Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-504
504. országos aies 1899. deczember 12-én, kedden. 139 a quótaemelés még a fogyasztási adók átutalására vonatkozó törvény által nekünk visszaszerzett jogos pénzügyi előnyöktői is megfoszt bennünket. Papíron visszanyertük ugyan jogainkat, de busásan megfizetünk értük a quótán, melynek felemelése tehát annál inkább jogtalan és igazságtalan. Tudom ugyan, vagy legalább azt gongolom, hogy minderre azt mondják a túloldalon, hogy alaptalan aggódás, indokolatlan félelem a quótaemelésben valami nagy veszedelmet látni s azt a nemzet érdeke ellen valónak tekinteni,|sőt ellenkezőleg: épen a mi érdekünkben is történt, mert hisz a monarchia nagyhatalmi állása, a dualizmus biztosítása, a monarchia két államának közös békéje tették azt múlhatatlanul szükségessé és indokolttá. Ezek a nagy szavak engemet ugyan egyáltalában félre nem vezetnek, mert a monarchia nagyhatalmi állásának emlegetése én előttem ép úgy nem bir valami nagy jelentőséggel, mint nem bir az, mikor némelyek a hadsereg egysége czímén és ezége alatt tagadják meg a magyar nyelvnek és magyar szellemnek a jogosultságát a katonaságnál. (Igás! Ügy van! a szélső haloldalon.) És ezt csakugyan különös eljárásnak tartom épen azok részéről, kik például a hármas szövetségnek oly nagy pártolói. Hiszen ha a mi katonaságunknál a két nyelvnek külön-külön való használhatása ellen azzal érvelnek, hogy nem lévén meg a hadsereg egysége, háború esetén teljesen bizonytalan lenne az együttes és sikeres működés, ugyan kérdem, mikép remélik és várják azok az illetők ugyancsak háború esetén az együttes és sikeres működést és győzedelmet a csatatéren a hármas szövetség három különböző nyelvíí seregével? (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) A hadsereg különböző nyelve vagy yan hátránynyal és rossz hatással a háború kimenetelére vagy nincs. Hogyha van hátránynyal, akkor mint általában minden szövetség, úgy a hármas szövetség is teljesen fölösleges és haszontalan. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Ha pedig nincs, akkor kérdem, hol van az ok, a melylyel a magyar hadsereg és a magyar nyelvnek a hadseregben való használhatása ellen érvelni lehetne ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) De hát a dualizmus biztosítása! Mondják a quótaemelésnek bátor harczosai. Nos hát én ezt sem tartom valami nagyon fontos és komoly indoknak, mert hiszen mint már Komjáthy Béla t. barátom nyilván és kétségbevonhatatlanul bebizonyította, hogy a mi dualizmusunkban a paritás egyáltalában nincs meg. Ha pedig nincs meg, ugyan kérdem, mi másban áll a mi dualizmusunk, mint abban, hogy mi szorosan össze vagyunk kötve egy oly szomszéd néppel, a mely talán eredeti természeténél fogva, vagy nem tudom miért, hűségesen gondoskodik évről-évre arról, hogy mi bennünk magyarokban talán a vérbőség miatt valami nagy baj ne essék. (Derültség a szélső baloldalon.) Az ilyen dualizmus fentartása, mely bennüuket magyarokat szegényekké, rongyosokká és koldusokká tehet és tesz, én előttem egyáltalában nem szolgálhat indokul a magyar quóta felemelésére. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De hát a monarchia népei közötti béke, mondják. Én a békének ugyan soha ellensége nem voltam, a mi mellesleg legyen mondva, kitetszik abból is, hogy még a paktumos békét is eltűrtem. Hanem már engedelmet kérek, t. ház, hogy ha azt a békét csakis az én áldozatom árán, csak pénzen lehet megvásárolni, vagy hogyha érte az én kenyeres kosaramból az utolsó darabot kell kiadni, avagy épen, ha az csakis az én vagy nemzetről lévén szó, a nemzetnek megszégyenítése és megalázása árán volna elérhető és biztosítható, nekem az olyan béke sohasem kellett 8 nem is kell sem most, sem soha. (Helyeslés* a szélső baloldalon.) Én tehát a magam részéről a magyar quóta felemelésére semmiféle elfogadható indokot nem találok, de azt hiszem, nem is tartja kellően indokoltnak azt senki; annyival kevésbbé nem tartja a magyar nemzet, mely az utolsó tíz évre szóló quótaegyezmény lejárta után a remélni vélt jogok helyett most is csak újabb terheket kapott vállaira a quótának felemelésével, (ügy van! a szélső baloldalon.) És vájjon miért, vagy hogy kapta azt? Talán nekünk, illetve a magyar nemzetnek érdekében áll az, hogy Ausztria öt millióval ismét gazdagodjék, mi pedig ugyanannyival szegényebbek legyünk? Vagy talán valami kényszerítő körülmények közt erőszakolták ránk a quótát ? Dehogy, t. ház, egyátalában nem, hanem a t. quótabízottság és a t. miniszterelnök úr kedveskedtek az osztrákoknak evvel az egypár millióval és pedig olyan csodálatos módon, hogy mindjárt az első találkozás alkalmával önmaguk ajánlották fel a Kolonics-féle 33 perczentet. Én azt gondolom, az osztrákok bizonyosan elámultak ezen a példátlan gavallérián és látva, hogy mily »jókedvü adakozókkak van dolguk, az eddig minden küzdelem nélkül megnyert milliókon kívül még többet is követeltek és a mit követeltek, azt meg is nyerték, sőt még annál többet is nyertek úgy, hogy a mint tudjuk, a magyar quóta kerek 3 perczenttel emelkedett, a mi mireánk — a magyar nemzetre nézve —öt millió iijabb terhet jelent. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezután következett aztán az érzékenykedés színjátéka : osztrákoknak, magyaroknak ölelkezése, az öröm és hála könnyeinek hullatása. (Derültség a szélső 18*
