Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-455

f Q0 455. országos ülés 1898. május 4-én, csütörtökön. kozat, a predikáezió és egyéb a templomban előforduló dolgok »tiltott cselekmények-*, a »lelkiekben való hatalommal gyakorolt visszaélések* és a választások szabad gyakorlatát támadják meg? Ezt én felfogni nem tudom. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy »nem szabad az államnak garancziát alkotni saját jogrendjében«, hogy ez a néppártnak az álláspontja. Ez nem áll. A néppárt álláspontja az, hogy nemcsak megengedi, hanem meg is védelmezi az állam jogait és kívánja, hogy annak függetlensége — a maga jogkörében — mindentől, még az egyháztól is respektálva legyen. A mi azt az angol czitátumot illeti, arra tegnap már feleltem. Legfeljebb köszönetet mondok a t. képviselő úrnak azért, hogy a czitátumnak második részét is felolvasta, mert ezzel csak megerősítette a felszólalásomban felhozottakat, mert még inkább bebizonyította, hogy még Angliában is, a hol ugyanazon dolgok, a melyek nálunk ezen törvény útján tiltva leendenek, szintén — nem ugyan legiszlative, de birói indokolás révén — tütva vannak, mégis a templomot kiveszik e tilalom alól és sokkal nagyobb hatalommal látják el a lelkészt. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Hogy tartjuk-e mi profanálásnak, ha a vallási érzületet a választási küzdelembe hurczoljuk ? kérdi a képviselő úr. Hát mi azt nem tartjuk profanácziónak, felelem. Mert megmondtam nem egyszer és megmondták mások is, hogy akkor, mikor valamely politikai kérdés a vallással legszorosabb összefüggésben van, akkor az már nem tisztán politikai kérdés, hanem oly vallásos kérdés is, a melyet védelmezni, a mely mellett agitálni, a mely mellett lelkesedést kelteni nemcsak szabad, de kötelesség is. (Igás! Úgy van! a baloldal hátsó padjain. Ellenmondások a szélső baloldalon.) Áttért a t. képviselő úr ezután a martiromságra és azt mondta, hogy »ha ezek a tilalmak oly dolgokat tárgyaznának, oly visszaéléseket sújtanának, a melyeket az egyház helyesnek tart, sőt kötelesség gyanánt ir elő, melyek hitelveikből folynak az illetőnek, akkor értené, hogy itt egy összeütközés volna az egyház hiteíveiből való kötelesség és az állam követelményei között.« Hát az a baj, t. képviselőház, hogy mindig önök akarják meghatározni, hogy mi a kötelesség, mindig önök akarják meghatározni, mik folynak ezekből a hitelvekből; már pedig mindezt csak mi tudjuk, azt a mi egyházunk Szabja meg, nem pedig a képviselőház, vagy akármilyen világi hatalom. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy mi hatalmi érdekeinkért rohanunk a martiromságba. T. képviselőház! Mi nem szorultunk arra, hogy az államtól kunyoráljunk hatalmat. Van nekünk elég hatalmunk, oly hatalmunk, mely már meggyőzte a világot, és a mely hatalom fegyvereinek éle ma sincs kicsorbulva, hegye most sincs eltompulva. Itt Páder Rezső képviselőtársam közbekiáltott a képviselő úr beszédére, hogy a »martirok is törvényszegők«. Erre a t. képviselő úr egy hasonlattal élt, melyet reprodukálni nem akarok, és nem is akarom a képviselő urat e téren követni; csak kérem a t. ház becses figyelmét a martiromságnak erre a szép jellemzésére: »Mikor egy rombamenő világgal, egy erkölcstelenségében sülyedő társadalommal egy nemes, isteni új hit küzködött, és mikor, a kik az új hitet vallották, életüket örömmel vitték a máglyára, mert tudták, hogy ebből épül fel az új egyház, melynek isteni alapítója, örök életet igért, ezzel nem lehet összehasonlítani ezen szakasznak leendő mártírjait.« Hát, t. képviselőház, mi is egy oly világgal állunk szemben, mely elveiben és erkölcseiben nem kis mértékben hasonlít ahhoz a rombamenő világhoz, mi is ugyanazt a hitet, a mely mindig új és mindig régi, mert hát örök, mert hát égi, védelmezzük, ugyanannak a hitnek elveit követjük és az ugyanazon hit által ránk rótt kötelességet teljesítjük, akármilyen lesz is a törvény, abban a biztos öntudatban, hogy az egyház ma is olyan erővel és hatalommal bir, mint birt azelőtt, és így ma is képes a régi hatásoknak elérésére, vagyis az emberiség és a társadalom megnemesítésére. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Végül azzal vádol bennünket a t. képviselő úr, hogy mi a magunk vélekedését, a magunk tetszését, vagy pártérdekét helyezzük szembe a törvénynyel. Mondtam már, hogy mi nem a magunk véleményét, nem a magunk tetszését, hanem az egyház örök elveit, és az egyház örök törvényeit, és az ezek által ránk rótt kötelességet védelmezzük ezen törvényjavaslat szakaszai ellen. Mi is azt tartjuk, a mit a t. képviselő úr, hogy »helyes és alkotmányos törvény elleni küzdelemnek, nyilvános ellenszegülésnek a büntetése sohasem martiromság«. Csakhogy ezen törvények sem nem helyesek, sem nem alkotmányosak ; nem helyesek, mert olyan dolgokat tartalmaznak, a melyek a mi hitünkkel, vallásunkkal ellenkeznek, és nem alkotmányosak, mert a katholikus egyház híveinek, még inkább papjainak karjaira békókat vernek. A mi a 178, §-t illeti, midőn annak eredeti szövegét láttuk, az igazságügyi bizottságban is szóvá tétetett és ott kifejtették azon argumentumokat és óhajokat, a melyek az enyéim is voltak, hogy tudniillik azok, kik adóhátralék folytán kimaradtak a most folyó összeírásból, egy pótrendelettel Írassanak össze. Mindezen és mindazon kívánalmak, a melyeket a néppárt is, az én csekélységem is e tekintetben szivében hordott, már ott az igazságügyi bizottságban rea-