Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-454

454. országos Illés 1899, május 3-án, sserdán. 173 ellen irányúlónak tekinthető, (Helyeslés halfelöl.) A második ok az, hogy ez teljesen haszontalan intézkedés, a mely csak a kedélyek exaezerbácziójára és semmi másra a világon nem vezet. Horánszky Nándor t, képviselőtársam tegnap igen bőven kifejtette, csért csak reá hivatkozom, hogy a kegyszerek megjelölésébe a gyónás nem foglalható. Szerintem nagyon helyesen. Már most mi marad? Marad a katholikusoknál az utolsó kenet. Azzal óvjuk meg a választások tisztaságát, ha tiltjuk, hogy egy haldokló embert ne fenyegessenek az utolsó kenet megvonásával? Hát a keresztelés? Tudtommal a csecsemő idáig még nem választott; de azt is tudom, hogy az összes egyházpolitikai kérdések nem abból származtak, hogy a pap nem akart megkeresztelni, hanem abból, hogy nagyon is meg akart keresztelni. (Derültség balfelöl.) Azután van a házasság szentsége. Megint azt tudom, hogy egyetlenegy pap sincs, a ki valakit ennek megtagadásával fenyegetett volna, sőt ellenkezőleg tudom azt, hogy megbüntettek papokat, mert nagyon szívesen eskette össze a feleket. Akkor, midőn ez így van, pedig így van, ez nem lehet kompromisszum tárgya, de nem lehet ez az intézkedés még holmi rekompenzáczió tárgya sem. Még két okból kérem kiNagyni ezen intézkedést. Az egyik az, a mint ezt ismét Horánszky Nándor t. képviselőtársam tegnap kifejtette, hogy ez a paragrafus folytono san sérelem tárgyát fogja képezni és ez különösen fel lesz használható izgatási czélokra is, mert hiszen a néppárt tagjainak azt vetették épen szemére, hogy ezen okból nem akarják a módosítást benyújtani. Nos hát, én azt hiszem, az nem politikai bölcseség, de általában nem is életbölcseség, a tövist nemcsak bent Nagyni a sebben, sőt azt mélyebbre szúrni, mert ily működéssel ugyan nem gyógyítunk, hanem a tövist el kell távolítani a sebből és a seb magától begyógyul. Többen lesznek talán, a kik második okomat még ennél is fontosabbnak fogják tartani, és megengedi Horánszky Nándor igen tisztelt képviselőtársam, épen azon kiváló tiszteletnél fogva, a melylyel iránta viseltetem, ha itt nemcsak a miniszterelnök úrhoz, hanem hozzá is fordulok. Nagyon helyesen mondotta tegnap a t. képviselő úr, hogy a törvényhozás, a mely bizonyos ese tekét előre nem lát, és ezen esetekre nézve előre nem intézkedik, nem áll feladatának magaslatán, Vagy nem teljesíti kötelességét. Legyen szabad tehát nekem néhány kérdést intéznem. (Sálijuk! Sálijuk!) Igaz-e az, hogy Magyarországon nemcsak ezerév óta, hanem beláthatatlan időig az egyetlen kormányforma, a mely lehetséges és a magyar nép érzéseinek, kívánságainak s boldogulásának megfelel, a monarchia? Igaz-e az, hogy a monarchiának az egyházak általában, különösen pedig a katholikus egyház és a katholikus papok feltétlen támogatói? (Igaz! halfel61.) Igaz-e az, hogy ma széles e világon, Európában és mindenütt antimonarehikus áramlatok vannak, sőt ezek öregbednek? Igaz-e az, hogy ezen törvény a papságnak általában, különösen pedig a római katholikus papságnak megbénítja közügyekben tevékenységét és úgyszólván a minimumra redukálja a közügyekbe való befolyását? (Úgy van! balfelől.) Ha ez mind igaz, a mint hogy igaz, akkor kérdem az igen tisztelt miniszterelnök urat és kérdem Horánszky Nándor igen tisztelt képviselőtársamat, vájjon megegyeztethető-e azou bölcseséggel és azzal az előrelátással, a melyet ő itt jelzett, hogy épen a monarchia legerősebb támaszát szorítjuk le a köztérről? (Úgy van! Úgy van! balfelöl) T. ház! Nem folytatom tovább; (Sálijuk! Sálijuk!) meg vagyok győződve, ebben a kérdésben ma már meg van az álláspontja mindenkinek. Ha mégis felszólaltam, tettem ezt először azért, mert a kérdést oly fontosnak tartom, hogy a közélet bármely fokán álljanak is, kötetelesség ebben a kérdésben álláspontunkat preczizirozni. Felszólaltam továbbá Rakovszky István igen tisztelt képviselőtársamnak minapi beszédje folytán, a ki a függetlenségi pártot felhívta, hol vannak ennél a kérdésnél a függetlenségi párt világi tagjai. Én és többen tanúságot akartunk tenni arról, hogy mindenkor és mindenha, a hol a szabadság kérdése fennforog, bennünket mindig és mindenkor ott fognak találni. (Éljenzés és tetszés balfelől.) De, t, ház, — én ezt nem szívesen érintem, — kötelességet akarok teljesíteni, különösen azon párt iránt, melyhez tartozom, mert meg vagyok győződve, hogy üljön azon a helyen Széll Kálmán legjobb akarattal, legélesebb elmével, legnagyobb tetterővel, és vegyék körűi őt Magyarországnak legelső nevezetességei, azon az alapon, a melyen ő áll, Magyarország érdekeit nemcsak előmozdítani, de még megvédeni is alig lehet. Magyarország igaz boldogulását csakis a függetlenségi párt elvei lesznek képesek érvényre emelni. (Úgy van! balfelöl) Nagyon veszedelmesnek tartok tehát minden oly jelenséget, mely azon tévhitre vezetné a választóközönséget, hogy a függetlenségi pártban a katholikus eszmék nem szívesen látott vendégek, és hogy a katholikus papok ebből teljesen ki vannak zárva. Ezzel kötelességemnek megfelelvén, tisztelettel kérem a képviselőházat, méltóztassék módosítványomat elfogadni. Különben a szakaszt nem fogadom el. (Éljenzés és tetszés balfelöl.) Elnök: T. ház! Felírva senki sincs. Kíván még valaki szólani a szakaszhoz? (Nem.) Ha senki szólni nem kiváu, úgy a vitát bezárom.