Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-425

44 425, orsuägos tlés 1899. m&rciitis 14-éa, keáűea. éljenzés a jobboldalon.) Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nincs szükségem, hogy szavakkal és frázisokkal védjem magamat; megvédenek engem a tények. (Élénk helyeslés. Egy hang a szélső baloldalon: A tiszta mandátum !) Hivatkozás egyszerűen arra a hosszú sorozatára a kiegyezési törvényjavaslatoknak, a melyek a ház előtt fekíisznek, és felvetem azt a kérdést, méltóztassék bárkinek megmondani őszintén abbeli véleményét, hogy vájjon harmincz esztendő óta a magyar közjogi és gazdasági önállóság volt-e valamely kiegyezésben úgy megvédelmezve. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon) Minden nyugodt és elfogulatlan birálóra bízom, hogy e kérdésben a választ magának megadja; én evvel a váddal tovább nem foglalkozom. (Élénk helyeslés!) Ezeknek elmondása után, t. képviselőház, nem marad más hátra, mint hogy a kifejtettek alapján kérjem a t. képviselőházat, méltóztassék az előttünk fekvő költségvetési előirányzatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Zajos helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Rakovszky István jegyző: Mezőssy Béla! Mezőssy Béla: T. képviselőház! Teljes lehetetlenség, hogy a pénzügyminiszter úrnak minden egyes nyilatkozatára megtegyem megjegyzéseimet, de nem mellőzhetem el, hogy beszédének leglényegesebb részére a magam megjegyzéseit meg ne tegyem. (Bálijuk! Halljuk!) A mint észrevettem, a pénzügyminiszter úr beszéde két részből áll. Az egyik része a jövőt illetőleg körvonalozta a maga pénzügyi programmját, a másik része pedig, a melyben a multat akarta megmagyarázni, azt a tevékenységet, a melyek az úgynevezett isehli klauzula nál — joggal-e, vagy jog nélkül, majd ki fogom mutatni, — a nemzet az ő érdemeinek tulajdonított. Teljes tárgyilagossággal és egész nyugodtsággal kijelentem, hogy reám nézve a pénzügyminiszter úr programmbeszéde semmi tekintetben sem tett megnyugtató benyomást; nem tett sem a jövőre nézve, sem pedig a múltra nézve, a melyet igazolni akart. A jövőre nézve az ő politikai programmja, a melyben a mi ellenvetéseinkkel foglalkozott, körülbelül a következő volt: Az ellenzéknek minden egyes szónoka, — úgy azok, a kik ahhoz a párthoz tartoznak, melyhez nekem is szerencsém van tartozni, valamint a néppártnak minden egyes felszólaló szónoka, — leginkább azt nehezményezte, hogy a költségvetés kiadási tételei oly magas számarányokat képviselnek, hogy a nemzet ezt az óriási terhet továbbra már nem bírja meg. Mondott-e erre nézve valami biztatót a pénzügyminiszter ? Előadott egy geográfiai értekezést, és azt mondotta, ha Magyarország nem feküdne ott, a hol, akkor lehetne a terhek csökkenéséről szó. Hiszen engedjen meg a pénzügyminiszter úr, ennyire tájékozottak csak mi is vagyunk a gengrafiában, hogy Magyarországot nem gondoljuk Koppenhága környékén. (Mozgás a jobboldalon.) Mindenesetre, mi is nagyon jól tudjuk azt, hogy Magyarország territoriális fekvése kétségtelenül exponált; azt is tudjuk, hogy a monarchia nemzetközi hatalmas versenyben kénytelen bizonyos helyet elfoglalni, de ez nem vigasztalás a magyar adózó népre, nem vigasztalás különösen akkor, a mikor a pénzügyminiszter úr kijelenti, hogy az áldozatok évről-évre növekedői fognak. A ki a magyar nép anyagi helyzetét ismeri, a ki azzal a közvetlen érintkezés folyama alatt találkozik, annak lehetetlen be nem ismernie, hogy a magyar nép az áldozatok további növekedését semmiféle geográfiai és nagyhatalmi szempontból tovább nem birja meg. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. pénzügyminiszter úr, hogy szükségszerűleg kell emelkedniök a költségeknek, mert hiszen 30 év alatt 300 esztendő mulasztását kellett pótolni, ég azonkívül Magyarország olyan hátrányos helyzetben van, hogy teljesen egyoldalúlag — tudniillik a mezőgazdasági téren, — fejlődik. Hát kinek a hibája ez? Talán a miénk, az ellenzéké, a kik három évtized óta követeljük épen azt, hogy szüntessék meg azt a politikát, a mely Magyarország ipari fejlődését megakadályozza? (Úgy van! a szélső baloldalon.) A r. pénzügyminiszter úr szemrehányást tesz nekünk azért, hogy Magyarország csak gazdaságilag fejlődik, és beszéde végén egyenesen azt proklamálja, hogy az ő politikai programmja a közös vámterület, a mely Magyarországot természetszerűleg eo ipso oda fogja vinni, hogy állandóan csak gazdaságilag fejlődik. Bocsánatot kérek, szemrehányást tenni nekünk azért, a miben a t. pénzügyminiszter úrnak is tevékeny része van, ez felette kétszínű politika. Hát, t. képviselőház, a pénzügyminiszter úr még előadta azt is, hogy mily sok csapás látogatta ezt az országot; előada, hogy meglátogatta a filloxera, jégverés, állategészségügyi bajok, alacsony gabonaárak, árvíz. Én azt elismerem. De volt egy sokkal nagyobb sorscsapás; az a kormány, mely megbukott, és a melynek a pénzügyminiszter úr egyik exponens tagja volt. (Igaa! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez nem volt közönséges frázis részemről, mert én erre a nemzetre soha nagyobb csapást nem képzelhettem volna, mintha az az úgynevezett isehli klauzula, melyet a t. pénzügyminiszter úr itt meg akart magyarázni és a melyre majd még rátérek, tényleg érvényesült volna. Mert a fiíloxerát, a jégverést, árvizet kiheveri a nemzet, de azt az isehli klauzulát nem heverte volna ki. De, t. képviselőház, a pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy isehli