kormányának, mint képviseletének kötelessége a monarchia két állama közti viszonyt minél jobban megszilárdítani és mind annak elhárítására törekedni, a mi elidegenedést, vagy a kapcsolat lazulását okozhatná. Ilynemű veszély azonban leginkább abból keletkezhetnék, ha egyik állam a másikkal szemben támasztott követeléseiben az igazság és méltányosság határain túl akarna menni. Magyarország, miként eddig tette, úgy ezentúl is minden erejét meg fogja feszíteni, hogy a "pragmatika szankczióból és a kiegyezési törvényből folyó kötelezettségének teljes mértékben megfeleljen; de ezen túlmenni és az ország teherviselési képességét meghaladó áldozatokat elvállalni tiltja nemcsak az önmaga, hanem a monarchia iránti kötelessége is, e monarchiának csakis egy magában erős Magyarország szolgálhatván biztos táraaszúi«. Szalay Károly: Széll Kálmán írta alá? Thaly Ferencz: Ezt aláírta a miniszterelnök úr is. T. ház! Daczára mindezen kételyt nem tűrő kijelentéseknek és az ezek bizonyítására szolgáló számtalan részletes adatoknak, a quótabizottság igenis feladta álláspontját. (Igaz! Úgy van! <a szélső baloldalon.) Bizonyítja ezt a mostani bizottság ideterjesztett jelentése. Mert ebben a jelentésben azt mondja a quótabizottság: (Halljuk! Ralijuk! a szélső baloldalon.) »Minthogy a számítás elvi alapjára nézve, miként évek hosszú során át, úgy most is a két bizottság között áthidalhatatlan nézetellentét nyil-
