Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-470

ígg 470. országos ülés 1899. június 27 én, kedden. í849-ben hozták be. A nyers cznkorra és a finomított czukorra adót vetettek ki. Ez nem ártott volna a mi magyar czukoriparunknak. Ezt rögtön észrevették az osztrákok és már í 850-ben a feldolgozott répára vetetétk ki az adót, a mit aztán lényeges változtatással 1853-ban, 1857-ben és 1859-ben módosítottak is. Ez az adózási rendszer természetesen már ellenünk irányúit. És mi lett a következménye? Az, hogy öt esztendő alatt, 1851-től 1856-ig SÍ százalékkal szaporodott az osztrák czukorgyárak száma, mi pedig nem tudtunk velük versenyezni. Nagyon is természetes ez, mert a répára lévén kivetve az adó, — minthogy, fájdalom, a mi répánk czukortartalma nem olyan, mint a lajtántúlinak, — az lett a vége, hogy kevesebb czukrot tudtunk kisajtolni. Már pedig ha csak egy tizedrészszel rosszabb a répánk czukortartalma, az az adóra átszámítva li százalékot tesz. De, t. képviselőház, daczára ennek, hogy ezt már ellenünk hozták, mégis a czukorgyárak fel kezdtek lendülni, úgy, hogy tényleg felmentünk horribilis számmal, 28-ra. Akkor az osztrákok azt gondolták, hogy ez nem jó nekik és czéljukúl tűzték ki nem azt, hogy ők előre menjenek, hanem azt, hogy bennünket elnyomjanak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Oda is fejlesztették a dolgot nagy áldozattal, hogy míg 1850-ben összes termelésünknek ötszörös mennyiségét hoztuk be külföldről, ilyen puszirozás mellett elérték, hogy már 1857-ben Ausztria kiviteli állammá lett a czukor terén. Egyszerűen behozták az adóvisgzatérítést, a mely persze, minekünk kivitelünk nem lévén, minket nem érdekelt, hanem csak Ausztriát. Daczára annak, hogy ez a termelést megint megkétszerezte, a jövedelmet nem kétszerezte meg, sőt ellenkezőleg, még annyi jövedelem sem volt, mint azelőtt. Volt eset rá, — azt hiszem, nem érdektelen, — hogy adóvisszatérítés czímén 26.000 forinttal többet fizettek ki az osztrák gyárosoknak, mint a mennyit az egész birodalomban adóban bevettek, mert volt egy esztendő, a mikor 9,446.000 forintot vettek be és ugyanazon esztendőben 9,472.000 forintot adtak ki adóvisszatérítés czímén. De még ezzel sem elégedtek meg. Azért foglalkozom olyan hosszasan ezzel, hogy bebizonyítsam, hogy nekünk csak az önálló vámterület alapján lehet érvényesülni, mert itt ők erősebbek, és bennünket mindig el fognak nyomni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) 1865-ben azután, a mikor a répaadótól eltérvén, az általányozást hozták be, a lé előállításra szolgáló készülékre alkalmazva az adót, a termelő képességet a sajtófelület és töltési magasság szerint állapították meg. Érdekes, hogy menynyire nem tudott Magyarország népe akkor a saját érdekeire ügyelni. Ezek ellen az új intézkedések ellen még csak egy hang sem emelkedett fel, sőt voltak, a kik örömmel üdvözölték, mondván, hogy ezáltal a répa czukorfartalmában levő különbség folytán előálló egyenlőtlenség meg fog szűnni. Nem számítottak arra, hogy a répa és répa czukortartalma között levő különbség nagyon kis perczent ahhoz az óriási különbséghez képest, a melyet ez az új rendszer létrehoz. A mi gyáraink mind sajtolásra voltak berendezve ; minthogy pedig a mi répáink rostosak, nem tudtuk vékony szeletekben a kádakban elhelyezni; az úgynevezett kilúgozási eljárás pedig roppant lassú volt, úgy, hogy az osztrákok kétszer-háromszor voltak képesek abban a kádban kifőzni, a míg annyi adót fizettek, mint a magyar, úgy, hogy termelésüknek legnagyobb része adózatlan maradt. De még ezzel sem elégedtek meg, hanem a mint előrehaladt a technika, akkor az osztrák gyárak az úgynevezett áztatási rendszert hozták be, a hol sokkal könnyebben és olcsóbban lehet czukrot előállítani. Kétszázhuszonhárom gyárából csak hat nem volt áztatásra berendezve. A tudománynak minden vívmányát tudták alkalmazni, hogy jobban kizsákmányolják a répa czukortartalmát. Nekik ez könnyű volt, mert volt pénzük és volt tőkéjük. Áz ő iparuknál gondoskodott Ausztria, hogy leírhassák minden adósságukat és tőkéjüket képesek legyenek letörleszteni. Ezek mind olyan eredmények voltak, a melyek mellett a magyar ipar tényleg úgyszólván megsemmisült. Ennek eredménye az lett, hogy 1865-ben nekünk 19 czukorgyárunk volt, Ausztriának pedig 122; 1876-ban a mi gyáraink száma lett 11, az övék 213, tehát az ő gyáraik száma még 75 százalékkal emelkedett, a miénké ellenben lí-re leszállott. T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy ezen nagy vonásokban, a midőn a czukoradó eddigi rendszeréről bebizonyítottam, hogyha mi akármeddig maradunk is Ausztriával ily közös vámterületen és a meddig közös szabályok és törvények szerint fogjuk e fogyasztási adókat rendezni, az lehet, hogy iparunk úgy a hogy megmarad, sőt az is lehet, hogy bizonyos mértékig előre fog menni, de azt ne méltóztassék elfelejteni, hogy az osztrák ipar mind nagyobb dimenziókat fog ölteni, mi pedig a mai állapot mellett megmaradunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyszóval, t. képviselőház, ha más indokok nem volnának, ezen indok már magában elég arra, hogy ez a párt, a melyhez tartozom, a közös vámterület ellen foglalt álláspontját még erősebben hangsúlyozza és a közös vámterület ellen még erősebben tiltakozzék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most, t. képviselőház, áttérek beszédemnek utolsó részére, a hol a vámtarifa módosításáról és azzal kapcsolatban az átutalásról és annak következményeiről akarok szólani. (Halljuk!