Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-448

448. országos ülés 1899. április 26-án, szerdán. 4F ségüknél fogva mindjárt akkor válaszolni kellett volna, nem érezhetjük magunkat indíttatva arra, hogy visszavonjuk, sem pedig arra, hogy megújítsuk, mert nem történt olyan változás a kormányzatban, melyet mi a magunk álláspontja szerint rendszerváltozásnak tekinthettünk volna. Az interpelláezió érdemére vonatkozólag a miniszterelnök úr által adott választ nem vehetem tudomásul. Méltóztassék megengedni, hogy ez iránybani álláspontomat röviden a következőkben fejtsem ki. Azt mondja az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy az 1880: VI. törvényczikk rendelkezései ezen kölcsön tekintetében nem lehetnek irányadók, hanem egyedül irányadóknak tekintvén az 1898 : XXIV. törvényczikket, kétségtelennek tartja, hogy ehhez a 14. §. alapján Ausztriának hozzájárulnia lehetséges volt. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Méltóztatnak talán emlékezni, hogy interpelláczióm előterjesztése alkalmával is kijelentettem, hogy ez interpelláezió megtételére engem nemcsak pénzügyi és közgazdasági aggályok, hanem különösen közjogi aggályok késztetnek, a melyek abban nyilvánulnak, hogy ennél a kölcsönnél is rést ütöttek Magyarország közjogi tételén, mely szerint bizonyos ügyekben csak a két állam törvényhozása hozhat olyan törvényt, a melyből Magyarországra a kötelezettségek származnak. Ebből a szempontból hivatkoztam arra, hogy ezen kölcsön megkötésénél maguk a bankok, a melyekkel ez irányban folytak a tárgyalások, éreztették a kormánynyal azt, hogy a helytelen közjogi alapon kontrahált kölcsön iránt bizalmatlanok, és ezen bizalmatlanságnak árát szabták meg a terhes feltételekben. Hivatkoztam erre akkor, és hivatkozom most is, hogy a tisztelt miniszterelnök úr téves álláspontjával szemben az én álláspontom áll törvényes alapon. Az 1880: VI. törvényczikk két megkülönböztetést tesz. Az egyikre nézve a 3. §-ban rendelkezik a közönséges gazdasági kiadások tekintetében, melyek Bosznia és Herczegovina kormányzásánál felmerülnek, és azokra nézve azt mondja, hogy azok elintézési módja olyan, mint a melyet az 1867 : XII. törvényczikk meghatároz. Tudniillik itt a kormányok rendelkeznek bizonyos tekintetben. Világosan megkülönböztet azonban egy tételt, és épen a vasutak építését, mint olyant, mely állandó beruházás jellegével birván, különleges közjogi elbánás alá vonatik az idézett törvényczikk 3. §-ának utolsó bekezdésében, midőn azt mondja, hogy »a mennyiben azonban Bosznia és Herczegovina igazgatása oly állandó beruházásokra venné igénybe a monarchia pénzügyi hozzájárulását, a melyek nem a rendes közigazgatás keretébe esnek, úgy mint vasutakra, középítésekre, stb., az ily járulékok csak a monarchia mindkét állama által összhangzóan hozott törvények alapján engedélyezhetők.« Egészen világosan meg vau mondva, hogy a vasútépítkezés semmiféle ezímen az alól az elbánás alól, melyet az 1880: VI. törvéuyczikk utolsó bekezdése a mi közjogunkkal teljesen kongruens módon megszab, hogy tudniillik a két állam törvényhozásának útján kell beszerezni, eltérésnek helye nincs. És igen is történt valami: hogy becsempészték a mi törvényhozásunkba már régebben és különösen azon 14. §. értetmezése körííl Ausztriában megindult vita folyama alatt azt, hogy a törvények helyében olykor-olykor, mikor a szükség úgy hozta magával, határozatokról beszéltek. Én pedig, és gondolom, az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, abban a nézetben vagyunk, és azt az álláspontot foglaljuk el, hogy közjogi kérdésekben semmiéle ausztriai szükség alapján eltéréseket megengedni hajlandók nem vagyunk, és nem is lehetünk jogosítva erre, hanem Szorosan kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy a törvény e tekintetben világosan és határozottan rendelkezvén, az szószerint megtartassák. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Már most visszatérek arra, a honnan kiindultam. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy az 1898 : XXÍV. törvényczikk maga is ezt az eljárást statuálja, mert vasútépítésről van szó, és hogy erre nem az 1880 : VI. törvényczikk, hanem ez a törvény az irányadó. Ebben nagy tévedés van, az az óriási tévedés, hogy a pars pro totó állíttatik be. Hiszen az 1880 : VI. törvényczikk generális rendelkezéseket tartalmaz arra nézve, hogy miként történjék Bosznia és Herczegovina kormányzása; ez pedig részletkérdés, ez olyan vasúti kölcsön kérdése, mint volt annak idejében az a boszniai tizenkét milliós kölcsön, melyet 4°/o-kal kontrahált a két állam. Ez részletkérdés, ennél az általános szabályokat elNagyni, ignorálni nem lehet és nem is szabad. Ebben a törvényben ki van mondva, hogy a kölcsönt vasúti beruházásra másképen, mint mindkét állam törvényhozásának hozzájárulásával felvenni, nem lehet, és ha ettől eltérés történt, akkor az én meggyőződésem szerint, minthogy maga a t. miniszterelnök úr elismeri, hogy az Ausztriában a 14. §. alapján életbe léptetett ily irányú intézkedés később sem lett törvényhozás útján törvényerőre emelve, az ottani törvénynek világos rendelkezése szerint már ott hatályon kivííl lévén helyezve az intézkedés, ránk nézve sem kötelező azon kötelezettség, a melyet az 1898 : XXIV. törvényczikkben elvállaltunk. (Helyeslés a szélsőbalon.) T. ház ! Azt a kérddést itt bővebben feszegetni nem akarom, hogy az 1898 : XXIV. és illetve az 1880 : VI. törvényczikk viszonylatában miképen áll az az ausztriai 14. §. alapján