Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-505

505. országos ülés 1899. deezember ]3-án, szerdán. 181 a miniszterelnök úrnak két megjegyzésére reflektáljak. (Halljuk! Halljuk!) Az első az, midőn a t. miniszterelnök úr azt mondja, hogy az ellenzék támadásokat intéz a kormány és az ő személye ellen. Ezt én az ellenzék nevében határozottan visszautasítom. Mi, t. képviselőház, a quótaemelés és a quótának megkötése ellen intézünk támadásokat, a mint a volt kormány ellen is intéztünk a múlt esztendőben. A második az, hogy a miniszterelnök úr tanukra hivatkozott arra vonatkozólag, hogy ő már 1896-ban kimondotta, hogy a quóta esetleg fel lesz emelve. Nincsen szerencsém tudni azt, hogy a t. miniszterelnök úr mit mondott privative, mit mondott négyszem között; hanem, hogy a miniszterelnök úr mit mondott nyilvánosan, erre vonatkozólag én is egy tanura fogok hivatkozni, a kinek azt hiszem a t. miniszterelnök úr is lesz szíves hitelt adni, ez a tanú pedig Széll Kálmán. (Halljuk! Halljuk!) A quótabizottság 1896-ban utolsó jelentését, a mely 1896. szeptember 19-én kelt, így végzi (olvassa): »Mindezek után a magyar országos bizottság, nem látván megrendítve, sem aránylag jobb által pótolva azon alapot, a melyen a maga számításait tette, egyike sem lévén megczáfolva azon érveknek és adatoknak, a melyeket a magyarországi quóta felemelése ellen felhozott, a bizottságok közti tárgyalások eddigi eredményét a maga részéről csak abban foglalja össze, hogy a magyarországi quóta fölemelését indokoltnak nem tartja.« Ennek a bizottságnak az elnöke volt Széll Kálmán, előadója pedig Falk Miksa. T. képviselőház! A mostani quótabizottságból csak két olyan tag hiányzott, a kik 1896-ban voltak a quótabizottságban: Széll Kálmán és Hegedüs Sándor miniszter urak. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez a két kiváló pénzügyi kapaczitás ismerte fel a quótabizottságban helyesen a helyzetet és ők vitték keresztül azt, hogy akkor Magyarország quótája felemelve nem lett. Megvallom, t. ház, én azt hittem, hogy a mostani quótabizottságnak a quótaemelésre vonatkozó jelentése után ez a kiváló két pénzügyi kapaczitás le fogja vonni a kouzequencziákat. (Helyeslés a szélső haloldalon ) Ezek után, t. képviselőház, engedjék meg, hogy áttérjek magára a szőnyegen lévő tárgyra. (Halljuk! Halljuk!) 1867. márczius 30-án fogadta el a képviselőház az úgynevezett 67-es bizottság többségének munkálatát a részletes tárgyalás alapjául. A 67-es bizottság többségének a munkálata az a bizonyos mesebeli Pandora-szelencze Magyarországon, a melyből minden nyomor és elszegényedés árad az országra. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha emlékezetem nera csal, három oly igen tisztelt képviselő úr van a házban jelenleg is, a ki ama végzetteljes márczius 30-án ezt a javaslatot megszavazta : gróf, Csáky Albin, Kardos Kálmán és gróf Zichy Jenő képviselő urak. Viszont három olyan tagja van a háznak, ki akkor a 67-es bizottság javaslatát még általánosságban sem fogadta el: a függetlenségi párt nestora, Madarász József, (Éljenzés a széhő baloldalon.) a szabadelvű párt elnöke, Podmaniczky Frigyes báró és a baloldalnak akkori vezére, a jelenlegi quótabizottság elnöke, Tisza Kálmán. Most, midőn kijelentem, hogy a quótabizottságnak jelentését felháborodással utasítom vissza, egyúttal konstatálom a következőket; az első kiegyezés óta lefolyt idő a függetlenségi pártnak adott igazat. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kitűnt ugyanis, hogy az 1867-iki horribilis nagy többség által itt a képviselőházban annyiszor nyilvánosan kigúnyolt maroknyi függetlenségi pártnak sokkal több előrelátása, sokkal több politikai bölcsesége volt, mint az egész horribilis nagy többségnek együttvéve. (Igaz! Ügy van!a szélső baloldalon.) Mert az idő, a viszonyok a körülmények, a birodalmi eszme amalganiizáló kemenczéjébe, katlanába begyömöszölt nemzetiségek fejlődése mindazt igazolta be, hogy az 1867-es alap rossz, hogy az 1867-es alap nem állhat fenn. (Úgy van! a szélső baloldalon.) ¥A7. az oka annak, hogy mi a függetlenségi párt szintén megakarjuk azt az 1867-es alapot dönteni. Visontai Soma: Megdől az, úgy látszik, magától is! Hentaller Lajos: Rossznak tartjuk, mert nem tekinthetjük olyan finsdamentomnak, melyen a független és önálló Magyarország épületét fel lehetne emelni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Véleményem szerint az 1867-es kiegyezés nem egyéb, mint egyszerűen a gyávaság politikája. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalán.) Hogy a kiegyezés ezelőtt 32 évvel megköttetett, annak oka egyszerűen Deák Ferencz volt, a ki minden áron békét, kiegyezést, egyezkedést akart a bécsi udvarral. (Úgy van! a szélső báloldalon.) És valljuk be az igazat, Deáknak és a Deák-párt vezérpolitikusainak, épen ennek a kiegyezésnek a megkötése, a legnagyobb politikai hibájuk, politikai bűnük. (Ügy van a szélső baloldalon.) Deák és a Deák-pái*ti vezérpolitikusok ugyanis a nemzet elmúlt küzdelmeiből nem vonták le a konzequeneziát. (Úgy van! a szélső balddáon.) Pedig levonhatták volna. Mert hiszen a Deák-párt meg volt már, — a mint a miniszterelnök úr mondotta, a közösügy is meg volt Ausztria és Magyarország között — a régi időben. Meg volt a Deák-párt 1848/49-ben is, csakhogy azt a Deák-pártot akkor békepártnak hívták, valódi