Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

• 483. országos ülés 1899. október 11-én, szerdán. jegyezve a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez Varga Ottó történettanár ügyében. Elnök í Az interpelláczió szokott módon az ülés végét egy fél órával megelőzőleg fog megtétetni. Most pedig áttérünk napirend szerint a kérvények XI. sorjegyzékének (írom 676) tárgyalására és pedig a Hentzi-szobor ügyében beadott kérvényekre. Ki következik? I Major Ferencz jegyző: Rátkay Líszló! I Eátkay László: T. képviselőház! A jövendő koi»ak" gyermeke bizonyára arczpirulással és megdöbbenéssel fogja egykor olvasni ennek a mai kornak történetéi. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) De arczpirulással és döbbenéssel fogja olvasni a parlament tárgyalásait is. (Úgy van l a szélső baloldalon ) Mert hiszen ezen kérdések felett, hogy mi a nemzeti becsület, mi az önérzet, mi a kegyelet szentségének Összessége, lehet-e más nemzeteknél eltérés? Nem! Lehet-e nálunk? Igen! Abban a kérdésben, hogy, ha a nemzet önérzete és becsülete megsértetett, mi legyen az elégtétel, lehet-e eltérés más nemzeteknél? Nem! De nálunk igen. Ha a magánbecstiletet megsértik Magyarországon, azt három nap alatt, vagy 48 óra alatt elintézzük. íme a nemzeti becsület sértéséről van szó és kérvényeknek kell bejönniük a házba, hetek múlnak el, míg elhatározza a t. parlament, hogy a nemzeti becsület és az önérzet megsértése és az elégtétel adása fölött tanácskozzék. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Valóban lealázó a helyzet, t. ház, és mennyire lealázó, ha még azt nézzük, hogy a sértés honnan eredt. Talán egy másik nemzet sértette meg & magyar nemzetet? Nem, hanem megsértette a katonaság. Szinte megdöbbenve kérdezzük : a katonaság? Hiszen a katonaság a nemzetnek egy szerve! Hát igen, a nemzetnek egy szerve megsértette a nemzetnek összességét, a kard megsebezte a kart, a mely az erőt adja, és a mely dolgozik. (Igaz! Úgy van! a szélsB baloldalon.) Megsértette az államot a közös hadügyminiszter, tehát egy factor; vagy mondjuk ugy: megsértette a szolga a gazdát, urát, (Élénk tetszés. Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a ki fizetését adja és a ki őt tartja. És mégis mit mond a t. kormány a sértésre, a t. kormány, a mely a nemzetet képviseli, az állam végrehajtó hatalma? Azt mondja jámbor arezczal, hogy nincsen sértés. És miért mondja azt, hiszen érzi, hogy van sértés? Én nem irigyeltem a t. miniszter urnak helyzetét ebben a kérdésben, midőn ezt védenie kellett; igenis érezte a sértést; de jámbor arezczal azért mondják, hogy nincs sértés, mert sokkal kényelmesebb helyzet ezt mondani; hiszen ha be is vallanak, elégtételt ugy sem kapnának, (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) mert ebben a szerencsétlen országban a katonaság állam az államban, (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) ebben a szerencsétlen országban a közös hadügyminiszter nagyobb hatalom, mint a nemzet kormánya. Szinte megdöbben az ember, t. képviselőház, és úgy van, miként Bánk-B in mondja egy helyen, hogy »Mint a vándor a hófuvatagon, lelkem határtalan kétség közt ingadoz, veszejtve minden csillagot.* Hiszen minden magyar szívben ott kell lennie az önérzetnek, minden magyar szívben az önérzet úgy mutat a nemzeti becsület felé, miként a delejtű mutat a pólusok felé; a legkisebb sértést meg kell éreznie és meg is érzi. Szinte döbbenve igazítottam magamban helyre töbször ezen delej tűt, vájjon nem csalódom-e? És lelkemben azt súgja az önérzet: nem csalódom, ennek a nemzetnek arczára ostorcsapás jött, zászlónkat, ha megnézem, annak fehér színein egy generális csizmájának sáros nyomait látom. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy nem történt sértés. Nos hát nézzük a tényállást egészen apróra elemezve. Egy szoborról van szó ugy-e bár, a melyet 50 év előtt állítottak? Miért állították azt, t. képviselőház? Nem a nemzet leigázásának jelképe lett-e ez, nem a zsarnoki hatalom szimbóluma volt e az ott? És 50 éven át mi lett hozzákötve, a nemzet mit fűzött hozzá? Igenis, a zsarnoki hatalom szimbólumát és azt a tudatot, hogy ez Hentzi emléke. Most jön egy véres esemény és a királyi szívből — elismerem, nemes elhatározásból — fakad az a szándék, hogy az a szobor onnan elvitessék. Ezt a gondolatot közli az akkori miniszterelnökkel. Csakhogy e nemzetnek az a szerencsétlensége, t. képviselőház, hogy nagy gondolatokhoz mindig kis emberei vannak. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a miniszterelnök nem érti meg ezt a nagy gondolatot és nem adja azt a tanácsot a koronás királynak, hogy ez a szobor szerencsétlenség, hogy bárhová vitetik, átok lesz mindig, és hogy ebben a szoborban nem az a fő, hogy hová vitetik, hanem hogy egyátalában Magyarországon van. Csakhogy ez a t, miniszterelnök csak a napi babérokra vágyott, nem törődött a nehéz helyzettel, nem nézte, hogy mi jön utána, azt gondolván, hogy a ki utána jön, tegye be utána az ajtót. Erre elhatározza magát a koronás király, hogy a szobor elvitessék onnan, a hol van és helyeztessék el a hadapródiskola udvarán. De az elvitel nem tetszik a kamarillának, vagy a katonaságnak, nem tetszik, mert ebben némi előrehaladást lát. És megjelenik Krieghammer közös hadügyminiszter rendelete. Mi vau ebben a rendeletben? Százszor elmondottuk már, t. képviselőház, de ismételni kell, mert azt mondják, hogy semmi