Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-452

452. országos ülés 1899. májam 1-én, hétfőn. 133 történhetik ezen szakasz értelmében ? Történhetik az, hogy egy választásnál, a hol kevés szavazaton fordul meg az egész ügy, az illető jelölt előre kiküld négy-öt embert gyónni, a kiknek meg van Nagyva az, hogy ők a papnak mondják meg, hogy x-y-ra fognak szavazni. Egyszersmind gyónjanak oly bűnöket, a melyek alól a pap felmentést nem adhat, mert ezek kazusz rezervativuszok. Erre a választás meg lesz ejtve, a jelölt megbukik, és mint panaszos lép fel a pap ellen ; hivatkozik a négy tanúra, a négy tanú meg fog jelenni, képesek lesznek bebizonyítani, hogy felmentést nem kaptak, de képesek lesznek esküt tenni arra is, hogy megmondották, miszerint x-re, vagy y-ra fognak szavazni, de nem fogják megmondani az igazi bűnt, a melyre meggyóntak, és a pap ott fog állani védtelenül, mert neki a gyónás tikáról nyilatkozni nem szabad. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) T. képviselőház ! Azt mondják, hogy a büntető perrendtartás erre provideál, hogy ott az áll, hogy a gyónás lefolyásáról kérdést intézni a paphoz nem szabad. (Folytonos zaj a jobboldalon. Felkiáltások halfelől; Halljuk ! Halljuk !) Elnök (csenget).- Csendet kérek, t. képviselőház ! RakOVSZky István: Figyelmeztetem a t. képviselőházat, hogy ez nincsen a büntető törvénykönyvben, hanem mint egy kiváltságos, kivételes törvény, a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatba van bele foglalva, és azt tudjuk, hogy a kivételes törvényekkel szemben a biró is egészen másként fogja fel a helyzetet, mint a rendes büntető kódexei szemben. Es ha nyilatkozatok adatnának is erre a pontra nézve, ezek nem megnyugtatók, mivel van egy nagyon pregnáns példa arra, hogy milyen értékűek ezek. A német birodalmi gyűlésben akkor, a mikor a KanzelParagraph tárgyalása volt napirenden, az eredeti szöveg, úgy hangzott, (olvassa).- »vagy más vallási gyülekezetre rendelt helyiségben az államnak több ügyeit a közbéke megzavarására alkalmas módon tárgyalja, vagy taglalja«. Ez Wundthorst indítványára: »a közbékét veszélyeztető módon«-ra változtattatott át. Daczára annak, hogy a törvény klarifikálta a helyzetet, daczára annak, hogy az egész német birodalmi tanács, a birodalmi gyűlésnek tárgyalási naplóiból ki lehetett venni, hogy mi volt a törvényhozás intencziója: a lipcsei birodalmi törvényszék 1885. február 16-án egy Ítéletet hozott, melyben azt mondja, hogyha a pap tudhatta, hogy a taglalás és tárgyalás alkalmas a közbékét veszélyeztetni, tehát nem veszélyeztette, csak alkalmas arra, megvan a riolusz és elítélik. T. ház! Ki ad nekünk biztosítékot arra nézve, hogyha ez a kúria külön tanácsa elé kerül, s ott kapcsolatban ezen törvénynyel fog tárgyaltatni, a kúria szintén ezen álláspontra nem helyezkedik, és azt a papot, daczára annak, hogy a büntető perrendtartásban erre vannak határozatok, mégis eí nem fogja ítélni. Én különösen egyre figyelmeztetem a t. házat és az igazságügyminiszter urat, arra, amit a német birodalmi gyűlésen egy protestáns ember, báró Malzahn mondott, a ki szintén a német Kanzeí-paragrafus ellen szólalt, s a ki azt mondotta, hogy azon szövegben, mit a kormány ajánlott, és nem az, a mit későbben elfogadták Vundthorst indítványát, »Der Begriff ist sehr dehnbar, ein katholischer Richter wird vieles für straflos íinden, was ein evangelischer Richter strafbar finden wird«. Ezt egy protestáns ember mondotta, és ily kérdésben nem tételezek fel egyáltalában elfogultságot; de lehe tétlen, hogy a vallásérzés, az egész irányzat, melyben egy evangélikus és egy katholikus biró nő fel, megtagadja magát, s így máskép ítél az egyik, máskép a másik. (Ügy van! Úgy van! Helyeslés halfelől.) T. ház ! Ha már hoznak ily törvényeket, a legelső kötelesség, hogy azok tömörek, minden kételyt kizárólag legyenek hozva, különösen akkor, a mikor azok ily kivételes jelleggel bírnak. És hogy ezen törvények, — hiába tagadják ezt, — a katholikus papok ellen irányúinak legjobban, arra van ismét egy bizonyíték a német Kanzel-Paragraph tárgyalásaiból. Nem titok, hogy a volt belügyminiszter úr, Perczel Dezső, ezt német példa után, rosszul utánozva szövegezte. Mikor az a törvény Németországban nagy harczok után keresztülment a birodalmi gyűlésen, és a Bnndes-Rath elé került, ottan Mecklenburg és a szász képviselők meg akarták szorítani, csak a katholikusokra látták a veszedelmet, és ki akarták venni belőle az evangélikusokat, és Poroszország, meg a bajor Bundesbevollmäehtigt-ek szavazata döntött, hogy ezen megszégyenítő megszorítás ne vétessék fel a törvénybe. De, t. ház, eltekintve ettől, egy ilyen törvénynél két főfontosságú kérdés van. Az első: rászolgált-e a magyar papság erre a törvényre, vannak-e arra bizonyítékok, igen, vagy nem? A másik az: czélt érünk-e ezen törvénynyel ? A mi az első kérdést illeti, én bátran felelhetem rá, hogy nem. (Igaz ! Ügy van! balfelöl.) A magyar papság megtette mindig kötelességét hivatalos esküjéhez híven az ország irányában, megtette kötelességét az egyház irányában; sohse lépte túl azokat a határokat, sohse élt vissza hatalmával úgy, mint igen sok főispán-kandidátus mostan, (Igaz! Ügy van! halfelől.) és lígy, mint a közhivatalnokok egész serege. (Élénk helyeslés halfelől.) Nem találunk katholikus papot, kire rábizonyíthatnák, hogy visszaélt egyházi hatalma-