Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-504

138 501. országos filás 1899. deczember 12-én, kedden. dom, meghajtja derekát, oda letartja a vállát az osztrákoknak, hogy azok annál könnyebben rakhassák a maguk terhét a mi vállainkra. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérdem, nem ugyanezt bizonyítják-e a quótatárgyalások is? Nézzük csak kissé. Az osztrákok, daczára példátlan pártoskodásuknak és egymás iránt való gyűlölködésüknek, mint egy ember állottak már a múltban épúgy, mint ebben az esztendőben a magyar quóta felemelése mellett. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ausztriában nem volt egyetlen párt, nem volt egyetlen számbaFeheto politikus, nem volt a quótabizottságnak egyetlen tagja sem, ki a magyar quóta felemelését folyton-folyvást ne sürgette volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt ott rnég kormány sem volt olyan, a mely ugyancsak nem ezt tűzte volna ki programmjáúl (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és mindegyik kormány tett valamit ebben a tekintetben. Kért jó magas, jó nagy quótát a magyartól, csak azért, hogy annál többet engedhessen belőle, de mégis ő nyerjen okvetlenül; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) és nyert is. Hát a magyar quótabizottság és a magyar kormány ugyan hol volt és mit tett e tekintetben ? Erre a kérdésre megfelelnek a quótatárgyalási jegyzőkönyvek, azután megfelelnek a quóta-bizottgágban levő egyesek nyilatkozatai. Madarász József s Meg a vendégségek! Madarász Imre: Ezeket idézni, minthogy már többen idézték, nem akarom, csak azt mondom, és bizonynyal így is van, hogy egy pár évvel ezelőtt, de még csak ez év elején is, nem volt Magyarországon egyetlen politikus sem, és a quótabizottságnak egyetlen tagja sem, a ki legalább nyíltan a quóta emelését merte volna javaslatba hozni, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt úgy a quótabizotíság a maga egészében, mint a quótakizottság egyes tagjai a leghatározottabban kinyilatkoztatták azt, hogy a magyar quótát emelni nem lehet, nem szabad; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) nemesak, hanem még számokkal is bebizonyították, kimutatták azt, hogy már az eddigi quótaarány is igaztalan ránk magyarokra nézve. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És mindezt akkor nagy lelkesedéssel fogadta a magyar nemzet, de büszkeséggel maguk a kormány tagjai, illetve a párt is. Es voltak köztük, mint Justh Gyula t. barátom világosan kimutatta, elegen, a kik választóik előtt kijelentették, hogy quótaemelést soha megszavazni nem fognak. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Sőt olyanok is voltak, a kik nem ugyan e házban, de másutt szinte tüntetőleg fenyegetődztek minden oly kormány ellen, mely a quótaemelésseí a nemzetre terhet akarna hárítani. Szóval akkor még, kevéssel ezelőtt, legalább látszólag volt ellenállás ; volt, legalább látszólag, igyekezett a quótaemelés ellen harczolni és abba semmi körülmények közt bele nem menni. De hogy mindez csakugyan csak látszólagos dolog volt az illetők részéről, mutatja ma már a következmény. Az osztrák nem engedett legalább abból, hogy ő valamit nyerhessen, tehát engedett a magyar. Az osztrák állhatatosan sürgette a quóta felemelését, és a magyar quótabizottság és a kormány beadta derekát, ellentétben eddigi álláspontjával, sőt önmaga mutatta meg számokban azt az összeget is, melyet kész szívvel, talán még örömmel is fog majd áldozni. Nem értem, miféle különös változás ez ily rövid idő alatt. Talán ma már nem ugyanazok Magyarország érdekei, mint voltak a legközelebbi múltban ? Talán ma már nem oly súlyos teher a quóta, mint pár évvel ezelőtt volt? Talán ma már a quótaemelés, a köztehernek milliókkal való szaporítása, nem is Magyarország és a magyar nemzet érdeke ellen való? Szeretnék ezen kérdésekre feleletet hallani, különösen ebben a jog, törvény és igazság korszakában, szeretném hallani, hogy micsoda jog, törvény és igazság az, a mely a magyar nemzetet quótaemelésre kötelezné avagy kényszeríti? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Meg vagyok győződve, t. ház, hogy a quótaemelés sem nem jogos, sem nem törvényes, sem nem igazságos és ha mégis belement ebbe a quótabizottság és a t. kormány, úgy a leghatározottabban a magyar nemzet érdeke ellen cselekedett. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert hiszen ezzel még azt. a kis pénzügyi előnyünket is elvesztettük, a mely a fogyasztási adók átutalásából reánk háramlóit volna. Pedig voltakép ez sem tiszta haszon nekünk, mert az átutalási törvénynyel csak azt értük el, hogy most már nem veszítjük el azon sajátunkat, melyet évtizedeken át szomszédaink jogtalanul elraboltak tőlünk. Azaz, dehogy értük el, hiszen az átutalási törvény végrehajtása eddig elmaradt, sőt a miniszterelnök úr szerint is el fog maradni január elsejéig, ha ugyan tovább nem: addig, a mikor az ő reménye szerint a quóta megszavazva lesz. E két körülmény nagyon szorosan összefügg egymással. Eszembe jut itt egy közlemény, — nem tudom, hol olvastam — mely azt mondja, hogy az átutalási törvényt azért nem léptették életbe a 14. §. által, mert a volt osztrák miniszterelnök a magyar kormánynyal a quótára nézve fis, számszerű megállapodást kötött, mely elválhatatlan föltétele az átutalási törvény életbeléptetésének. Nem mondhatom, hogy így áll-e a dolog vagy sem, sőt a miniszterelnök úrnak több idevágó nyilatkozata után ezt állítani nem is akarom. De annyi tény, hogy