Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

483. országos flléa 1S9!). október 11-én, szerdán. 97 az elesett osztrák katonák emlékének — nem tudom hányan voltak, — megkoszorúzásáról. Hentziről szó sem volt.« Tehát már Wekerle akkor mondta, hogy ez egy harczos-emlék, és ennek daczára a nemzeti párt akkor a legnagyobb erélylyel vitatta, hogy az nem emlék, hanem szobor. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is azt mondtam, hanem síremlék! Pichler GyŐZŐ: Végül engedjék meg, hogy az 1893—1898-ig terjedő folyamatot itt fel ne tüntessem, hogy tudniillik hányszor bukkant fel a Hentzi-ügy s hányszor távozott el, hányszor lett megvitatva, hanem, hogy a ház türelmével vissza ne éljek, egy nagy lépéssé! elérjek 1896-ra és kimutassam hogy midőn ma Horánszky Nándor képviselő úr helyesli a kormány azon eljárását, hogy a szobrot oda vitette, akkor teljesen ellentétben van gróf Apponyi Albertnek a november 19-én tartott ülésben mondott beszédjével. Mert mit mond azon beszédben gróf Apponyi Albert? (olvassa): »Azoknak az érzelmi momentumoknak, a melyek ehhez a szoborhoz fűződnek, a gyengédségnek hallgatásával adózott a magyar nemzet hosszú éveken át és a mi hálára méltó tény lett volna, az, hogyha annak a szobornak áthelyezéséről oly módon tudtak volna intézkedni, a mely sehol fullánkot és keserűséget nem idéz elő, és a mely a magyar nemzet érzelmeit kíméli és honorálja, épen úgy nagy hiba, hogy többet ne mondjak, nagy hiba, megbocsátathatlan hiba, a politikai könnyelműségnek és a kényes ügyek vezetésére való képtelenségnek ritka példája ezt az ügyet mozgatni; ezt egy rövid politikai siker kedvéért mozgásba hozni ós azután olyan megoldás elé vinni, a mely a helyett, hogy min • denfelől kiengesztelne és kibékítene, mindenfelé fullánkot és keserűséget okoz.« T. ház! Gróf Apponyi Albert is elismerte, — mert utalt arra— hogy »mindenfeíé« igazán bizonyos érzelmi öninegtagadásba került a koronának az, hogy beleegyezett annak a szobornak eltávolításába. Fullánkot Nagyott az a korona szivében is, de úgy elintézni az ügyet, hogy mindkét oldalon csak fullánk legyen és nem megoldás, ezt Apponyi Albert sem helyeselte s ezt nyíltan ki is fejezte. Ma az állapot más; mindenesetre elősegítia kormánynak helyzetét e nehéz kérdésben — a mely nehézséget a miniszterelnök úr sem tagadr hatja, hiszen magyar ember — Horánszky Nándol képviselő úr mai felszólalása, a mely mai feszólalás teljesen kongruens a miniszterelnök úr és a jelenlegi nagy kormánypárt véleményével. De midőn a honvédségről így beszél a magyar képviselőházban nemzetünknek egy olyan politikusa, kire pártkülönbség nélkül büszkék lehetünk, KÉPVH. NAPLÓ. 1,896 — 1901. XXIV. KÖTET. akkor ennek a függetlenségi pártnak harczolnia hatszoros,százszoros kötelessége mindenféle Hentziügybeu és minden más ügyben a legnagyobb erélylyel és kitartással, a magyar nemzeti emlékeknek, a nagy magyar nemzeti névnek érdekében. Csatlakozom Kossuth Ferencz indítványához, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Major Ferencz jegyzői Madarász József! /Madarász József: T. képviselőház! Daczára azon közönbosségnek, a melyet a képviselőház minden árnyalata felől tapasztalok, — jelenlétünk és majdan a szavazásbani részvétünk indokolja e nyilatkozatomat — daczára azon közönyösségnek, a melyben 1867 óta sülyed a nemzet fokonként alább és alább az erkölcstelenség és közönbösség nyomán, a melyet e 32 év e nemzetre rótt, kötelességemnek tartom saját, tisztán ősi, történelmi függetlenségünk alapján állva kinyilatkoztatni azt, hogy én e házban nem tisztelt képviselőtársaimhoz csak, hanem nemzetemhez is óhajtok szólani. Jól tudom én azt, hogy 1867-ben a többség fátyolt borított a múltban történtekre; én 1867-ben is az ellen szavaztam, és soha a nemzet múltját el nem felejtem és soha a nemzetem becsületén, területén ejtett sérelmeket meg nem bocsájtora. Én úgy élek, hogy a múlt tapasztalatait a jelen nyomorúságait, és a jövő reményét akarom nemzetemben fentartani. Ezért kötelességemnek tartom kinyilatkoztatni azt, hogy a jelen ügyben nemzetem becsületének, fenségének sérelmét látom. Óhajtom, hogy ez mielőbb gyógyíttassák. Jól tudom, hogy nemzet és koronás fejedelem egyetértésben kötelesek működni a nemzet alkotmányos ősi szabadságának biztosítására, a nemzet fenségére és dicsőségére. De e tudatban ki kell jelentenem, hogy a fejedelemnek mindig nagyobb szüksége van a nemzet szeretetére és a nemzet szokásainak, természetének és alkotmányos szabadságának biztosítására, mint a nemzetnek a fejedelmére; mert nemzeteket tudunk boldogoknak, saját maguk vezetvén ügyeiket, tudjuk, hogy azok létezhetnek így is, de fejedelem nem létezhetik a nélkül, hogy a nemzet szokásaival, szabadságintézményeívei magát ne azonosítaná. És mert azon ügyet, a mely most tárgyalás alatt van — mikéut már említettem, — hazámra nézve sérelmesnek tartom, nem bocsátkozom be femminemű részletezésbe, csak felemlítem, hogy miként már 1865-, 66- és 67-ben mondottam, újból bebizonyul annak igazsága, hogy a kik az 1867-iki kiegyezés alapján állanak, azoknak, — habár hazájukra nézve önmagukban veszedelmesnek tartják is, — fokról-fokra meg kell uyugodniok a tényekben és sülyedniők kell. Én átlátom, hogy mindazoknak, a kik a 67-es alapon állanak, ebben az ügyben is mentegetniök kell 13