Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-507

216 307. országos Ülés 1899. deczember 15-én, pénteken. egy terhektől amúgy is görnyedő nemzet erőssé váljék milliókra rúgó új terhek elviselésére? (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Egy bizonyos: az, hogy volt nemzeti párti képviselőtársaim a jog, törvény és igazság csábszavára lépre mentek , ellenzéki pártállásukból bementek a kormány táborába és elNagyva eddigi álláspontjukat, a quótaemelés üdvözítő voltát tagadó, pogány Saulusokból quótaemelő mameluk Paulosokká változtak. (Derültség a szélső baloldalon.) Nem a két ország erőviszonyai változtak tehát, hanem az emberek: önök, t. képviselőtársaim. S így az előzmények után nem mondhatják, hogy a quótaemelést politikai szükségből szavazzák meg, mert az elfogulatlan közvélemény és a reszrehajlatlan történetíró azt fogja ezen lépésünkről feljegyezni, hogy ez a politikai szükség nem a nemzetre nézve, hanem önökre nézve állott fenn. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Önökre nézve, kik a hatalom osztályosaivá sze gődtek a nélkül, hogy biztosítékokat szereztek volna maguknak, hogy korábban hirdetett elveikkel és elfoglalt álláspontjukkal ily nyílt és kegyetlen ellenkezésbe ne jöjjenek. Sutba dobták önök fényes ellenzéki vértezetüket, kipróbált fegyverzetüket a nélkül, hogy arra, a miért két évtizeden át küzdöttek: az 1867-es törvények becsületes megtartására, a nemzet igazságos érdekei megvédéseié, csak a legkisebb mértékben is biztosítékokat szereztek volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tegyük fel a kérdést így: érdemes volt-e a nemzeti pártnak a kormánypártba lépni, ha még csak azt sem tudta kivívni, hogy a nemzetről a quótaemelés csapását, — a melyről nemcsak tudta, de ki is mutatta a legkézzelfoghatóbb igazsággal, hogy az törvénytelen és igazságtalan, — elhárítsa? (Igás! Úgy van! a szélső bal oldalon.) En és elvbarátaim mindig tisztelettel és rokonszenvvel tekintettük a nemzeti párt ellenzéki küzdelmét és őszintén kívántuk, hogy küzdelmével czélt érjen. Nem azért, mintha csak egy perczig is abban a tévhitben ringattuk volna magunkat, hogy önök mint a kormányhatalom osztályosai, a nemzet igaz érdekeit diadalra juttatni képesek lesznek, hanem ellenkezőleg, épen azért, hogy önök mint becsületes politikusok és jó hazafiak győződjenek meg róla, és győződjék meg róla a nemzet is, hogy az 1867-es alapon, vezesse bár a kormányt Tisza Kálmán, vagy Bánffy Dezső . . . Ugron Gábor: Ne beszéljünk mindig Bánffy ról ! Lomtárba vele ! Elég szégyen, hogy itt volt. (Zaj.) Endrey Gyula:.. . vagy Széll Kálmán, vagy gróf Apponyi Albert, a nemzet igaz érdekeit megvédeni, anyagi és erö'Ikölcsi erőit fejleszteni és jogos törekvéseit megvalósítani nem lehet. Én nem bánom, ne beszéljünk Bánffy Dezsőről, a mire Ugron Gábor t. képviselőtársam felhívott, de most nem Bánffy Dezső ül a kormányon. Az a Bánffy Dezső ki sem merte mondani azt, a mit Széll Kálmán meg akar cselekedni. (Zaj balfelől.) Ugron Gábor: Elhiszed? Endrey Gyula: Hogyne hinném el! Bánffy Dezső begombolkozott. Ugron Gábor: Megígérte a 35°/o-oí. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Endrey Gyula: Árra is ki fogok terjeszkedni, hogy Bánffy Dezső megigérte-e a 35°/o-os quótát, vagy sem. Mi tudtuk, hogy a nemzeti pártnak a kormánypártba történt belépését egy nagy csalódás fogja követni, de hogy ez a csalódás ily gyorsan bekövetkezzék, arra még csak gondolni sem mertünk, mert annyit mégis feltételeztünk a nemzeti pártról, mint hosszú éveken át ellenzéki fegyvertársainkról, hogy, midőn a kormánypártba belépnek, legalább a küszöbön álló kiegyezési kérdésekre nézve befolyásukat ÓR ismert álláspontjukat érvényesíteni és biztosítani fogják. És most azt látjuk mi és azt látja a nemzet, hogy még csak ezt sem tették meg; mint a kormányhatalom osztályosai pedig még csak arra sem voltak képesek, hogy a mire őket politikai múltjuk és ellenzéki programmjuk kötelezte: a quótaemelést megakadályozzák, sőt politikai helyzettik folytán a quótaemelést megszavazni kénytelenek. Bizony-bizony, t. ház, ez szomorú tanulság. Mélyen megszomorító és leverő lehet ez magára a volt nemzeti pártra, de még szomorúbb és leverőbb tanulság magára a nemzetre nézve. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azért én nem ok nélkül hivatkoztam, t. ház, Simonyi Ernőnek a szavaira, mert sajnálatos, számos jelenség is oda mutat, hogy a quótaemelés veszedelmén kívül egy más veszedelem is fenyegeti közéletünket: a politikai erkölcsökben való hit elvesztése. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) T. ház! Ugron Gábor t. képviselőtársam azt vetette itt fel, hogy báró Bánffy Dezső 35 százalékos quótát igért. Ugron Gábor: Úgy bizony! Endrey Gyula: Kinek ígérte? Az osztrák kormánynak, az osztrák quótabizottságnak, a koronának? Mikor ígérte? Ugron Gábor: Mióta lett ügyvédje? Endrey Gyula: Nem akarom Bánffy Dezsőt védelmezni, de azt sem akarom, hogy ilyen ürügyekkel bárki is jogczímet kovácsoljon magának arra, hogy programmját nyiltan megszeghesse. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hallottam igenis, t. ház, nemzetipárti képviselőtársaim ré-