Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-502

110 502, országos ülés 1899. decíember 9-én, szombaton. Ez nem politika, és én meg is vagyok győződve arról, hogy ha ezen a területen állva, Magyarország ma egy egészséges parlament és egészséges nemzeti közirzület ellőtt állana, meg is volna ennek az eredménye. így azonban nagyon kevés az én reménységem. Mit látunk? Azt, hogy 32 éves kormányzatának első és fő törekvése az volt, hogy a törvényhatóságokat meg kell ölni önállóságában, hogy ne nyilatkozhassanak meg akkor, a. mikor a nemzet nagy érdekei forognak koczkán. (Igaz! ügy vin! a szélső baloldalon,) A korrupczió a választásoknál megmételyezte ennek a nemzetnek összes rétegeit és mikor mindez nem volt elég, a felekezetiség démonát uszították a nemzetre, hogy ízekre tépje a még egyetértő maroknyi magyarságot, (ügy van! a baloldal némely padjain.) Nem én akarom, nem én mondom ezt, nem is fordulok én régi költőkhöz, nem fordulok Berzsenyi, Vörösmarty vagy Petőfi szelleméhez. Hallgassuk meg, hogyan dalol ennek a korszaknak költője, hogyan dalol Pósa Lajos? A kövefc^ kezőket mondja Petőfi sírjánál, és a mit mond, az igaz. (Olvassa): Némulj el sirhalom! Más időket élünk! Hallgass el Petőfi! Nem dal kell minékünk! Szomorú korszak ez! Silány, korcsivadék! Ennek a haza is csak koncz, csak martalék! A szabadság se más, csak czifra köpenyeg, Csak azért szereti, mert eladni lehet; Ki rakna most kincset a hon oltárára ! Nem dal kell minékünk, nincsen már varázsa, Ha megjelennél itt e sirhaloinnál, Lantod húrjaiból, tudom, ostort fonnál! (Tetszés a szélső baloldalon.) Ha végig tekintek Magyarország társadalmán és népeinek összeségén, én rajtam is erőt vesz a kétségbeesés reménytelensége. Látom ezt és fájó, hogy ily viszontagságos időben, a mikor a nemzet a végpusztulás örvényének szélére jutott, nem hallok egy levelet sem zördulni, egy követ megmozdulni, a mely a nemzet érdekeit megvédené. Mégis van egy reménységem, fájdalom, hogy csak egyetlenegy és ez: a magyar ifjúság. Reménylem, hogy ennek a romlatlan lelkű ifjúságnak szeplőtlen jelleméhez még nem férkőzött ltozzá a korrupczió annyi mérge, mint a mennyi ezt az egész korszakot jellemzi. Ehhez a fiatalsághoz fordulok fohászommal, tanulja meg a történelemből, forduljon költőjéhez és figyelje meg, hogy ez a legveszedelmesebb korszak, mely Magyarországon valaha pusztíthatott, mert ez az anyagi romlásnak oly örvényébe taszítja a nemzetet, a melyből többé a függetlenségi törekvések számára nem feltámadás, de még gondolat sem származhatik. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezért úgy a magam, mint elvtársaim nevében a következő határozati javaslatot vagyok bátor elfogadásra ajánlani (olvassa).^Határozati javaslat. I. A kormány által előterjesztett törvényjavaslatot >Azon arányról, melyben Magyarország a közös kiadásokhoz hozzá fog járúlni« a képviselőház még általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el, sőt azt a maga teljes egészében visszautasítja a következő okokból: a) A quőtabizottság munkálata, mely ezen törvényjavaslat alapját képezi, nem felel meg az 1867 : XII. törvényczikk 19. §-ában megszabott kellékeknek, mert a javaslatba hozott 34*4 százalék jóval túlhaladja a rendelkezésre álló adatokból kiszámítható eredményt; már pedig a törvény arra kötelezi a bizottságot, hogy »részletes adatokkal támogatott javaslatoU dolgozzon ki és nem ad jogot olyan összegek javaslatba hozatalára, a melyek részletes adatokkal nem támogathatók. b) Azon táblázatos kimutatások, melyeknek alapján a bizottságnak sikerűit hazánk közügyi terheit 31*4 százalékról 33"88 százalékra fokozni, szintén nem felelnek meg a törvény utasításának, mivel azok kizárólag csak az adóügyet ölelik fel és ennélfogva nem tekinthetők olyan részletes adatoknak, a melyekből hazánk szolgáltatási képessége, ha csak megközelítő alapossággal is, kiszámítható volna. c) Hazánk évek óta nehéz gazdasági válsággal küzd. Új világrészeknek nem rég keletkezett versenye fojtja vissza termelésünknek egyetlen erőforrását, melyre mint föídmívelő ország támaszkodhatnánk. Iparfejlődésünk a vámközösség nyűge által merőben meg van akadályozva. A gazdisági rendszerek világversenyében hazánk csak mint nyers ország jelentkezik és államháztartásunk terhei mégis olyan nagyok, mintha gazdasági rendszerünk a legkifejlettebb életszervekkel működnék. Ilyen körülmények között a közösügyi terhek fokozása egyenesen megtámadná a nemzeti megélhetés feltételeit és a felfokozott terheknek mindig növekedő tulajdonsága államháztartásunk mérlegét is súlyos válságba sodorná. II. De nemcsak a konkrét javaslatot utasítja vissza a képviselőház, hanem kimondja, hogy a közösügyek fentartása czéljából egyáltalában nem szavaz meg semminemű hozzájárulási arányt, mivel hogy arra a pragmatika szankczió szellemében elvállalt kölcsönös védelmi kötelezettség teljesítésénél abszolúte nincs szükség. a) A közös költségekhez való hozzájárulás rendszerének bizonytalan, káros és igazságtalan mivolta ki van immár próbálva nemcsak nálunk, de más államokban is. Vesződtek ezzel a problé-