Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-450

450. országos ülés 1899. április 28-án, pénteken. be a szó, a gondolat szabadsága némuljon el. A gondolatot megölni nem lehet, a szót végkép elnémítani nem lehet, az Isten uralmát, a napot az égről ledönteni nem lehet semmiféle hatalomnak, a poklok minden erejének, annál kevésbbé olyan embereknek, mint a Veszterek. (Általános derültség.) Azt mondotta az önök nagyapja: (Derültség.) »Ezer láthatatlan kézre van szükség, melyek leverik, megsemmisítik«. Zárjelben mondja azt, a kit önök is értenek, és a kire czéloznak ezzel a paragrafussal: az egyháznak ezer ismételt csapás alatt el kell esnie. »Üssétek és rejtsétek el kezeiteket, és győzhetetlenek lesztek.« Igen, elrejtik a kezeiket, mikor a leggyilkossabb, legzsarnokibb tőrt szegezik az egyháznak, elrejtik kezüket, sőt azt mondják, hogy a vallás érdekében teszik, mert féltik, szeretik a vallást! Azt mondja továbbá: »Lőjjétek ki nyilaitokat ellene, de ne mutassátok a karjaitokat.« Hát a magyar liberalizmus egészen akképen cselekszik ennek a Kanzel-paragrafusnak ajánlata által. Soká nem kell bizonyítani azt, mennyire istentelen a liberalizmusnak minden támadása. A legutóbbi egyházpolitika is azt bizonyította, de érzi ezt az egész országnak a népe. Az Alföld egyik népes városában voltam, a hol intelligens, józan, okos, természetes eszű magyar emberek azt mondták: csodálom, hogy azoknak az uraknak ott az ország házában, miféle felfogásaik vannak, milyen eszük van, ha ők azt mondják, hogy ezek az alkotások, a melyek közt ez a paragrafus talán a legséreloiesebb, a legzsarnokibb, a legszégyenteljesebb, ha ezek az urak mégis azt mondják, hogy hisz az olyasmi nem sérti a vallást. Nem sérti, — azt mondja az igazi természetes eszű magyar ember, -— azét, a kinek nincs vallása, a mint a kutyát sem sérti; mert annak sincsen! De az én vallásomat, az én magyar becsületemet és hitemet sérti mérhetetlenül. Igazuk van azoknak a kik állítják, hogy a libaralizmus bűn nemcsak a vallás ellen, hanem a király ellen is. Ugyancsak az az ősük azt mondta: pusztítsuk el a vallást, zabolázzuk meg, törjük le a királyi hatalmat. A királyok miniszterei csak akkor nagyok igazán, mikor hatalmukat arra használják, hogy uraik hatalmát gyengítsék, és csak azok köztük a lángelmék, kik a trón lépcsőjét bátor és biztos kézzel aláássák. Nemcsak a vallás, hanem a trónnak megingatására sincs biztosabb kéz, mint épen az ilyen törvényszerű intézkedés, mint ez a Kanzelparagrafus. Azt mondja DAlembert, hogy azok, a kik a trón, a vallás és az oltár alapjait aláássák, ezek a haza istenei. A legkisebb ily körülmények közt és ily parlamenti viszonyok közt, minek előbb-utóbb be kell következnie, az oltárok és a trónok teljes felforgatása. Ez tehát íme önöknek az őse! Az ő szava ez, vegyék tehát szivükre, és ha van önökben egy parányi ideális, egy parányi vallásos érzés és igazi loyalitás, akkor ily eszközökkel nem léphetnek fel az oltárok és trónok lerombolására. Igaz, — a mint ugyancsak egy igen tisztelt, nemes tagja e háznak mondotta, — Magyarországon a király iránti loyalitás nem programm, igaz, a magyar emberek szivébe, vérébe van oltva a király iránti hűség, tisztelet. Emlékezhetünk a vitám et sanguinem-re; apáink voltak azok, a vér nem tagadhatja meg önmagát. Épen azért lépett fel a néppárt, mert látta, s nem tűrhette tovább azt a sok istentelenséget, vallástalanságot, azt a sok illoyalitást, azt a sok nép- és hazadúlást, zászlajára írta az Isten, a király és haza szent jelszavát. A király iránti loyalitás az ilyen szakaszok által mondhatatlanúl gyöngül. És épen azért annak a kormánynak, a mely nemcsak a vallást szereti, a mint gyakran hangoztatja, hanem egyszersmind igazán bizalmas tanácsosa a koronának, nem kell olyan eszközök szerint haladnia, a milyen eszközöket megjelölt Diderot, D'Alembert és más sok olyan ember. Ast mondja, épen ama nemes felfogású képviselő szavával szemben egy olyan ember, a ki szintén liberális, mint önök, és őszintén beszél: adandó alkalommal készen kell lennünk ama látszat előidézésére, mintha a kolosszust — így nevezi a trónt, — tömjéneznők és imádnók, hogy annál biztosabban munkálkodhassunk lerombolásán. Ez is Önöknek egyik apja, öregapja az álliberálisoknak. (Derültség.) Épen ezért azt állítom, hogy ilyen eszközökkel, mint a minő ez a természetellenes, zsarnoki paragrafus vallássérelme is, nemcsak a vallást, hanem egyszersmind a trón alapjait is rongálják. Hiszen az ismeretes, nyílt dolog, hogy már az egyházpolitikai harezok idején mit műveltek, a mikor — nem tudom, önök tudják, — mikép horácsolták össze azt a többséget, mely többséggel erőszakolták a nép testi és lelki tulajdonságaival ellenkező törvények szentesítését. Nem akarom azt felidézni, hanem csak utalok arra, hogyha ezt a törvényjavaslatot meg fogják szavazni, — mert hozzászoktak bárminek a megszava zásához, — ha keresztül erőszakolják, mit fog előidézni a nép kebelében, a loyális magyar nép szivében, ha ily kegyetlen, a Nérók zsarnokságát felülmúló zsarnokságot szentesíttetni fognak. Annak megítélését az önök felfogására bízom, mert hiszen a magyar emberből még a liberalizmus sem tudta annyira kiirtani a tiszta felfogást, hogy be ne lássa, hogy még a loyalitást is nem képes-e tönkretenni a hű magyar ember Szivében oly eszközökkel, a melyek használatára az önök elődjei, az önök ősei az utasítást megadják. Ez a liberalizmus híven követi ama liberálisoknak táborát, a kik detronizálták az