Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-486

114 485. országos ölés 1899. november 4-én, szombaton. jában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóié törvényjavaslata a pénz­ügyminiszter úrnak vétessék fel. Elfogadja a t. ház?'(Igen!) Ennek következtében a határozatot ilyen módon kimondom, és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. e. 11 órakor.) 1899. évi november hó 6-án, hétfőn, Perczel Dezső elnöklete alatt Tárgyai t Jegyzőkönyv hitelesítése. — Ház számadásai 1899. év második felére, — Feliratok és kérvény bemutatása. — Zámory Béla igazolása. — Földművelésügyi bizottság jelentései: a) a vizi munká­latoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokról és szakmányosokról; b) a gazdasági munkás vállalkozókról és segédmunkásokról szóló törvényjavaslatok tárgyában. — A vasúti árú­fuvarozás tárgyában kötött nemzetközi egyezményhez létrejött pótegyezményről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. — Indemnity 1900. január—ápril hóra. — Napirend. Á kormány részéről jelen vannak: Széll Kál­mán, Lukács László, Plósz Sándor, Hegedüs Sán­dor, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, b. Fejérváry Géza. (Ás ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Molnár Antal jegyző úr; a javaslatok mellett felszó­lalókat Perczel Béni, a javaslatok ellen fel­szólalókat Tóth János jegyző urak jegyzik. Mindenekelőtt fel fog olvastatni a múlt ülés jegyzőkönyve. Molnár Antal jegyző (olvassa az 1899. évi november hó 4-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a fel­olvasott jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nines, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a képviselőház pénztárának az 1899. év első felére vonatkozó számadását. A számadás megvizsgálás és jelentéstétel végett kiadatik a számvizsgáló bizottságnak. Bemutatom továbbá Békés vármegye közön­ségnek feliratát, a kötelező állami kárbiztosítás tárgyában. Liptó vármegye közönségének feliratát, a borhamisítások meggátlása iránt. Végül Stranczinger Gyula és társai mohácsi kiskereskedőknek Jagics József képviselő által beadott kérvényét az állami italmérési jövedékről szóló 1899 : XXV. törvényezikk módosítása tár­gyában. Mindezen feliratok és kérvények kiadatnak tárgyalás és jelentéstétel végett a kérvényi bizott­ságnak. Perczel Béni jegyzői Örley Kálmán, a hetedik bíráló bizottság előadója! Örley Kálmán előadó: T. képviselőház ! Van szerencsém beterjeszteni a heledik biráló bizottság Ítéletét. Ezen ítélet szerint a Nemes­óesán folyó évi február 24-én megtartott kép­viselőválasztás ellen beadott kérelem elutasíttatott és Zámory Béla megválasztott képviselő végleg igazoltatott. Elnök: Kívánják a felolvasást? (Igen!) Kérem felolvasni. PerCZelBémjegyzÖ(ofeassffla Uraló bizott­ság jelentését). Megjegyzem, hogy az ítélet és indo­kolás ellen Justh Gyula képviselő úr a bizottság­ban különvéleményt jelentett be, indokolást azon­ban írásban nem adott be. se Barta Ödön: Benn van a jegyzőkönyvben ! Elnök: A biráló bizottság jelentése tudo­másul vétetik. Perczel Béni jegyző: Szily Pongrácz, a földművelésügyi bizottság előadója! Szily Pongrácz előadó : T. ház! ^ Van szerencsém beterjeszteni a földmívelésitgyi bízott säg jelentését (írom. 690,711) a vizimunkáíatoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámo­sokról és szakmányosokról szóló törvényjavaslat, továbbá (írom. 691, 712) a gazdasági munkás-

Next

/
Thumbnails
Contents