Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.
Ülésnapok - 1896-486
480. orsíágos ülés 1889. november 6-áii, hétfőn. 123 a térről ne vonuljunk vissza; de mikor a tettek ideje következik be, akkor azt mondják, hogy nem lehet, mert azzal az »Erővel« mely felettük áll, szembe állaniok nem lehet. Hát, t. ház, ha ez igaz volna, ha ezt el lehetne fogadni, talán máskép gondolkodnám magam is. De én azt tartom, hogy azon »Erővel« szemben a nemzetben nagyobb erő van, a nemzetnek caak akarnia kell, a nemzet még nem tevése által is képes azt az »Erőt« legyűrni és saját érdekeinek szolgálatára kényszeríteni. (Igaz ! Ügy van! a szélső baloldalon.) Hiszen csak egy kell: hogy czéltudatos politika vezesse a magyar nemzetet. Itt a közel szomszédban láttuk a sikert. Csak egy kell: hogy felébredjen a nemzet arra, és kimondja nyiltan és őszintén: »Én vagyok az erőforrás*. Egy évvel ezelőtt e képviselőház tagjainak jórésze a bajok sokasodása által kényszerhelyzetbe hozva, a legfőbb fórumhoz akart folyamodni azért, hogy bajaink orvoslásáról gondoskodjék. A mit ők elmondani akartak, nem jutott el arra a helyre, de tanulságos az s azért engedje meg a t. ház, hogy egy passzusát felolvassam (Halljuk! Halljuk! Olvassa);»A magyar korona és a magyar nemzet jogai egy forrásból erednek, egyforma erővel birnak, egyaránt szentek, egy jogczímen alapulnak, az egyiknek gyengülése a másiknak is megingatása, az egyiknek összeroskadása a másiknak bomlását is jelentené, az egyiknek megtámadása époly forradalom, mint a másiké.« Ivánka Oszkár: Aláirta? Komjáthy Béla: Nem írtam alá. Ha akarja, meg is magyarázom, miért, de nem tartom most ebbe a keretbe valónak. Ezt felolvastam, mert osztom, mert az én meggyőződésemmel megegyezik és legyen róla meggyőződve a t. közbeszóló képviselő úr, van bennem minden irányban annyi bátorság, hogy tetteimért a felelősséget minden tekintetben elvállaljam s a mennyiben soha az én tisztességem, az én korrektségem nekem nem engedte meg azt, hogy bárkinek politikai tisztessége irányában kételyeket támaszszak, annak jóhiszeműségét kétségbe vonjam, tehát azt gondolom, joggal elvárhatom és elvárom, sőt azt hiszem meg is kapom, hogy velem szemben is ugyanezen álláspont érvényesüljön. Nem jutott el oda, de nem történt vele baj az én felfogásom szerint, mert fájdalom, hosszú századok története megtanított bennünket magyarokat arra, hogy ha a magyar nemzetnek baja van, az orvoslást önmagában keresse. Legyünk mi egyszer tisztában, t. ház. Én azt mondtam előbb, hogy az az aequivalens erő megvan, csak élni kell vele. Egy nemzet, melynek fértiai vannak, egy nemzet, a melyben elvek vannak, önmagában is erőt képvisel. A korona nemzet nélkül játékszer, cseesebecse. A míg a mai felfogások még uralkodnak, együttesen, elhiszem, állítom, nagyobb erőt, nagyobb hatalmat képviselnek, de kérdem én a t. képviselőháztól, hogyha e két oldalról jövő erők között ellentét merül fel, melyik erőnek kell az elsőbbséget adni? Melyik birja az ő jogait inkább megvédeni : az-e, a mely csak a másikkal együttesen erő, vagy az-e, a mely önmagában is erőt képvisel? (Tetszés a szélső baloldalon.) Megkísértették sokan, panaszszal fordulni oda, de én azt mondom, az orvoslást nekünk a nemzetnél kell keresnünk'. Azért én ezt a helyet tartom legalkalmasabbnak, hogy a magyar nemzetre appelláljak. Én a magyar nemzethez akarom innen, erről a helyről szavamat intézni, mert az én felfogásom szerint a veszély nagy, a tettek ideje elkövetkezett, mert a nemzetnek mint mondtam, még a nem tevése is hatalom, még a nem tevése is képes az ő szebb jövőjét előmozdítani. És sürgősen tennie kell e nemzetnek, mert ne felejtsék el t. képviselőtársaim, minél tovább megy el a mai irányzat, minél gyengébbek lesznek a nemzetnek erői: annál kevésbbé marad meg a remény, hogy azt a szebb jövőt megvalósítani képesek leszünk. Harminozkét esztendeje van nálunk alkotmányos élet, a mire én azt mondottam beszédem elején, hogy ez csak egy látszólagosság, hogy kormányaink inkább csak arra valók voltak, hogy az intézkedéseket, a tetteket az alkotmányosság látszatával lássák el. (Halljuk ! Halljuk!) S ime, t. képviselőház, álljunk szembe a helyzettel és ventiláljuk ezeket a dolgokat egy kissé és vizsgáljuk meg: van-e, vagy nincs igazam ? T. miniszterelnök úr, a külföldön tudnak-e a mi önállóságunkról valamit? (Egy hang a szélső baloldalon ; Bi.zmy semmit !) Tudja-e az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy vannak államok, a hol diplomácziai úton még soha tudtukra nem adatott az az államjogi helyzet, a melyben mi vagyunk? Tudja-e az igen tisztelt miniszterelnök úr — pedig tudnia kellene, hiszen a külföldi sajtó informálására ez az országgyűlés pénzt is szokott megszavazni, — hogy a külföldi sajtóban Magyarországot bécsi forráson keresztül és csak akkor emlegetik, ha Magyarországon olyasmi történt, a mi képes és alkalmas a nemzetet meggyalázni. Hát harminczkét évi kormányzás után nem látja-e ez a magyar nemzet, hogy neki semmi beleszólása nincs abba, hogy kivel barátkozzék, kivel elegyedjék háborúba? Ebben is nélküle végeznek ma. Évtizedeknek gyümölcse, szorgalma, odaadása, a fellendülésnek lerakott alapja egy szeszély, egy ember agyában megszületett indulat folytán megsemmisülhet. Lehet-e az a nemzet független, lehet-e annak a nemzetnek jövőjében bizni, a mely nem rakhat le semmit, a melynek 16*
