Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-470

470. országos ülés 18! változatlanul fentartott kontingensnek a két terület között való olyan xíjabb felosztásához hozzájárultam, hogy ezen összkontingensből a magyar korona országaira 853.000 hektoliter, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokra pedig 1,017.000 hektoliter essék.« Hát hogy állunk most? Állunk úgy, hogy az ellenszolgáltatás megvan, a mit ezért a miniszter úr adott, de az, a mi nekünk ezért szolgáltattatott volna, egyszerűen visszaszívatott. A másik előnye lett volna a törvényjavaslatnak az, hogy az adók egyenlők lettek volna. Ez sem vált be, és azok a kalamitások, melyek az adó egyenlőtlen voltából eddig keletkeztek, ezentúl is fenmaradnak. Hát azt hiszem, nem merész állítás ily előzmények után az, ha én rámutatok arra, hogy ezen javaslatok talán még sem jöttek olyan egészen intakté vissza, mint a hogy azt a kormány kilátásba helyezte. Csakugyan úgy vän az, t. ház, nem szóbeszéd, nem csupán ráfogás, hanem a tények híí konstatálása. Ismételten állítom, hogy minden törvény, a mit ránk oktrojálnak, a mit magyar részről mi elfogadtunk, mindig abból indul ki, hogy valahogyan a mi iparunk ne fejlődjék. Hát ha megtörtént például a szeszadórendszer terén valami jó, az sohasem azzal az előrelátással, azzal a tudattal történt, hogy jó legyen, hanem mert talán rosszul számítottak az osztrákok és ez a mi javunkra vált. (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) A kik a dologgal foglalkoztak, igazat fognak nekem adni. Bizonyára az 1894-iki intézkedés sem történt volna, ha tudták volna, hogy a puska visszafelé stíl el. Bocsánatot kérek, hogy kissé hosszas leszek, de ki akarom fejteni a kérdést. (Halljuk! Ralijuk!) Azt mondtam ugyanis, hogy ezeket & szeszadótörvényeket mindig a szerint változtatták meg, hogy ne legyenek a mi javunkra. Tudjuk, hogy 1850-ben hozták be a szeszadót a 35-iki osztrák szeszadótörvény alapján; ez a ezefréző-kádak űrtartalmát határozza meg, ezt vette alapúi és arra vetette ki az adót. Bizonyára nem azért csinálták akkor, hogy nekünk előnyös legyen, de mégis előnyös volt. Hiszen emlékezhetünk, hogy az ötvenes években a szeszipar nálunk nagyon kifejlődött; de már 1862-ben gondoltak egyet s a termény-adót hozták be, és ha 1865-ben visszatértek a régi rendszerre, ez csak azért történt, mert a szeszmérőgépek nem voltak használhatók. 1868-ban és 1878-ban az átalányozási rendszert hozták be a czefréző-kádak űrtartalma szerint 24 óránként számítva. Ennél elméletileg helytelenebb adórendszert megállapítani nem lehet. Ez az anyagnak óriási veszteségével jár; de azért azt hiszik talán, hogy beleegyeztek volna az osztrákok, hogy ez megváltoztattassák, bár tudomány szempontjából eli. jnniiis 27-én, kedden. f gg ítélték? Nem! Hanem megváltoztatták azért, mert nekünk előnyösnek mutatkozott. Miért? Véletlenül, mert több lévén nálunk az iparszeszgyár, mint odaát, mégis jobban be voltak rendezve, és ezt az adórendszert jobban kizsákmányolták, és az lett a következménye, hogy tényleg a Magyarország által termelt szesz egy része adózatlan maradt s a kivitelnél az adóvisszatérítés biztosítása által rejtett prémiumban is részestílt. De a mint észrevették az osztrákok a fellendülést, méltóztassék csak visszagondolni, akkor rögtön követelték odaát és meg is hozták az 1884 : XXL törvényczikket. És mi lett ennek következménye? Csak rá kell mutatnunk. Azelőtt mi voltunk szeszkivivő állam, mi voltunk azok, — ha ez nem is volt igazságos, de mint tényt konstatálom; — a kik kevesebb adót fizettünk, mint a mennyit termeltünk. Akkor aztán ez rögtön megváltozott, mert az új törvény szerint minden hektoliter után fizettünk 8 forint 20 krajezár adót, Ausztria pedig 6 forint 20 krajezár adót. Mikor ez sem volt elég, akkor behozták a kontingentálást. Miért? Azon tetszetős firma alatt, hogy a mezőgazdasági gyárakat jobban fogjuk puszirozni. Tudtuk, hogy az ipari szeszgyárak ellen való ezen törekvés a mi közgazdasági érdekeinknek nem használt, mert számot tevő mezőgazdasági szeszfőzdéink nem voltak. Tehát ezen törvény megalkotásával a különben is izmos galicziai szeszfőzdéket még jobban megerősítették. Ez volt a következménye ezen törvényeknek, a melyeket az akkori előadó úr szintén helyeselt akkor, mint üdvöseket. Ránk nézve az eredmény az lett, hogy szeszkivitelünk megszűnt, és míg Ausztria kivitele 139.680 hektoliterről felment 180.954-re, a mi kivitelünk 159.840 hektoliterről leszállt 49.439-re. Sajátságos helyzetben is vagyunk mi, ha szeszadóreformra gondolunk. Nekünk sohasem lehet úgy okoskodnunk, mint a tudomány, a tapasztalat előírja. Vannak alapigazságok, a melyek ellen szólni nem lehet ugyan, de ha azokat keresztül akarjuk vinni a közös vámterületen, azok mégis ellenünk fognak vallani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha ma nekem, vagy azoknak, a kik bővebben foglalkoztak ezzel a kérdéssel, azt mondanák, hogy Magyarország érdekében milyen nagy adót proponálunk, magam is a mai terményadó mellett nyilatkoznám, de természetes, hogy a mezőgazdasági szeszgyáraknak erősbítése végett akkor a progresszivitást behoznám a gyárak nagyságához képest. Külön vámterületen ezt meg lehet csinálni, de közös vámterületen nem. Daczára annak, hogy én és ez a párt mindig elvi ellenségei voltunk és leszünk a monopóliumnak, méltóztassék elhinni, hogy a magyar szeszipar közös vámterületen máskép kellő védelemben nem részesülhet, mint csak monopólium-