Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-502

502. országos illés 1899. deczember 9-én, szombaton. 109 utast, a kit boldogítani kivan, kitevén magát annak, hogy vele együtt zuhan az örvénybe, ha az félre lép. T. képviselőház! Ismerem a gyógyászat terén a méregnek ellenméreggel való gyógyítását. Helyes is, jogosult is. Én is tudom, t. képviselőház, hogy a társadalom és a nemzet alapjában meg van mérgezve. De azt is tudom, hogy az ellenméreg csak akkor bir hatással, ha kellő időben alkalmazzák. Mert ha elkésetten alkalmazzák, akkor nem a gyógyítást idézi elő, hanem fokozza a vérmérgezést és biztosabban előmozdítja a halált. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. képviselő urak, én sok szerencsét és sikert kívánok az önök törekvéseinek. De mélyen fájlalnám, őszintén és igazán fájlalnám, ha a mélyen tisztelt képviselő urakkal megesnék az, hogy hozzájárultak ugyan a nemzet terheinek emeléséhez, de nem érték el czéljukat, hogy egy rendszerváltozás következzék be, a mely jobb útra vezeti ezt a nemzetet, mert ebből a politikai bukásból meggyőződésem szerint nem lehet többé föltámadás. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon) Pedig én úgy vagyok meggyőződve, hogy az a jellem és tehetség, mely önök közt van, és az a tiszteletreméltó múlt, a mely az önök háta mögött áll, bizonyára más sorsra érdemes, mint az ilyenre. Igazuk lesz-e, nem tudom. (Egy hang a szélső baloldalon: Nem lesz igazuk I A baloldalon,: Igazunk lesz! Derültség.) Ez a dolog nem húzódhatik soká. Az erkölcstelenségnek és a korrupeziónak pöffetegei megmérgezik Magyarországot; az ellenméreg hatására nem soká várakozhatunk, mert máris szükség van rá. Ezen a területen, t, képviselő urak, az ígérgetések ideje lejárt. Meggyőződésem szerint a tényeknek és a cselekvésnek terére kell lépni. Én nem kételkedem abban, hogy a miniszterelnök úr őszintén óhajtja ezt a czélt. De figyelmeztetem a miniszterelnök urat is arra, hogyha ő egy hajónak a kormányzására vállalkozott, a melyet szirthez vezet, azzal a hajóval ő is együtt kell, hogy elsülyedjen. Azért magam részéről szívesen helyezkedem a jóakaratú várakozás álláspontjára. Ám legyen, és ha nem csalódunk abban, hogy az önök közreműködésével a nemzet egy jobb korszak elé lép, üdvözölni fogom önöket; de ha nem lesz így, t. képviselő urak, ne vegyék rossz néven, ha a történték után a felelősségnek egész súlyát az önök vállaira fogjuk hárítani. Már most mi volna nézetünk és meggyőződésünk szerint a teendő? Egy olyan államjogi rendszerben, a melyben nem található igazságos kulcs arra, hogy a terhek miként oszoljanak meg, mit kell cselekedni ? El kell távolítani azokat az intézményeket, a melyek csak igazságtalan kulcs mellett tarthatók fenn. Ez egy világos tantétel, mert hiszen az igazságos kulcs megtalálható; megtalálható a nemzetek önállóságában és saját rendelkezési jogában. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a nemzet önmaga rendelkezik hadserege és külügye felett, az a kulcs, melynek mértékét maga határozza meg, igazságos. (Úgy van! a szélső baloldalon) Nos, tehát hozzá kell fogni ehhez a munkához. De ma nem foghatunk hozzá alkotmányos úton másként, mint a mit a 67-es törvény ez irányban is előír. Az osztrák kormánynyal mi nem tárgyalhatunk a közösügyi viszonyoknak megszüntetése felett, hiszen az nem alkotmányos kormány. Az 1867 : XII. törvényczikk kioktat bennünket arra, hogy mi a teendő. Látjuk évtizedeknek romboló hatását és pusztítását Ausztriában úgy, mint Magyarországon. A külföldnek nevetségére, talán mondhatjuk megvetésére látjuk azt az évtizedek óta tartó torzsalkodást, a melynek egyetlen czégére van, és ez az, ki tudja jobban becsapni, ki tudja jobban rászedni a másikat. Ez a nagyhatalmi állásnak és a védelmi kölcsönösségnek sohasem lehet biztosítéka, sohasem lehet tápláló életereje. Ezeket a viszonyokat meg kell szüntetni és miután látjuk, hogy a kormányokhoz e tekintetbe hiába fordulunk, vegyük igénybe azt, a mire bennünket Deák Ferencz oktat, hogy tudniillik az alkotmányosan kormányzott népekkel magukkal lépjünk érintkezésbe. Ugron Gábor: Helyes! Polónyi Géza: Próbáljuk meg egymást meggyőzni az iránt, hogy az a rendszer, a mely ilyen állapotban tartott bennünket 32 esztendeig, nem vezethet másra, mint mind a két államnak teljes és végleges pusztítására. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Mi ez irányban elvtársaimmal együtt határozati javaslatot nyújtunk be abban a reményben, hogy ha a nemzetek maguk veszik kezükbe saját sorsukat, ezen a téren megállapodás érhető el. De ha csalódnám, ha a népek érintkezése maga sem vezethetne eredményre, akkor is megtanultunk egyet; megtanultuk ebből az érintkezésből azt, hogy a magyar nemzetnek nem lehet, nem szabad megvárni azt az időt, mig a közös kunyhónak egyik oldalát az osztráknémet, másik oldalát az osztrák cseh rúgja ki, hogy a ránk zúduló menyezet maga alá temesse a magyar nemzetet a koronával együtt. Nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy a magyar nemzet az ő dicsőségesen uralkodó királyi családjával együtt egy új hajlékban biztos menedéket találjon minden kísértéssel, minden támadással szemben. Azt mi nem tehetjük, hogy a faji torzsalkodásokjutalmaként a magyarnemzetet tovább engedjük megsarczolni azért, hogy legyen min az osztrák cseheknek és németeknek osztozkodniuk.