Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

54 465. országos ülés 1889. juiilus 21-én, szerdán. rintra. A mi gabona vámunkat pedig í forint 50 krajczárra. Azért hoztam fel ezeket, hogy tiltakozzam azon állítás ellen, hogy itt nincs lejárathoz kötve a vámtarifa. Engedelmet kérek, Magyarországon lejáiáthoz van kötve, mert itt a szövetség tartama idejére van vámtarifa, és a mint szövetség nincs, közös vámtarifa sincs". (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Már most 1897-ben lejárt a vámszövetség. Az első provizórium azt mondta, hogy ceak állapotot tartunk fenn, de nem szövetséget. A másik provizórium szerint megint önálló jogi állapotot tartunk fenn. Most meg a t. előadó úr előáll és feltalálja a harmadik állapotot, a mely nem egyéb, mint a szabad forgalom biztosítása, de tiltakoznak az ellen, hogy szövetség volna. Hát t. miniszterelnök úr, akkor vámtarifa sincs, mert a mely perczben köztünk szövetség nincs, abban a perczben közös vámtarifa sincs. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mellőzve azoknak nagy részét, a mikre ki akartam terjeszkedni, engedje meg a t. ház, hogy csak néhány oly kérdésre kérjek át, a melyeket elhallgatni nem szabad. Azt mondja a miniszterelnök úr, — mert csak arról beszélhetünk, a mit beköszöntő beszédében mondott, mert a törvényjavaslat és indokolása arról nem is szól, — hogy fentartotta mindazon egyezségi pontokat, a melyek a Badeni-féle egyezségben benne voltak, de azok nem illenek be e törvényjavaslat struktúrájába, mint az előadó úr kegyes volt nekünk megmagyarázni. E kérdésekről szeretnék kicsit beszélni, mert nem oly kis dolgok, mint első tekintetre látszanak. A volt kormány tele szájjal jött ide ós azt mondta: voltaképen ezekben van a vívmány ! Akkor még nem találták ki, hogy a kereskedelmi szerződések dolgában van a vívmány! Míg az előbbi kormány, melyet pedig alkotmányos érzület hiányával merek vádolni, jónak látta mindezt törvénybe iktatni: addig a mostani -kormány azzal áll elő, hogy ezeket törvénybe iktatni nem lehet. Ebben még semmisem volna, de a kormány meg sem mondja, hogy állunk ez ügyekkel. Én kiváncsi természetű vagyok, de főkép lelkiismeretes vagyok, és nem szavazok meg olyat, a mit nem látok. Kézdeztem hát a pénzügyi bizottságban: mi van ezekkel, szabad ezeket tudni ? Azt mondták nem. Én ragaszkodtam kívánságomhoz, és erre azt felelték: ha kell, majd felolvasást rendeznek, majd a szakminiszterekkel előadatják, mi van benne. De én nem arra voltam kiváncsi, hogy a földmívelésiigyi vagy a kereskedelemügyi miniszter urak hogyan tudnak előadni; én az egyes ügyeket, a rendeleteket akartam látni, mert titkos rendeleteket itt elfogadtatni hazafias emberekkel nem lehet. De miért titkosak e rendeletek ? Nem akarok vádolni, sem gyanúsítani; de tudják, a miniszter urak mit mondanak az eltitkolt rendeletekről ? Én nem mondom, mert nem tudom. Azt mondják, azért nem jönnek nyilvánosságra, mert tartalmuk eltér azon rendeletekétől, melyeket osztrák részről fognak kiadni. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem igaz! Komjáthy Béla: Ezt mondják, és indokolják is azzal, hogy hiszen az 1867 : XII. törvényczikk is más mint az osztrák azonos törvény. Hát ha nem így van, a hiba még nagyobb. Hol veszi azt a jogát a kormány, hogy ily nagy kérdéseket el akar vonni a törvényhozótestiilet elől. Századokig küzdtünk azért, hogy minket rendeletekkel kormányozni nem lehet, s most egy hazafias kormány titkos rendeleteket akar ide becsempészni? Nézzünk egy kissé mélyebben e dologba. Hát oly kis kérdésekről van itt szó ? Nézzük például az őrlési forgalmat. Az előadó úr ma azt mondta, hogy annak idején azt rendelettel szabályozták. Igen, de a kikészítési eljárást, melynek az csak egyik része, törvényben szabályoztuk. Két tábor van az országbau. Az egyik, mely azt mondja, hogy az őrlési forgalmat el kell törölni, ezek nagy részben agráriusok; a másik tábor azt mondja, hogy nem szabad eltörölni, két okból először mert árt a mezőgazdaságnak s az iparnak, másodszor, mert ha nem az egész kikészítési eljárást változtatjuk meg, mi sérelmet szenvedünk, az osztrákok nem, mert nagyon jól tudjuk, hogy a kikészítési eljárás jog alapján 10 millión feíííli értéken hoz be vámmentes árút Ausztria, és kivisz 15 millió értéket s így vállalati nyereségben és munkabérben milliók maradnak ott. Lehetnek e tekintetben divergálok a nézetek. Lehet, hogy azoknak van igazságuk, kik el akarják törölni; lehet, hogy azoknak, kik nem akarják. Én azonban nem esinálok titkot abból, hogy helytelenek tartom ezt a törekvést, mert az én meggyőződésem szerint az a búza-áralakulást lejebb fogja vinni, mert az őrlési forgalom czímén behozott mennyiségnek áremelési hatása van. (Ellenmondás balfelől.) Bocsánatot kérek, elismerem, hogy a másik oldalról felhozottak is jogosultak, de nekem az a meggyőződésem. A kik a dologgal mélyebben foglalkoznak, tudják, hogy a mennyi búzát behoznak, ugyanannyi lisztet kell kivinni; ez nagy előny, egy bizonyos mennyiségű búzának csak 20°/o ad olyan finom lisztet, mely a messze szállítást kibírja, hogy tehát a malom annyi finom lisztet nyerjen, melyet ki kell vinnie, hogy a behozott idegen búza vámmentes maradjon, meg kell venni négyszer annyi magyar búzát. Ez az árt emeli. A kevésbbé finom liszt pedig, mint a szegény nép élelme, itt marad, olcsóbb lesz. Olcsóbb lesz a korpa is, mi az állattenyésztést mozdítja elő. De ezektől eltekintve, magában az, hogy a malomipar annyi sok embernek ad mun-