Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-455

206 455. országos ülés 1899. május 1-én, OBÜtortSkön. tarifákra nézve a külügyminiszteri hivatalhoz, és ez Bajorország. Engedjék meg, hogy mielőtt Ausztriára áttérek, Bajorországra néhány szót megjegyezzek, hogy eme országnak beavatkozása ezen kérdésben a leglehetetlenebb, a legnevetségesebb dolog, a mi létezik; mert az összes nemzetközi szerződésekben érdekelt dunaparti államok közt az egyedüli Bajorország az, a mely évtizedek óta a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségekkel homlokegyenest ellenkezőt cselekszik s abszolúte nem törődik az azokba lefektetett kötelezettségekkel. A nemzetközi szerződésekben mindenütt a Duna szabad hajózása mintegy kötelesség van felállítva. Bajorországban csak a geográfiai könyvek szerint hajózható a Duna egész Ulmig, de tulajdonképen a hajózás csak Regensburgig tart, mert a regensburgi és neuburgi hidak azok fentartására lesülyeztett óriási kövek teljesen akadályozzák a Duna hajózhatóságát, a mi nagy panasza az összes hajózási társaságoknak, nemcsak a miénknek, hanem a külföldieknek is, s a minek legnagyobb bizonyítéka az, hogy néhány év előtt, midőn a hajózási társulatok Bajorországban nemzetközi kongresszust tartottak, maga a bajor trónörökös kijelentette, hogy beismeri, hogy a nemzetközi szerződések megszegése történt s okvetetlenül intézkedni kell, hogy Regensburgtól egészen fel Ulmig a Duna hajózható legyen. Mindez még ma sem történt s épen Bajorország, mely a legflagransabban sérti meg a nemzetközi szerződést, jelentkezik: hol a tolvaj? s keresi a tolvajt. Én nem akarok a tarifa-tervezetben megállapított tarifaösszegekről beszélni. Nehéz és fontos kérdés ez. Őszintén megvallom, szándékom volt erről szólani, azonban a tanulmányok, a melyeket ezen kérdésben szerény képességem szerint tettem, késztettek engem arra, hogy ebben a kérdésben most ne szóljak és még a legcsekélyebb módon sem nehezítsem meg Magyarországnak e tekintetben bármiféle akcziójót. Ezt én nem akarom. Ezek előadása mellett én tisztán csak a Vaskapunak jogi és financziális szempontjait akartam feltárni. Meglehet, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr felelete után, a kérdés teljes ismeretében bátorkodom még egyszer a ház figyelmét kikérni. A kérdés elég fontos arra, hogy megbeszéltessék. Végűi még csak egyet akarok említeni. Sokat gondolkoztam, sokat kutattam az után, hogy mi vezetthette gróf Andrássy Gyulát, ezt a kiváló államférfiút arra, hogy a Vaskapu munkálatokat Ausztria és Magyarország számára a legnagyobb odaadással iparkodott megszerezni. És midőn Magyarország 1888-ban elvállalta eme munkálato kat, akkor úgy látom, hogy gróf Andrássy Gyulának politikai Nagyatékát váltotta be az akkori kormány. Én úgy látom, hogy gróf Andrássy Gyula előtt nyíltan és tisztán állott az, hogy a Magyarország és Ausztria közt fenforgó viszony csakis ideiglenes és nem végleges. Én előttem úgy tűnik fel,hogy ő előrelátó államférfi létére belátható, bekövetkezhető időnek tartotta azt, a midőn Ausztria és Magyarország közt a kiegyezés megköthető nem lesz. És ő a Vaskapu-szabályozási munkálatokkal akarta megvédeni a nemzetet attól, hogy teljesen kiszolgáltatva legyen Ausztriának. Mert abban a pillanatban, a mint a vámközösség Ausztriával Magyarországon megszűnik, és a mely pillanatban az e nemzetre egyedül üdvözítő önnálló vámterület lép életbe, ki leszünk téve annak, hogy nincs kiütünk a külföldre a világpiaczra, s hogy Ausztria követeléseinek esünk áldozatul. De miután Fiume azt a nagy forgalmat, a mely a jövőben kifejlődhetik, nem birja el, gróf Andrássy Gyula előtt az lebegett, hogy legyen egy alkalmas utunk, a mely odavisz bennünket a tengerhez, a hol hajóink ellephetik a külföldi piaezot annélkűl, hogy Ausztriának kegyére, hogy az Ausztriával való alkudozásokra szorulnánk. A szabad magyar kereskedelem és a szabad magyar iparnak fejlesztése érdekében tartotta 'szükségesnek, hogy leendő kereskedelmünknek egy olyan erős életerőt, egy olyan ttteret szerezzen, a mely végig cirkuláljon egész testén és kivigye a magyar ipart és kereskedetmet külföldre. Ezért is minden magyar ember igazi örömmel üdvözli a Vaskapu-munkálatokat, nemzetünknek eme kiváló büszkeségét, s ha már bizonyos politikai czélzattal Magyarországnak a Vaskapuhoz való jogát akkor, a mikor azt legjobban deklarálni kellett, a megnyitásnál egy áldástalan kormány egyszerűen elsikkasztotta, elkerülhetetlen, hogy Magyarország kizárólagos és szuverén jogát a Vaskapura nézve ne hangoztassam és ne hangoztassuk. (Élénk helyeslés a szélső halóidalon.) Ezek alapján bátorkodom a következő interpellácziót benyújtani (olvassa): »Kérdés Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter úrhoz: A napilapokban közölt díjtétel-tervezet megfelel-e ama díjtételeknek, melyet a magyar állam a Vaskapun át közlekedő hajók után szedni szándékozik? Megfelel-e a ténynek az, hogy a magyar kormány, minisztertanácsban hozott határozattal, a tervezett Vaskapu-hajózási díjszabásnak 1899. évi május elsejére tervezett életbeléptetését Ausztria kormányának gróf Goluchovszky Agenor útján történt beavatkozása folytán bizonytalan időkre elhalasztotta ? Ha nem külbeavatkozás folytán halasztották el a díjszabás életbeléptetését, melyek azok a belkormányzati okok, melyek e halasztásra a magyar kormányt késztették? Meg akarja-e óvni a magyar kormány a