Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-425

K! 425. országos ülés 1899, märezSns 14-én, kedden. menyek g az idő majd be fogják igazolni. Csakhogy, t. képviselőház, én épen a miniszter úrra hivatkozom, és hogyha tudtam volna, hogy lesz szerencsém felszólalását hallani, kikerestem volna a naplóból, hogy volt egy időpont, a mikor a t. miniszter úr sem az isehli klauzula, vagy augusztusi megállapodás álláspontját foglalta el, (Űgy van! a szélső haloldalon.) hanem itt a házban, azokról a padokról jelentette ki, hogyha a vámszövetség alkotmányos úton meg nem köthető, akkor rátérünk az önálló vámterületre. Én ezt a két álláspontot összeegyeztetni nem tudom. Hát, t. képviselőház, úgy látom, ha magyarázatot lehet fűzni ahhoz az augusztusi megállapodáshoz, lehet indokolást is fűzni ahhoz, és én ezt az indokolást kénytelen vagyok elfogadni, hanem higyje el a t. miniszter úr, hogy minden indokolásnál többet ár az, hogy volt egy ember, a ki ezt a klauzulát, vagy megállapodást nem engedte törvényerőre emelkedni, és ez a mi egyetlen vigasztalásunk. (Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Ezzel, a mint egyszeri hallásra képes voltam, megadtam a magam feleletét a miniszter urnak a modus vivendire vonatkozó fejtegetéseire. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) És ha most megengedi a t. ház, leszek bátor áttérni annak a programmnak bírálatára, a melyet a miniszterelnök úr e házban az ő követendő politikai magatartására és irányzatára nézve adott. (Halljuk! Halljuk !) T. ház! Teljes őszinteséggel és nyíltsággal határozott ellenzéki pártállásom daczára is meg kell, hogy valljam, hogy annak a nyilatkozatnak sok része, a mely különösen a közgazdasági ágakra vonatkozott, engem bizonyos mértékben megelégedéssel és örömmel töltött el. Voltak abban a beszédben nagyfontosságú kérdések, így a választások tisztaságának biztosítása, a jog, törvényesség és igazság követelményeinek — nagyon is sokszor emlegettük már, — az állami élet minden egyes ágában való érvényre juttatása, a mely ígéretek, ha nem maradnak csak egyszerű frázisok, hanem, a mint a miniszterelnök úr mondotta, azon igazi és őszinte intenczió adta ajkaira szavait, hogy azokat tényleg meg is valósítja, nemzeti közszükségletet elégít ki, és lerakja ennek az államnak biztos fejlődéséhez az alapot. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt, t. ház, be kellett ismernem, és egyben rátérek a miniszterelnök úrnak két legfontosabb kijelentésére. O azt mondotta, hogy kormányzatának alapja a közjogi kiegyezéshez való rendíthetetlen ragaszkodás. Csaknem szórói-szóra mondotta így, mert ő ezt állandó alkotásnak tekinti, a mely beláthatatlan időre biztosította a nemzetnek a pragmatika szankczióból folyó jogait é» kötelezettségeit. Kijelentette továbbá azt is, hogy ő ennek a közjogi kiegyezésnek minden egyes betűjéhez ragaszkodik. Hát, t. ház, én felteszem, és megvagyok róla győződve, hogy a miniszterelnök úr ezen kijelentése teljesen őszinte és nyílt, és épen azért, t. ház, előttem egy kissé idegenszerű, mert a múlt kormány idejében nem voltunk hozzászokva ahhoz, hogy a kormányférfiak itt egy egyenes politikai programmot fejtettek volna ki a jövőt illetőleg, sőt ellenkezőleg, állandóan a hallgatás politikája uralkodott. (Úgy van! Űgy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Azt éljenezték! Mezőssy Béla: De, t. ház, én azt hiszem, hogy a miniszterelnök úrnak ezt a programmját nem lesz módjában beváltani. Lehetetlenné teszik ezt rá nézve az Ausztriában fenforgó jelenlegi körülmények. (Űgy van! a szélső baloldalon.) Igyekezni fogok, t ház, ezen állításomat tárgyilagossággal beigazolni. (Halliuk! Ralijuk!) A közjogi kiegyezésnek két alapja van. Az egyik a dualizmus, a két állam teljes egyenjogúsága, és a másik azon követelmény, hogy úgy Ausztriában, mint Magyarországon a teljes és tökéletes alkotmányosság tényleg életben legyen. Ha e két pillérnek akár egyikét, akár másikát kivonjuk ez alkotás alól, szükségszerűleg összeomlik az egész épület. Nézzük, t. ház, hogyan képzelte Deák Ferencz a paritást. Nyíltan megmondotta, (Halljuk! Halljuk!) hogy a paritás elengedhetetlen feltétele az, (Mozgás. Elnök csenget.) hogy Ausztriában egy vezető nemzet, és Magyarországon egy másik vezető nemzet képezze az állam alapját, és e kettőn épülhet fel csak biztosan a monarchia. E nemzet Ausztriában a német, és Magyarországon a magyar. Hát, t. ház, én beismerem, hogy Magyarországon a magyar nemzet konszolidácziónak kétségtelenül áll azon a fokán, hogy a többi nemzetiségek feletti fengősége evidens. De teljes higgadtsággal és tárgyilagossággal felteszem a kérdést, hogy vájjon ilyen-e a helyzet Ausztriában? Rá lehet-e mondani a német nemzetre ma Ausztriában, hogy ő viszi a vezérlő szerepet, hogy 6* képezi a domináló elemet? Nem lehet, t. ház! Sőt objektív kritika alapján kijelenthetem, hogy a német nemzet a maga vezérlő egyéniségéből fokonként veszített, és hogy ma Ausztriában úgyszólván élet-halál harczot vív a szláv nemzetiségekkel szemben. T. ház! Ez nem pusztán Ausztria belügye. Ez komoly kérdés, a melynek magának a közjogi kiegyezésnek rendelkezéseire is esetleg óriási hatása lehet. Méltóztassanak megfontolni azt, hogy egyrészt már itt Magyarországon ennek a háznak egy tekintélyes tagja, Láng Lajos t. képviselőtársam, másrészt Ausztriában dr. Kramarz, a Reichgrath volt elnöke, röpiratokat irnak abból a czélból, hogy bebizonyítsák azt, hogy Magyarországnak éppenséggel semmi köze ahhoz, hogy