Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-451
J2Q 451. országos Ölés 1899 április ?9-é«, szombaton. kötni akar, annak kötelessége gondoskodni arról 1 is, hogy az ő szent szövetsége polgárjogi következményeitől se legyen megfosztva. Már pedig Magyarországon is, másutt is, a hol a kötelező házasság divik, ezt, tudniillik a polgárjogi kihatásait a házasságnak máskép, mint a polgári házasság megkötésével biztosítani nem lehet. A másik tanítása a katholikus egyháznak az, a mi minden katekizmusban bennfoglaltatik, a mit a közös főpásztori levél is országvilágnak hirdetett, hogy a katholikus ember csak azt a szövetséget ismerheti el házasságnak lelkiismeretében és Isten előtt, a melyet saját illetékes lelkésze és két tanú előtt kötött, és sem a polgári házasságot, sem más egyéb szövetséget magára nézve házasságnak el nem ismerheti, házasságnak nem tarthatja. Ezek előrebocsátása után meg fogják érteni, miért nehezményezem én ezen szakasznak első és második pontját. Történt, hogy egy Knezics József nevű káplán még 1895. október elseje előtt, mielőtt tehát a polgári házasság még hatályba lépett volna, azt mondta a szószékről, vagy nem tudom honnét... Veszter Imre: Ez lényeges! Molnár János • . . . Arra nézve, a mit ezen esettel illusztrálni akarok, nem lényeges. Azt mondta: »A polgári kötés, ágyasság; nem Istentől való; hitvány törvény; egyházi szempontból pogány és semmis.« Ezért beperelték és az első bíróság felmentette őt, azt állítván, hogy ő nem a házasság jogintézménye ellen, hanem csak a házasság megkötésének formája ellen szólt, tehát a mi büntető kódexünk 172-ik § a reá nem vonatkozik. A felső bíróság azonban ugyanezen 172. §. alapján ítélte őt el, a mely azt mondja : »ha valaki a tulajdon, vagy a házasság jogintézménye ellen izgat« sat. Mikor ez mindnyájunk megbotránkozására nyilvánossá lett, akkor az Alkotmány ezt reprodukálta és azt mondta, hogy nekünk hitvalló kötelességünk ismételni, hogy a »polgári házasság a katholikusok előtt csak ágyasság, az nem Isten törvénye és a katholikus egyház előtt semmis«. Ezért meg a szerkesztőséget fogták perbe, tehát ugyanazon szavakért, melyek benne vannak a pásztorlevelekben, katekizmusokban, s ami a mi vallásuk egyik czikkelye, mert nekünk azt az ott érintett házasságot a mi lelkiismeretünkben — ismétlem, — házasságnak tekintenünk nem szabad. Először nem is a 172. §. alapján fogták perbe a szerkesztőt, hanem a 174. §. alapján, hogy tudniillik az elitélt Knezicset dicsérte és magasztalta. De azt azután visszaszívta a vádhatóság és új váddal lépett elő, tudniillik a 172. §. 2. pontját allegálta, mely úgy szól, mint a mi alineánk, hogy tudniillik, a ki »a tulajdon, vagy a házasság jogintézménye ellea izgat«. El is ítélték pénzbírságra és fogházra. De hát, t. ház, ha az a szerkesztő — önök szerint — helytelenül, ha úgy írt is, hogy az nem tisztességes, — vagy akármilyen más epithetont használjunk is czikk jellemzésére, — egy szóval sem izgatott, mert a kúriának Dt. u. f. 76. számú döntvénye azt mondja: »Az izgatás tényálladékát nem a törvény, vagy a törvényes határozatoknak alakilag nem helyeselhető, ellenszenvvel nyilvánított bírálata, nem az azok felöli becsmérlő, tiszteletlen nyilatkozat, sőt még nem is valami lealacsonyító véleménynyilvánítás, hanem kizárólag a törvény rendelete iránti engedelmesség megtagadását tartalmazó egyenes felhívás képezi.* Vájjon fordúl-e ilyen felhívás elő azon passzusokban, a melyeket én felolvastam? És mégis elitélték mindkét papot, mert az a szerkesztő is az volt. Hiába igenel Pulszky Ágost képviselő úr ! Hol van ott azokban a passzusokban engedetlenségre való felhivás? Hol van ott felhívás arra, hogy senki a polgári házasságot meg ne kösse]? Egy szó sincs, sőt bizonyára ugyanakkor, azon czikkben és azon beszédben is hirdetve lőn, hogy igenis meg kell kötni a polgári házasságot. És mégis mint olyant és mint olyanokat Ítélték el az illetőket, mint a kik a törvény iránt való engedetlenségre izgattak. Ezt annak az illusztrálására hoztam fel, hogy a hol a törvényczikkben oly tág, olyan semmit és mindent mondó kifejezések vannak, mint ebben a 9. pontban; és 170. §-ban ott a legártatlanabb ember is szakadatlanul ki van téve a zaklatásnak, a pártszenvedélynek, vagy akár milyen kormány zsarnokságának. Azzal fejezi be a t. miniszter úr felszólalását, hogy »ez a szakasz megadja az álamnak azt a mi az államé, de nem veszi el az egyháztól azt, a mi az egyházé«. Engedje meg a t. miniszter úr, hogy travesztáljam azt a mondást, és pedig ilyképen: Ez a szakasz megadja az államnak azt, a mi nem az államé, és elveszi az egyháztól azt, a mi az egyházé. Lássa, t. miniszter úr, hogy ugyanaz a lelkület, ugyanaz az intenezió, a mely önöket az egyházpolitikai törvények megalkotásánál vezette, ugyanaz vezette önöket ezen szakasznak beiktatásánál ia. Világos ez, mert ugyanazon jelszavakat használják most is. íme, ugyanakkor is azt monták : »megadjuk az államnak azt, a mi az államé, és az egyháznak is azt, a mi az egyházé,« épen akkor, mikor az egyháznak legvitálisabb jogát extabulálták, expropriálták! Erre való tekintettel azt hiszem, hogy az a támadás, a melyben én a szakaszokat részesítettem, egészen jogosult, miért is bátor vagyok kérvényezni, hogy a t. ház sem a 3. §. 9. pontját,