Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

gg 485. országos ülés 1899. október 11-én, szerdán. zetet, és elégtétel nem is azért kell, mert ez a nemzet meg volna sértve, hanem azért, mert Krieghammer közös miniszter ennek a nemzetnek szolgája, és nem tűrhető, hogy a nemzet fizetett szolgája azt sértse. (Úgy van!Ügy van! a szélső balon.) Ha tehát elégtételt követelhetünk és várhatunk, az az, hogy Krieghammer azt a helyet, a melyen áll, Nagyja eb (Úgy van! Úgy van! a ssélső baloldalon.) De a i. miniszterelnök úr azt is mondotta, hogy ne keressük a sebeket a múltban, hanem egyesüljünk a jövőben nagy munkára. Én is azt hiszem, hogy az az idő már elmúlt, mely a 30-as és 40-es években volt, hogy sérelmeket tárgyaljunk. Ez a nemzet sokkal nagyobb, kinőtt a gyermekruhából, nincs már ideje arra, hogy sérelmeket tárgyaljon abban a hitben és abban a tudatban, hogy elégtételt úgy sem fog kapni. Ez a nemzet már szabad nemzet; ez a nemzet 550 millió összeget hoz össze és milliókat áldoz a közös hadseregre; igen is ez a nemzet erre nézve először biztosítékokat akar a jövőre. És miben álljanak ezek a biztosítékok ? Abban, hogy a közös hadsereg ne legyen többé féket; kard, mely végig fekszik ezen az országon, melynek markolata ott van Bécsben, és a mely fekete kard valahányszor megmozdul, nem tes-í egyebet mint, hogy sértést ejt a nemzeten, vagy mint legutóbb, a kegyelet fehér virágait tiporja el. Ha biztos ígéretet tesz a t. miniszterelnök úr, hogy biztosítékokat kapunk a jövőre arra nézve hogy a közös hadsereg is az legyen, a minek valóban lennie kell, a magyar nemzet kardja, mely szabadságát és alkotmányát ha kell megvédi, mondom, ha erre nézve biztosítékokat kapunk: akkorám álljon az a szobor! (Zajos ellentmondás a szélső haloldalon. Felkiáltások: De bizony ne álljon!) De álljon. Majd ki fogom fejteni, hogy miért. Hiszen minden katonai ünnepélynél, minden királyi szónál hatalmasabb az igazság! Leleplezhetik és glóriával vonhatják be azt a Hentzi-féle szobrot bármennyiszer is, az igazság ereje nagyobb, a katonai dicsőséget nem az fogja hirdetni, hanem az a másik, a mely fön van Budavárában (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon); hervadhatatlan babérokkal az van övezve, és nem ez. Álljon az a szobor ott; én nem féltem sem a magyar katonaságot, sem a magyar ifjúságot. Mert a mely magyar fiú magyar földből vétetett, a mely magyar fiúnak lelke magyar anyától lelkezett, az mindig fogja tudni, hogy mit kell neki védelmeznie! Az a szobor, a melyet oda helyeztek, igen, be fogja tölteni hivatását, de egészen más alakban, nem pozitív hanem negatív alakban; az a fekete szobor fekete sóhajtással azt fogja beszélni; »Magyar katona, nézz rám, hogy mindig megtudd, milyen ne légy soha!* (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért pártolom a különvéleményt. (Élénk nelyeslés a szélső baloldalon.) Major Ferencz jegyző! Polónyi Géza! [Polónyi Géza: T. képviselőház! Kegyes engeoeTtnükkel leszámolok azon érzelmekkel és azon okokkal, a melyek engem akkor vezetnek, a midőn szívvel és lélekkel csatlakozom a különvéleményhez és tisztelettel kérem a képviselőházat, hogy ezt elfogadni méltóztassék. Mindenekelőtt kétségenkivííl állónak kell elfogadnom -- próbálják meg a hisztorikusok, próbálják meg a zsurnaliszták, ügyes irók, próbálja meg a hadsereg, próbálja meg bárki más, hogy annak az emléknek, a melyet a hadapródiskolában felállítottak, bármiféle törvényes, vagy törvénytelen elkeresztelés révén más czímet adjanak: — a magyar nemzet históriája, a magyar nemzet tradicziója azt a Szobrot »Hentziszobor« gyanánt fogja ismerni, a kit a magyar történelem mint árulót bélyegez meg. És én, t. képviselőház, ha én beszédemhez a szónoki mííbeszédekaek theoretikns követelménye szerint mottót választanék, ha szükségem lenne arra, hogy báró Bánffy Dezsőnek, az Istenben boldogult kormányelnöknek politikai sírjához még egy síriratot írjak, akkor felkiáltanék a római költővel: »Tetigisti vulnus, qnod melins non tetigisset.« Azt tartom, az a legtörténetibb igazság, ha felállítjuk azt, hogy ehhez a kérdéshez, ehhez a sebhez nyúlni, azt érinteni és kíméletlen kezekkel megszaggatni, anélkül, hogy a nemzet számára ír kínálkoznék, a legveszedelmesebb, a leghalálosabb bűn volt, a melyet a múlt kormány ezen a téren elkövetett. Sokkal jobb lett volna nem is érinteni az egész szobrot, (Úgy van! a szélső baloldalon.) semhogy olyant cselekedjenek vele, a mi újabb botránykövet vet a nemzet történetére és szégyenpellengérre állítja ezt a korszakot. (Úgy van! a szélső baloldalon) Tisztában vagyok azzal, hogy monarchikus államban a nemzet és fejedeme, Magyarországon a koronás király között teljes békés egyetértés úgy sem lenne, ott is, a hol az uralkodó nem úgy, mint nálunk, egy hosszú uralkodás dicsőségével, alkotmánytiszteletével kétségtelenül rá nem szolgált volna arra, hogy a nemzet gyermekei, mint igaz fia, hódolatteljes, ősziDte tisztelettel és ragaszkodással viseltessenek a korona viselője iránt. A nemzet részéről meggyőződésem szerint meg kell tenni mindent arra, hogy a múlt keserű emlékei ne legyenek akadályai annak, hogy egy szebb jövendő felé boldogan haladhasson a nemzet. De itt nemcsak a nemzet számára vár kötelesség ; a feledés, vagy megbocsátás nemcsak a nemzet kötelessége; kötelessége az az uralkodónak is. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen annál a kegyeletnél fogva, a melyen a nemzet iránta viseltetik, kell, hogy 8 is hasonló kegyeletes