Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-445
445, országos ülés 1899, április 19-én, szerdán. iy tisztelt képviselője. A magyar kultúra templomának kiépítését hangsúlyozta nagy és terjedelmes beszédében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr. A földmívelésügyi miniszter úr pedig egy nagy alapra fektetett, tág keretben mozgó agrárprogramm megvalósítását helyezte kilátásba. Ezek a nyilatkozatok, ha azokat optimikusan akarjuk felfogni, kell, hogy azt a benyomást gyakoroljunk ránk, miszerint itt határozottan átmenetről van szó, egy régi rendszerből egy újba. De daczára ennek, t. képviselőház, mi mégis határozottabb programmot vártunk, mi jobban szerettük volna, ha a kormány tagjai jobban kidomborítják a részleteket. Azonban lehet, t. ház, hogy a politikában is az átmenetel az egyik rendszerből a másikba úgy történik, mint a hangok világában, a hol tudvalevőleg egy hangnemből a másikba történő átmenetel mindig a víiczilláczió bizonyos benyomását okozza a hallgatóra. A. T. képviselőház! Őszintén bevallom, hogy az említett beszédek meghallgatása után azt mondtam magamban, hiszen az én konzervatív felfogásomnak megváltoztatása nélkül, annak fenntartásával is vagyok oly liberális, mint azok az urak a túloldalon. Hiszen én is óhajtanék mélyebben beleszáutani hazánk termő földébe, én is szeretném kiépíteni a magyar nemzeti államot, én is szeretném felemelni a magyar kultúra templomát, fel egészen a csillagokig, én is óhajtanám a magyar nemzetgazdaságot elsősorban a íöldmívelés érdekeire alapítani. Ha az az önök szabadelvűségének tartalma, a mit ezen beszédekben lefektettek, akkor határozottan merem mondani, hogy mi is vagyunk oly szabadelvűek, mint önök, azzal a különbséggel, hogy pártunk az egyházpolitikai törvények revíziója által még többet akar. Mi elsősorban ezen revízió által vissza akarjuk adni az egyháznak és a felekezeteknek mindazon jogait, a melyeket tőlük elkoboztak. Másodszor meg akarjuk szüntetni a kötelező polgári házasságról szóló törvény revíziója által azon lelkiismereti kényszert, melyet az a polgárok nagy részére okoz, továbbá a felekezetnélküliség lehetőségének a kizárásával meg akarjuk menteni a nemzet nagy részét az erkölcsi elzülléstől, meg akarjuk menteni vallási anarchiától, a szoeziális bajoknak nagy részétől épen az önök által annyiszor említett magyar nemzeti kultúrának, a magyar nemzeti állam kiépítésének szempontjából. Az a programm, melyet a költségvetési vita alkalmával e kormány adott, a mennyiben azt részleteiből is ki lehet venni, határozottan mérsékelt irányú, majdnem mondhatnám konzervatív programm, a melyből azonban egy sötét pont gyanánt domborodik ki, az úgylátszik meg nem változtatható egyházpolitikai irányzat. Abba a programmba valóban nem illenek bele, t. ház, az egyházpolitikai törvények, azok a törvények, a melyeknek megvalósítása érdekében engedték meg a mérvadó tényezők felhalmozódni azon politikai erkölcstelenségeket, a melyeknek eltávolítása, eltakarítása képezi ma a kormánynak és pártjának legelsőrendíí feladatát. Elismerem, t. ház, hogy politikai okok és kormányzati bölcseség együttvéve parancsolják azt, hogy az átmeneti bajok mindannyian egyszerre nem orvosoltathatnak, s a fájó sebeket gyógyítani, a szenvedő testből a méregnek fullánkját egyszerre kitépni talán nem is szabad. De elvégre esak le kell vetni azokat a fehér glaszé kesztyűket, hozzá kell fogni a tisztítás durva munkájához, (Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) és a költői hasonlatok világosságánál erélyesen meg kell kezdeni a közigazgatás purifikácziójának nagy művét mindenáron, minden eszközzel, az egész vonalon. (Ügy van! Úgy van! Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Madarász József: A képviselőházban is! Gr. Zichy János: Mert hiába hirdetjük a jognak, igazságnak és a törvénynek az igéit, ha következetesen el nem távolítjuk mindazokat a a tényezőket, a melyek a Bánffy-rendszer alatt a tö'rvénytiprásnak, a jogtalanságnak voltak kifejezői. (Úgy van! Úgy van! Zajos helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) És azután ne méltóztassanak megelégedni azzal, hogyha esetleg egyik-másik tényező megválik a közpályától, a ki talán csak mint bűnbak van odaállítva, hanem szükséges, hogy az erőszak megtestesítői helyébe a jognak és törvénynek képviselői lépjenek mindenütt. (Élénk helyeslés. Ügy van! Úgy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Az új rendszer új embereket, új tényezőket kivan. Miért ? Azért, mert a régi tényezők és a régi emberek kompromittálva vannak épen a rendszer által, (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) és ha a régi tényezők, a régi emberek alkalmasak voltak arra, hogy kifejezést adjanak a Bánffy-féle erőszakos és jogtipró rendszernek és politikának, úgy ugyanazok a tényezők nem lehetnek alkalmasak arra, hogy a Széll Kálmán kabinet ideális alapokon nyugvó és erkölcsi tartalommal biró programmjának kifejezői legyenek. (Élénk helyeslés. Úgy van! Úgy van ! a balés szélső baloldalon.) Ezt szorgalmazni, a rendszernek nyilvaníliás.dban való megváltoztatását provokálni és ellenőrizni: ez képezi az ellenzéknek elsőrendű feladatát. De hogyha önök ott a túloldalon komolyan akarják a purifikácziót, ha önök tényleg erélyesen bele akarnak nyúlni abba a darázsfészekbe, a melyet mi korrupcziónak nevezünk, akkor nem szabad kiesinyelniök erkölcsi súlyát, erkölcsi 3*