Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-503

íaá 503. orsz&gos ülés 1899. deczember 11-én, hétíön. cseket rakott kezére és lábaira, a melyek szüntelenül a föld porába húzzák, hogy éreztessék vele rabszolgas;ígát. (Igazi Úgy van! a szélső haloldalon.) Ezen áttekintések egyszersmind arra birnak engem, hogy a quóta felemelését, mint nemzetellenes tényt elitéljem és kárhoztassam (Helyeslés a szélső baloldalon), annyival inkább, mert mint már fentebb is mondtam, ezzel a kegyadománynyal nemcsak pénzt, de egyszersmind jogot is adunk, jogot is fecsérlünk. Nem tartozom ugyan azok közé, a kik azt tartják, hogy az elveszett jogot vissza ne lehetne szerezni, mert ez a reménytelenségpemondásra, a lemondás gyávaságra, a gyávaság pedig megsemmisíílésre vezet. Én bizom nemzetem végzetszerű sorsában, és történelmi fejlődésében, mely azt mutatja, hogy századok óta mindenkor hatványozott erővel kellett jogainkat védelmezni, és ha elvesztettük, visszaszerezni, de vissza tudtuk azt szerezni előbb, vagy később, mindannyiszor. Bízom nemzetem őserejében és életképességében, hogy legdrágább kincsét: önrendelkezési jogát,a hazának önállóságát és függetlenségét, ha önönkezével temetné is el, saját kezével fogja ismét a sírból kikaparni. De az elfecsérelt időt és az elfecsérelt erőt veszteség számlájára kell felírni. Kérve kérem azért azon t. képviselőtársaimat is, a kik a közösögyes alapon állanak, hogy ne tegyenek oly nagy ugrást ezen a lejtőn, mely lassú csuszamlással is a mélység örvényébe vezet, ne szavazzák meg a magasabb hányadot, sőt minthogy ez nem egy pártnak, hanem az egész nemzetnek kérdése, mondják meg nyiltan, férfiasan szövetséges társainknak, hogy ha válni akarnak tőlünk, ám csak váljanak... (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Komjáthy Béla: Fel is út, le is út! Illyés Bálint:... mi nem teszünk akadályokat törekvésük elé, mert az önfeláldozás szép és nemes dolog ugyan, de csak akkor magasztos és dicső, ha az magasabb czélok elérése érdekében történik. Egy nemzetnek pedig magasabb czélja nem lehet, mint hazájának önállósága és függetlensége. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a javaslatot, hanem csatlakozom pártom határozati javaslathoz. Tóth János jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Mielőtt felszólalásomnak tulajdonképeni részére, az igényelt quóta, vagyis magyarosan, hányad emelésének tárgyalására térnék, egy kis kurta bevezetésre kérnem kell a t. ház becses figyelmét. Ennek jellemzéséül csak annyit mondok, hogy hisztorizálj-unk csak egy kicsit (Halljuk! Halljuk!) Talán furcsának tűnik fel, ha a quótánál valaki hisztorizálni akar, meit azt mondhatnák: olyanforma új dolog ez, melybe a nemzet még bele sem szokott; hiszen csak 1867-ben lépett életbe, és azt gondolhatnák, még nincs is múltja. Pedig nagyon is van. A ki a történetben vissza lapozgat, azt fogja találni, hogy a quóta eszméjének, úgy, a mint az tényleg 67-ben életbe lépett, születési éve, több mint két százados. Az ezredéves ünneppel esett össze a quóta születésének két százados, elég átkos emlékezete. Tudniillik a quóta 1696-ban született. Érdekes az a rendkívüli szívósság, melylyel az osztrákok ehhez az eszméhez ragaszkodtak. Ha a körülmények egy időre megnehezítették ennek keresztül vitelét, később, midőn az idők kedvezőbbek lettek az összbirodalom eszméjére, megint visszatértek rá. A quóta tudvalevőleg hányada annak a bizonyos összegnek, melylyel valamely állam pénzadóban, de véradóban is, egy vele egységes, vagy vele szorosait összefüggő más állam költségeihez hozzájárul. Már ebben is tagadása rejlik az állami függetlenség eszméjének. Egy önálló államnak quótája nem lehet, (Helyeslés a szélsőbalon) az legfeljebb bizonyos rövid időre szövetkezhetik más állammal, s e rövidebb időre szabhat meg bizonyos járulékot. Természetes tehát, hogy ezt a párt, mely a független Magyarország kivívását óhajtja minden törvényes eszközzel, már a quóta fogalmától is irtózik, mert hisz az egyenes tagadása az önállóságnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De ha elmondom, hogy mily odiosus alapon támadt ennek az eszméje, akkor még a kormánypártiságban megrögzött, de különben jó hazafiságú embereknek is borsódzni fog a hátuk A quóta ősapja nem más, m'nt a magyar nemzet nagy ellensége, a ki azt az osztrák összbirodalom ba először akarta beolvasztani, Kolonics kardinális. A quóta feltalálása és életbeléptetése az osztrákoktól az ő szempontjukból talán méltán, de történeti szempontból mégis csak hizelgésből nagynak nevezett Lipót császár idejére esik, kinél gyászosabb emlékű uralkodó az osztrák trónon a mi nemzeti szempontunkból nem ült soha. Már a mikor Magyarországból hoszabb háborúskodás után a törököt vissza szorították az Alföldre, és az ország egy része még török jogar alatt volt, sőt Zentánál meg sem vívatott a döntő ütközet, mely a török uraíomn.ik magyar területen a temesi bánság kivételével véget szabott: már akkor Kolonics előállott tervével, a zentai ütközetet egy évvel megelőzőleg már 1696-ban kidolgozta és előterjesztette a koronatanácsban és el is fogadtatta az uralkodóval Magyarországnak az össz-monarchiába való beolvasztásának tervét, az ő hírhedett szisztémáját. Tudjuk, hogy Leopold 1687 - tói, mikor örökös királyul koronáztatta fiát, I. Józsefet, többé haláláig országgyűlést nem tartott, hanem abszolutiszticze kormányzott, a mely kormányzatban egy pár magyar ember is sziure-mire részt vett, de tulajdonképen Magyar-