Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

48S. országos fllés 1899. októlber 11-én, sierdán. 87 érzelmekkel közelítsen a nemzet érzületéhez. E téren látom én a hibát. Meg vagyok győződve, hogyha az uralkodót, a ki akkor, ifjabb serdülő korban, nem azzal a megfontolással, a melylyel talán ma cselekednék, végzetes hibába esett, felvilágosítanák arról, hogy egy nemzetet mily mélyreható, igaz, őszinte hálára és örök tiszteletre kötelezne le akkor, ha e kérdéseket végre teljesen expiálná, ez a fejedelem, a mint öt ismerjük, ettől abszolúte nem tartózkodnék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És mit tapasztalunk ? Csak rövid néhány epizódra szorítkozom; ezek megmagyaráznak mindent. Megtörténik az, hogy Magyarországon ezt az árúlónak emelt szobrot áthelyezik. Ez ünnep jellemzésére nem szükséges többet mondanom, mint, hogy a hadsereg ünnepélyének nevezett ünnepen a hadsereg kénytelen rendőri fedezet alatt felvonulni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Kell ehhez kommentár ? Egy nemzetnek a székes fővárosában a hadsereg olyan ünnepet rendez, a melynek szüksége van rendőri fedezetre! (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, ne folytassuk. Vegyünk más példát! A honvédséget és a Lndovika-Aka démiát — nem akarok közjogi elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni — kivonúltatják erre a szoborünnepélyre. Kátkay Lásztó t. barátom is, Lakatos Miklós is rámutattak, hogy a nemzet történetében, szinte csodaszerü véletlenből, 50 éves forduló következik be, a hol saját nemzeti vértanúi, ősei számára kegyeletes érzelemmel elzarándokol az egész törvényhozás egy ünnepre; s itt nemcsak azt nem találjuk, hogy ott, a honvédtábornokok nagy emlékünnepén, akár csak egy honvéd is volna, de találunk mást, t. képviselőház. Én mély tisztelettel tordulok e tekintetben a honvédelmi miniszter úrhoz. Tudomásom van róla, hogy nemcsak nem jelentek meg a honvédek, de ki volt adva a napiparancs Aradon, hogy egy honvédnek sem szabad délután egy óráig az utczára kimenni. (Igás! Úgy van! Mozgás a szélső baloldalon.) Ha e parallelákat egymás mellé állítjuk, hogy a Hentzi-szoborhoz kivonúltatják a daliás honvédalakokat rendőri fedezet mellett, Aradon •pedig eltiltja a honvédeket még attól is, hogy a nemzet kegyeletes nagy ünnepén csak az utczára is mehessenek, . . . (Mozgás a szélső baloldalon.) Polczner Jenő: Szégyen, gyalázat! Polónyi Géza: •.. ugyan, t. ház, kell-e ehhez még kommentár? Ezek a tények megmagyaráznak mindent. Nem tagadja talán a t. honvédelmi miniszter úr, hogy a hadsereg s az ennek kiegészítő részét képező magyar honvédség azért adta ki ezt a parancsot, nehogy politikai tüntetéseknek szemlélője, hallgatólagos nézője legyen a katona, szóval, hogy ne vegyen részt a politikában. De hát maga az, hogy ilyen rendelet kiadatik, nem politika-e? (letszés a szélső baloldalon.) Nem politika-e, t. ház, a magyar honvéddel megértetni azt, hogy akkor, a midőn a nemzet odaviszi a törvényhozás kegyeletének adóját, neki ott helye nincs, hogy akkor ott megjelennie nem szabad? (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház, hogy epizódokkal számoljak be, valóban mélyen elszorult a szivünk, — nem a magam tapasztalatairól beszélek csupán, de a képviselőtársaim botránkoztak meg ezen, és itt azt a megkülönböztetést is meg kell tennem, hogy nem ezen oldalról, — a midőn mi ott hazafias, borongós kedélylyel el-ellátogattunk az aradi várba. Tán nem méltóztatnak szentimentálizmusnak tekinteni, ha azt módom, hogy jólesett elzarándokolnunk azokba a czellákba, amelyekben azok a derék, minden nemzetnek és különösen a magyar nemzetnek méltó tiszteletére számot tartó dicső férfiak, (Úgy van! a szélső baloldalon.) utolsó perezeiket élték akkor, a midőn az alkotmányért és szabadságért életöket készültek fel áldozni. Keresve kerestük, hogy talán abban az aradi várban legalább egy-egy czellában lesz egy emléktábla, vngy egy szám, a mely elvezet bennünket Leiningennek szobájába és a többi tábornokok szobáiba; vagy legalább meg tudják mutatni, hogy hol voltak azok a nevezetes férfiak, a kik a nemzetért és hazáért éltek és haltak. És, t. ház, olyan katonatisztektől, a kik már öt év óta vannak az aradi várban, azt a felvilágosítást nyertem, hogy talán a temesvári Bauabtheilungban kaphatunk erről felvilágosítást, de Aradon nem tudják megmutatni, hogy hol, melyik czellában, melyik tábornok tartózkodott? Ezek csekély dolgok, úgy látszik, pedig nagyon nagy jelentőségűek. Ahhoz a kibéküléshez, mélyen tisztelt honvédelmi miniszter úr, a mel} et én őszintén óhajtok a nemzet és koronás királyának érdekében, szükséges az, hogy az engesztelésnek nagy és nem ritkán nehéz útján találjuk meg az érintkezési pontokat is. Nem jogosan követelhetjük-e azt, t. ház, hogy abban a várban, a mely ma már a magyar kincstár tulajdona, legalább emléktáblával jelöltessék meg az a hely, a hol azok a honvédtábornokok kivégeztettek? (Mozgás a szélső baloldalon.) Én, t. ház, ma nem szándékozom e tekintetben indítványnyal előállani; szívesen előlegezem a mélyen tisztelt kormánynak azt a bizalmat, hogy ezen a területen talán mégis magyar emberek maradunk, és maga a kormány fog gondoskodni róla, hogy módot találjon, hogy ilyen esetekben a nemzeti kegyelet érzete legalább ilyen durva sérelmet ne szenvedjen. Méltóztassék erre módot találni, de ha eljönne az ideje annak, hogy arról győződném meg, hogy e téren is csalódtam, akkor majd találok rá módot, hogy ezt a kérdést más alak-