Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

483. országos ülés 1899. október 11-én, szerdán. 911 ismét büntetlenül, az ország fővárosában, a magyar nemzetnek önérzetére, tisztességére és becsületére. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kétségtelen és el nem vitatható, hogy a Hentzi szobormik a hadapród-iskolába való átvitele és annak ott a legteljesebb katonai pompával történt felavatása szántszándékos megsértése volt a magyar nemzet önérzetének, becsületének és tisztességének. Ezen, a magyar nemzetnek legszentebb érzelmein elkövetett, tehát a nemzetnek önérzete ellen és igy a nemzetnek legszentebb, legdrágább kincse ellen elkövetett sértés mélyen sért minden magyar embert és ezen sértést nekünk megtorlás nélkül, büntetés nélkül Nagyni nem lehet, nem szabad. Ep ezért pártom, a függetlenségi párt, mely a hamisítatlan nemzeti igazságoknak, az igaz és tiszta érzéseknek volt mindég letéteményese és letéteményese most is, híven ahhoz a zászlóhoz, melyie az is van irva: »Ne bántsd a magyart !« Széll Kálmán miniszterelnök és annak kormánya ellen azt a vádat emeli, melyet pártom nevében annak jeles tagja, Thaly Ferencz képviselőtársam tegnap tolmácsolt, s a mely vád a kérvényi bizottság kisebbségének külön véleményében is kifejezésre jutott. Én tudásomnak, tiszta lelkiismeretem meggyőződésének, komoly megfontoltságomnak egész erejével csatlakozom ahhoz a vádhoz, és ennek a kormánynak én is szemébe mondom, hogy bűnös, bűnös pedig azért, mert azon sérelemnek megakadályozását, vagy ha az már megakadályozható nem volt, azért a sértésért ennek a nemzetnek a legteljesebb elégtételadásnak megszerzését vétkesen, kicsinyhitüen elmulasztotta. Mert, t. ház, a kormány a nemzetnek összes erejéből erőt meríthetett volna magának a sérelem végrehajtásának megakadályozására, avagy annak megtorlására és kötelességének sikeres teljesítésére. Ámde a kormány ezzel az erővel nem él, mert vagy nem tudott, vagy nem akart a nemzetnek összes erejével élni. Ennek a kormánynak, t. ház, nem volt bátorsága, nem volt erkölcsi ereje, nyiltsága és őszinteségemegmondani a koronának azt, hogy a magyar nemzetet legszentebb érzelmeiben sérteni nem tanácsos, hogy nem tanácsos a magyar nemzet által a múltra vetett fátyolt minduntalan föllebbenteni és annak rongyait és foszlányait a magyar nemzet arczába vágni. A miniszterelnök úr, a ki nagy tehetségeit legfó'kép törvények hajtogatásával és formulák ejtegetésével szokta itt előttünk bemutatni; a miniszterelnök úr, a ki Magyarország gazdasági önállóságát és függetlenségét is az országnak nagy kárára, de az osztrákok véghetetlen előnyére már elformulázta, most a kötelességszegés vádja ellen is formulával él, a menynyiben ebben az ügyben múlt hó 29-én mondott beszédében azzal védekezett, hogy ő Kossuth Ferencz 8 ellene felhozott vádját majd formulázza és majd a ) formulázott vád alapján tudjuk majd meg igazán azt, hogy az ellene emelt vád sem nem igaz, sem nem indokolt, sem nem alapos. Nem alapos az a vád, így szólt a miniszterelnök úr, mert hisz a magyar nemzetnek régi vágya ment teljesedésbe, a mikor a Hentzi-szobor a Szent-György-térről eltávolíttatott és mert ennek a szobornak elvitelével megszűnt annak az a jelentősége, a mely neki, mig a Szent-György-téren volt, tulajdoníttatott. Nem, és százszor nem, t. miniszterelnök úr! Nem az volt a magyar nemzet főóhajtása, hogy az a szobor a Szent-György-térről a főváros egy másik pontjára helyeztessék át, nem az fájt a magyar nemzetnek, hogy a szobor a Szent Görgy-téren állt, hanem az fájt és fáj ma is, hogy fennállhat Magyarországon olyan emlék, a mely az esküszegest, a hazaárulást dicsőíti, a mely, míg egyrészről a magyar nemzet meggyalázására, addig másrészről annak a szellemnek emlékére emeltetett, a melyért Hentzi elvérzett, s a mely eszme a mi jogainknak letiprását, a mi szabadságunknak legyilkolását, és a mely eszme a mi nemzeti halálunkat jelentette. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az volt és ma is az a nemzet óhajtása, hogy pusztuljon el az a szobor a fold színéről. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Vagy legalább pusztuljon el az a szobor a magyar hazának a szabadságért halt hősök vérével megszentelt földjéről. Igazat adok én a miniszterelnök úrnak abban, hogy a kripta és a sirkő nem sért és nem sérthet. De, ha az a szobor ott a hadapródiskolában sérteni nem akar, ha az a szobor nem akar más lenni, mint csak kripta és sirkő: akkor annak nem ott, hanem a temetőben van helye, mert az a temetőben nem sért, (Igaz! Úgy van!) annak a szobornak ott a hadapródiskolában nincs helye, mert ott az a szobor, ott a hadapród-iskolában megtartja az ő régi sértő és bántó jelentőségét; sőt míg az a szobor ott a Szent-György-téren csak a múlt mellett tüntetett, addig az a szobor ott a hadapród-iskolában a múlt emléke melletti tüntetésen túl megmérgezi a jövendőt is. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Azzal védekezik továbbá a miniszterelnök űr, hogy abban a tényben, hogy az a Hentziszobor ott a hadapród-iskolában bizonyos ünnepséggel avattatott fel, büntethető sértés nincs, mert az a szoborfelavatás tisztán katonai ünnep volt, és mert az intézők részéről a sértési szándék ki volt zárva. Engedelmet kérek, t. ház, de ez egy igazán ferde és álokoskodás, mert magában a tényben rejlett a sérelem, maga a puszta tény is sértő. Ha valaki, legyen az bár katona is, torét másnak a szivébe döfi, azt, mint gyilkost felakasztják, mondja bár százszor is

f hogy sértő szándéka nem volt; csak akkor menekülhet a vád terhétől, a bitótól, a büntetéstől a tettes, ha