Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-506
§02 •06. országos ölés 1899. deczember 14-én, esttBrtökSn. kalapot emelek a szentgotthárdi kerület érdemes választói előtt, a kik egyénenkínt és pártkülönbség nélkííl, a mint őket a miniszterelnök úr aposztrofálta, a politikai érettségnek sokkal magasabb fokán állanak, mint a milyen magas fokon állónak a miniszterelnök úr a magyar parlamentet tekintette, mert engedelmet kérek, ha a magyar miniszterelnök quótabizottsági elnöki minőségéről beszámolva, azt állítja, hogy azt a nagy státustitkot, a melyet előttünk minden alkalommal a leggondosabban eltitkolt, minden szentgotthárdi választó polgárnak, pártállására való tekintet nélkül, 1896-ban nemcsak elmondotta, hanem a számítási módot is megmutatta, ebben olyan arczúlütését látom a magyar parlament megbízhatóságának, a milyet még miniszterelnöki székből sohasem kapott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház ! Lehetetlenség, a tárgyalás keretéből a miniszterelnök úr beszédének ide vonatkozó tartalmát is figyelembe véve, kiNagyni n quótabizottság működésének történetét. (Halljuk ! Halljuk!) Nem akarok éu anyagot keresni arra, hogy ezen vitát elnyújtsam, azzal, hogy a quótabizoítság jelentéseit egyenkint a képviselőház elé állítsam, pedig mondhatom, hogy kívánatos dolog volna. Magyarország mindig csak a végeredményt látja, a működést nem látja. Ezen működésről szóló jelentés, mely Magyarország népei érdekeinek elalkuvásáról tesz tanúságot, sokkal kisebb és zártabb körben terjedt el, semhogy arra lehetne hivatkozni, hogy az a nyilvánosság előtt történt. De ellentállok ennek a kísértésnek, csak reflektálni fogok azokra a helyekre, a melyek markáns vonásokat tüntetnek fel arra nézve, hogy mikép tárgyaltunk mi az osztrákokkal. Legyen szabad kérnem a t. házat, hogy ne tekintse frázisnak ha azt mondom;, hogy arezomba szökött a vér, mikor elolvastam azt az impertinens hangot, melyet osztrák részről a magyar quótabizoítság üzeneteivel szemben használtak. Különösen jellemző az általam használt jelző azon üzenetekre nézve, a miket az 1896-iki és 1898-iki quótabizottságok használtak, a mikor például azt mondták, hogy megbotránkozással fogadták a magyar quótabizottság nyilatkozatát. A mikor erre válaszolni kellett, akkor a magyar quótabizottság úgy fordította, hogy bámulatba ejtette.* A quótabizottság — az én nézetem szerint, — nem egyéniség és nem egyénenkint a saját egyénisége szerint arbitrálja azt, hogy mi történik vele szemben, hanem egy quótabizottság, mely Magyarországot reprezentálja egy más állammal szemben, ha eltűri azt az impertinens hangot, — hogy ismételve használjam e szót, — azt az impertinens hangot, melyet velünk szemben megengednek maguknak akkor, a mikor követeléseik jogosultságának bebizonyítására más argumentumuk nincsen, ez mulasztás Magyarország szuverenitása ellen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehetetlen a quótabizottságok történetében figyelőjén kivííl Nagyni egy másik momentumot, melyre annak idején a t. miniszterelnök úrnak szives figyelmét felhívtam a pénzügyi bizottságban. És habár az igen tisztelt miniszterelnök tegnapi beszédében . . . (Mozgás és nyugtalanság a szélső baloldalon. Felkiáltások : Ezt nem lehet tűrni! Itt nagy léghuzam van.) Elnök (csenget) ; Bocsánatot kérek, a szónok megszakításával ki kell jelentenem, hogy már többször lettem figyelmeztetve, de magam is érzem, hogy nagy léghuzam van itt. Ezennel a ház tudomására juttatom, hogy már intézkedtem, hogy mmden #e szellőző elzárass.ék. (Helyeslés.) Barta Ödön: Arra a kérdésre akarok rámutatni, t. ház, melyet már a pénzügyi bizottságban is előhoztam. A t. miniszterelnök úr igen szubszummálta tegnapi beszédében, legalább beszédének hangján azt lehetett észrevenni, hogy Kossuth Ferencz t. képviselő úr azon argumentumai czáfolatával is foglalkozott, melyeket a t. miniszterelnök úr a pénzügyi bizottságban felhozott. De ugyancsak a t. miniszterelnök úr tegnapi beszédében szives volt reflektálni arra a nehézményre, melyet én hoztam fel a pénzügyi bizottságban, és habár meg nem nevezett, kötelességemnek tartom erre a kérdésre reflektálni, mert ismételte. Én azt állítottam és most is állítom, hogy a quótabizottságnak az az eljárása, a mely szerint egyik ultimátumában a másik után deklarálta, egyik üzenetében a másik után azt jelentette ki, hogy ez az utolsó szó, ennél semmi szín alatt tovább nem mehetünk. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem tette ! Barta Ödön: Nem tette? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem tette! Tegnap^ felolvastam ! Barta Ödön; Majd rá fogok térni, csak befejezem a mondatot. A mennyiben ezen üzenetváltásokban mindannyiszor az utolsó szóra hivatkozott, hogy ennél tovább semmi esetre sem mehetne és nem fog menni, ezzel az állásfoglalással és végkonkluzióval, hogy mégis mindenben engedett és elment addig a határig, mely határnak az elfogadása előre biztosítva volt, —- mert előre meg volt állapítva, — ezzel az állásfoglalásával eljátszotta a külföld rokonszenvét, melyet Magyarország iránt ez áldatlan harcz közepette felébreszteni netalán sikerűit. Széll Kálmán miniszterelnöki Erről tegnap nem szóltam. Barta Odön: A t. miniszterelnök nem szólt erről, de én szóltam erről. Szavahihetőségét eljátszotta a quótabizottság, erről méltóztatott szólni, hogy nem áll &z a súlyes vád!
