Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-505

182 505. országos ülés 1898. deezember 13-án, szerdán. nevén nevezték, mert az mindig, minden kínálkozó és nem kínálkozó alkalomkor egyezkedni akart a bécsi udvarral, és néha olyan helyzetet teremtett, hogy a jogaiért küzdő nemzetet megzsibbasztotta. (Úgy van! a szélső baloldalon. Egy hang: Görgey volt az elnökük.) A békepárt abban a téves reményben ringatta magát, hogy képes lesz a bécsi udvarnak követeléseit és a magyar nemzetnek anyagi és politikai jogait Összeegyeztetni. Ebbe a tévedésbe esett 1867-ben a Deákpárt is, és a mai viszonyok tökéletesen beigazolták azt, hogy mindkét párt tévedett. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) A bécsi körök megnyerése helyett ugyanis a nemzet az 1867-es kiegyezés által el lett bátortalanítva, és a mint a tárgyalás alatt lévő javaslat is mutatja, egyszerűen arra tanítva, hogy ne férfiasan, ne bátran küzdjön a nemzet jogaiért, hanem igyekezzék jogainak morzsáit rongyos engedmények árán megszerezni. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) De — s ezt önök odaát szintén nem tagadhatják, — az 1867-es kiegyezésnek nem ez volt a czélja, hanem az, hogy az 1867-ben megkötött kiegyezés alapján tovább fejlődhessék úgy politikai, mint anyagi érdeke. Az elmúlt 32 esztendő azt igazolja be, hogy ;iz 1867-iki alkotás, Deák Fereucznek ez az úgynevezett nagy müve. nem felelt meg és nem felel meg Magyarország érdekeinek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi, a függetlenségi párt, ez alatt a 32 esztendő alatt nagyon szomorúan tanultuk meg azt, hogy a közös alapon kormányzó államférfiak a kiegyezés kereteit a magyar nemzet részére nem kiszélesíteni akarják, hanem a hol csak tehetik, a mint most gróf Szapáry G}ulának, a delegáczió elnökének a megnyitás alkalmával tartott beszédéből is láthatjuk, mindig csak megnyirbálni és szűkebbre szabni igyekszenek. A míg ez a közös alap fenáll, addig Magyarország esak folyton veszít, a helyett, hogy nyerne; jogai elvesznek, a helyett, hogy szaporodnának. Ha visszatekintünk a lefolyt három évi izedre, akkor látjuk csak igazán, hogy az 1867-es alap mily súlyos terheket, mily nehéz kötelességeket rótt a magyar nemzetre. A rideg, agyon nem ezáfolható, az engedelmes többséggel le nem szavazható számadatokból be lehet igazolni, hogy a quótabizottság jelentése, a mint Kossuth Ferencz, pártom mélyen tisztelt elnöke és Komjáthy Béla igen tisztelt barátom ki is mutatták, milyen helytelen. Azt hiszem, azokra a számadatokra, a melyekkel a t. minisAtereluök úr az ő állításaikat meg akarta czáfolni, ők bőségesen felelni fognak és be fogják igazolni állításaik valódiságát. Én csak egyes részleteket fogok bemutatni. (Halljuk ! Halljuk!) Határozottan állítom, hogy a fogyasztási adók révén Magyarország semmit sem fog nyerni. Ez tehát nem rekompenzáczió a quóta emeléseért. Nem fog Magyarország nyerni, mert a quóta emelése biztos teher erre az országra, a fogyasztási adók révén befolyó jövedelem pedig nagyon bizonytalan valami az államkincstárra nézve. Nem fog a fogyasztási adók révén Magyarország nyerni, mert az államkincstár jövedelmét a fogyasztó közönség fizeti meg, az államkincstárnak ugyanis csak akkor lesz nagy nyeresége, ha sok lesz a behozatal a Sörből, szeszből, czukorból, pedig nekünk magyaroknak az az érdekünk, hogy a hazait fogyaszszuk, pedig ha a hazait fogyasztjuk és nem a külföldi importot, akkor a behozatal csökken és a kincstárnak a jövedelme fogy. Nem fog nyerni az ország, mert a quótabizottság jelentésében a közös költségek emelkedése nincsen figyelembe véve, pedig az tény, t. képviselőház, hogy ez az emelkedés megbontja a számítást még abban az esetben is, ha csakugyan igaz lenne, a minthogy nem igaz az az állítás, hogy a quótaemelés nem növeli az országnak a terheit. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem fog nyerni az ország, mert 1894-ben a szeszadó átutalásának létesítésekor a magyar kormány oly előzékeny, oly lovagias volt, hogy nem követelt Ausztriától szeszadó-rekompenzácziót, tehát nem is fogunk ezután sem kapni rekompenzácziót a szeszadó után. Nem fog nyerni az ország semmit, mert mi ezután is ép úgy fizetünk Ausztriának fogyasztási adót, mint fizettünk eddig. Hiszen a pénzügyminiszter úr, ha jelen volna, legjobban megmondhatná, hogy nem igaz-e, hogy az Ausztriából behozott iparozikkeknek a költségeiben sokkal több a fogyasztási adó, mint a tőlünk exportált mezőgazdasági czikkeknek a költségeiben. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Már most, ha tekintetbe veszszük azt, hogy mi többet hozunk be Ausztriából, mint a mennyit oda kiviszünk, bátran állíthatjuk, hogy a képviselőház előtt fekvő quótajavaslat legalább is eléri azt a fejszám szerinti arányt, a melyet az osztrákok a quótatárgyalások megkezdésekor követeltek. De határozottan állítom, hogy hibásak és tévesek a quótabizottság jelentésének a számadatai, azok a számadatok, a melyekkel azt akarja beigazolni a quótabizottság, hogy az adóalapon kiszámított quóta 33'84°/o, tehát az osztrákok kedvéért, gondolom, politikai motívumokból, a mint a miniszterelnök úr magát kifejezte, áldozatul adott borravaló nem több, mint egy fél százalék. Hibásak és helytelenek a quótabizottság számadatai továbbá azért, mert a határőrvidéki külön járulékból indulnak ki, már pedig a magyar bizottság sem 1887-ben, sem pedig előbb nem ismerte el a határörvidéki külön