Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-505

172 505. országon Illés 1899. deczember i3-án, szerdán. 15—16°/o ot fogyasztotok, mert ennyi vámoltatik el a magyar vámhivatalok által. Erre én mindig azt feleltem, hogy nem áll ez a számítás, mert hisz igen sok árú jön át onnét, a mely mint félgyártmány ott vámoltatik el, ide bejön mint készáró, vagy egyenesen mint készárú osztrák úton másodkézből jön be, ott vámoltatik el, de ide jön be és így a vámot a magyar fogyasztó fizeti. És ez így áll; úgy, hogy az az osztrák állítás, hogy mig csak 15 — 16 perczentjében részesedünk a bevételeknek quótaarányszerinti perczentjében, abszolúte meg nem áll. De az sem áll, a mit a t. képviselő úr mond. Vegyen a t. képviselő úr csak egy ártikulust — (Felkiáltások a szélsőbalon: A kávét!) — részletezni fogom — hát például a kávét. (Derültség a szélső baloldalon.) Hiszen tőlem hallották, természetes, hogy avval kell érvelnem, a mi döntő. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) Ha önök azt mondják, hogy reánk a vámbevételeknek ilyetén kezeléséből teher háramlik, én azt állítom, hogy nem. Mert vegyük például a kávét. Hisz a t. képviselő úr is tudja, hogy Magyarországon a káréfogyasztás nem oly ^agy, nem vág bele ennek a földmíves-országnak életmódjába; megfelel-e tehát a mi fogyasztásunk a 31—34 4 perczentnek? Holott az osztrák kincstár azon lakossággal szemben, a mely városi, iparííző és ebből a czikkből kétségtelenííl sokkal többet fogyaszt, ennek a ezikknek vámbevételénél hátrányban van. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) Én bemutathatom, ha önök annyira ellenkeznek, hogy mennyi kávé jön ide, mennyi abból a vámjöveielem és tessék kiszámítani, hogy nekem van igazam. Itt mi vagyunk előnyben. Kétségtelenül konpenzálva van ez Ausztriának sok más nagyobb előnye által, a mit a vámvitánál konczedáltam, a mikor kijelentettem, hogy a mi szabad és védett piaczunk az osztrák iparra életkérdés és az ő iparukra sokkal nagyobb értékű, mint a mekkora értékű az ő piaczttk a mi nyers terményeinkre nézve. De ne méltóztassék azokat a tételeket is, a melyeknél határozottan nálunk károsodásról szó sem lehet, úgy felállítani, mint olyanokat, a melyeknél lappangó quótát fizetünk. (Helyeslés jobbról és a középen.) T, képviselőház! Polónyi Géza képviselő úr (Halljuk! Halljuk!) egy nagy beszédben, a mely élőbeszédje volt egy igen terjedelmes határozati javaslatnak, annyit vet ennek a javaslatnak és ennek a minisztériumnak szemére és különösen nekem, hogy én kénytelen vagyok ezekkel a dolgokkal egy ki^sé foglalkozni. A t. képviselő úr szinte kéjelgett annak a keresésében, hogy mi minden törvénysértés történt itt és felsorolt egy féltuczat törvénysértést: csak úgy rázta ki őket a zsebéből. (Derültség jobbról.) A képviselő úr azt mondja, hogy a törvény szerkezete törvénysértés, mert szabad-e a törvény szerkezetébe azt felvenni, hogy Magyarországnak a quótája ennyi, Ausztriáé annyi. (Eyy hang a szélsőbalon : Kötelezettség !) Hát igen, Magyarország köteleztetik ennyire, Ausztria meg annyira. Azt mondom, hogy szabad, mert egyezmény alapján mondatik ki, a mely létrejön az Í867: XII. törvényezikk 19—20 §-a alapján ; mert ba létre nem jön, akkor a törvény sem jön létre. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) És nagy szofisztika azt mondani, hogy akkor miért nem ezikkelyezik be az egyezményt? Hát változtat ez a lényegen ? (Felkiáltás a szélső baloldalon: Hogyne!) Semmitsem változtat! És hogyha 1867-től fogva úgy tetszett volna a törvényhozásnak, hogy azt mondja : beczikkelyezem ezt az egyezményt, a mint következik, választottak volna azt, mert az formakérdés. De egyszerűen választottuk azt a formát, a mely 1867-ben, 1877-benés 1887-ben törvényeinkben már benne van. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem helyes !) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. képviselő urak! Széll Kálmán miniszterelnök: Azt mondja & t. képviselő úr, Itogy formailag is meg van sértve a törvény, mert tisztába kell hozni, hogy ki kezdte azt az utolsó stádiumban való tárgyalást, a mely az egyezségre vitt? A magyar miniszterelnök, a magyar bizottság kezdte-e, vagy pedig az osztrák? Az, hogy ki kezdte, az talán nem mérvadó szempont a törvényességre nézve, az lehet egy kanapé-proczesszus, lehet más indokból oda állított kérdés, de szembe nézek ezzel is. A dolog igen egyszerű; ez a törvény alapján történt és azért nincs benne törvénysértés, mert a két bizottság nem fejezte be működését mindaddig, míg jelentését be nem adta. Az utolsó Stádiumában a tárgyalásoknak igenis felmerült az az eszme, és pedig az osztrák bizotts.íg egyes tagjainál, a kik közül egyik felkeresett e czélból a kormányok kebelében is felmerült a kérdés, hogy miután a differenezia már oly csekély, nem lenne-e jó a békeség kedvéért, hogy tiz évre legyen elintézve a kérdés, ezt elenyósztetni! És nem volt-e a kormánynak kötelessége? Hiszen ezt a törvény irja elő, (Igaz! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) mert azt mondja, hogy a kormány befolyása mellett működik a bizottság. A kormánynak tehát kötelessége volt ezt. lehetővé tenni, és mit kötöttem én ki? Ha onnan jön osztrák részről ez a felszólítás, és ha az osztrák quótabizottság ide jön tárgyalni, és ha már a priori kijelenti, hogy álláspontjához nem ragaszkodik — (Zaj a szélső baloldalon), bemutathatom bármikor azt a sürgönyt, a mely e tárgy-