Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-445

445. országos ülés 1899. törvény értelmében a magyar király. Mi a nyelve a magyar királynak? A magyar, csak a magyar. Hogy van tehát az, liogy a közös hadseregnél a magyar hadsereg nyelve mégis a német? T. miniszterelnök úr! Ha törvény, jog és igazság a jelszava, méltóztassék gondoskodni arról, hogy a jövőben meglegyen a magyar hadsereg, a magyar hadseregben a magyar nyelv. T. ház! Azokból a nyilatkozatokból, melyekke! az egyes miniszter urak a költségvetést megindokolták, egészen tisztán áll előttem az az út, a melyen haladni akarnak. S megvallom egész őszintén, hogy ez a kép rám nézve szomorú; megvallom őszintén, hogy bizalmat hozzá nem kapcsolok; nem kapcsolnék még azon esetre sem, ha a túloldalon ülnék, ha politikai pártállás bennünket nem választana el. Csak egykettőt veszek bírálat alá a miniszter uraknak programmbeszédeiből. íme itt van a kereskedelmi miniszter úrnak a beszéde. Mi egyéb az, mint elítélése a 30 éves eddigi korszaknak; mi egyéb az, mint beismerése annak, hogy magyar ipar és kereskedelem alig van ; mi egyéb az, mint egy védőbeszéd az önálló vámterület mellett. És daczára annak, hogy a miniszter úr jelszóként adta ki, hogy mélyebben szántsunk, még sem volt elég erkölcsi bátorsága, hogy mélyebben szántson és kimondja, hogy csakis az önálló vámterület virágoztathatja fel a magyar ipart és a magyar kereskedelmet. (Úgy van! Úgy van! Zajos helyeslés bálfelől.) A t. földmívelésügyi miniszter úr elmondván beszédét, bejelentette a háznak, hogy a munkások közül egymillió vette ki igazolványát, és jövőre az aratás kérdésében segédmunkások által ismét gondoskodva van. (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk! Halljuk !) Hát, t. képviselőház, és t. miniszter úr, ott, hol egymillió magyarról van szó, a munkáskérdés megoldását a t. miniszter úr épen csak ebben keresi? Hát annak az egymillió magyar munkásnak szeretetére, a magyar hazához való von» zódására, ragaszkodására, arra az egymillió magyar karra nincs nekünk szükségünk? Nincs-e szükségünk most, midőn Magyarország úgy áll, hogy mindenfelől ellenségek környezik? T. ház! Nagy baj van nálunk a munkáskérdésben, s ennek a története visszamegy egész alkotmányos életünkben; ennek a története, illetőleg ennek a kérdésnek a gyökere még ott van az úrbéri rendezésben. Valljuk be egész őszintén, hogy az úrbéri rendezésben ezek a kisemberek húzták mindig a rövidebbet. Vájjon 30 évi alkotmányos életünkben gondoskodott-e a törvényhozás a munkásról? Soha, egyetlenegy törvényben sem. De igen, mindenütt gondoskodott arról, hogy a munkást ostorozza; megdrágította neki a törvényhozás az eledelét, italát, megdrágította | április 19-én, szerdán. öjg neki világítóját; az általa használandó bélyegek skáláját mindig legmagasabbra vette. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) A nagybirtokok megtartásáról igenis gondoskodtunk a hitbizományi törvény meghozásával, de vájjon gondoskodtunk-e, hogy a kisembernek a létminimuma biztosítva legyen? Sehol, t. ház, ő a magyar államban mindenütt ellenségét látja; csak egy esetben látja a magyar államot, hogy hozzáfordul, akkor, midőn a magyar állam átvedlik magyar kincstárrá, mint magyar kincstár átvedlik kincstári korcsmárossá, megnyitja a korcsmákat, csap székeket, alkalmat ad a munkásnak szenvedélyek felkeltésére, s mikor már felkeltette, a szurony hatalmával letiporja őt. (Úgy van! Úgy van! bálfelől.) Ez a munkáskérdésnek magyar meg • oldása. (Úgy van! Úgy van!) A t. igazságügyminiszter úr előadta, — és szeretünk vele dicsekedni, — hogy jogállam vagyunk. T. ház! Nincsen az a koldusköpönyeg, mely olyan foltos volna, mint a magyar állam igazságügye! Hiszen itt érvényben van még Bach és Schmerling rendelete. Egyik helyen van magyar magánjog, a másik helyen olasz kereskedelmi jog, érvényben van az osztrák telekkönyvi rendtartás. 30 évvel ezelőtt iparkodtunk, t. képviselőház, a közigazgatást elválasztani a bíráskodástól; most legújabb időben ismét iparkodunk a közigazgatást az igazságszolgáltatással mindenütt összekeverni. Hoztunk biiutetőtörvónykönyvet és kihágási törvénykönyvet, de ezrekre és ezrekre megy a rendeletek száma, melyek büntetést tartalmaznak. Valósággal úgy néz ki az ország, mintha pókhálóval volna beszőve. Csak egy szerencse van, — mert különben a szabad embernek élnie sem lehetne, — az a szerencse, hogy az ezer és ezernyi rendeleteket nincs, a ki végrehajtsa, (Úgy van! Úgy van! Tetszés a szélső baloldalon.) A t. kultuszminiszter úr (Halljuk! Halljuk \) a következő hangzatos jelszót mondotta el az ő beszédében: »Sarkcsiílaga ő neki a hazafias érzésekben és eszményekben összeforrott magyar nemzeti állam.« Hát, t. közoktatásügyi miniszter úr, (Halljuk! Halljuk!) eszembe jut Hamlet szava, a hol azt mondja: »Szó, szó, szó, de a veleje hol van uram? A veleje?!« Tavaly azt mondotta a közoktatásügyi miniszter úr, és ebben igaza volt, hogy a magyar nemzet jövője egy kultur-probléma; (Halljuk! Halljuk!) attól függ, hogy vájjon a kultúra tekintetében, a közoktatás és művelődés tekintetében mennyire tud előre menni. Hát elfogadom ezt a tételt, t. miniszter úr, de felvetek egy másik kérdést, és kérek rá feleletet: Vájjon a közmüveledés legfőbb tényezője mi? Ugye bár az iskola? S a t. miniszter úr épen a legfőbb tényezőt hanyagolja el; épen ott, nem ápolja a közművelődés virágos fáját, a hol kellene : a gyökerében, Hiszen nem hoztunk