Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-425

4f 425. országos ülés 1890. márestus 14-én, kedden. köztünk idegen államok részérő] saját értékeinkkel szemben. Benn is, künn is a legkedvezőtlenebb gazdasági viszonyok közepett mégis azt láttuk, liogy megvan az expanzivitás bizonyos mértéke bevételeinkbea és minden rendkívüli eszközök igénybevétele nélkül, adók kivetése nélkül is, sőt ellenkezőleg: a legmesszebbmenő adóelengedések és fizetési halasztások mellett is megtaláltuk a fedezetet arra, a mire szükségünk volt, sőt minden évben bizonyos többlettel zártuk államháztartásunkat. És itt nem érthetek egyet Kossuth Ferencz t. képviselő úrral, a ki ma is kárhoztatta budgetirozási rendszeremet és azt mondta, hogy az tarthatatlan állapot, hogy a zárszámadások oly óriási összeggel többet mutatnak, mint a menynyi a költségvetésben előirányozva lett. T. ház! Ep ennek a rendszernek, ennek az óvatos budgetirozásnak köszönhetjük azt az eredményt, hogy nem voltunk kitéve semmi meglepetésnek, és azt hiszem, ennek a rendszernek a fentartása az ország egyik legeminensebb érdeke ezentúl is. (Élénk helyeslés! Úgy van! jobb- és balfelöl.) És most csak egyet akarok megemlíteni. Azt mondta Kossuth Ferencz t. képviselő úr, hogy helytelen pénzügyi politika az, mely például, mint a múlt években történt, az állami vasutak beruházási czéljaira kölcsönt vesz fel. Kubik Béla: Nem azt mondta! Lukács Lászlópénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, én így értettem. Annak idején, midőn e törvényjavaslat tárgyalás alatt volt, bőven kifejtettem, hogy miért van indokolva beruházási czélokra kölcsönöket venni fel. Ma is abban a véleményben vagyok, hogyha rendkívüli czélokra, jövedelmező befektetésekre vétetik fel kölcsön, ez nem veszélyes; csak az veszélyes, — a mi, fájdalom, a magyar kölcsönök múltjában nagyon sokszor előfordult, — ha a folyó kiadások czéljaira vagyunk kénytelenek kölcsönt felvenni. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Benyovszky Sándor t. képviselő úr tegnap szintén felemlítette, hogy lehetetlen állapot az, hogy Magyarországon 18 millió lakost véve számítási alapúi, körülbelül 40 forint adóteher esik egy emberre. Ez tisztán tévedésen alapszik, mert hiszen a t. képviselő úr a mi összes állami bevételeinket mind adóknak tekintette s így számította ki, hogy 500—700 millió, a mi túlzás még a községi és megyei pótlékokkal is, terheli lakosságunkat adóban és ebből számította ki, hogy 18 millió embert véve alapúi, 40 forint adóteher esik egy emberre. Ez tévedés, mert állami bevételeink egy nagyobb része nem adó, sem egyenes, sem fogyasztási, mert ha a maximális összegét veszszük az egyenes és fogyasztási adóknak, akkor sem jön ki több, mint 200 millió; tehát 500 milliós költségvetésnél 300 millió más forrásokból származik, olyanokból, a hol az állami bevételekkel szemben az állam bizonyos megfelelő materiális ellenszolgálatokat ad a polgároknak. Ezeknek megjegyzése után be is fejezhetném rövid felszólalásomat, ha nem észleltem volna sajnálattal, hogy egyes szónokok felszólalásában homályos utalások történnek bizonyos megkisérlett merényletre, a mely az államnak politikai és gazdasági önállósága ellen iméztetett volna, (Halljuk! Halljuk!) és pedig, a mint — hanem is ma, de egy múltkori felszólalásából egy t. ellenzéki képviselő úrnak — kivettem, egyenesen az én személyemre vonatkozólag mondatott ez. Az isehli klauzuláról és azon legendákról van szó,(Zaj.Halljuk! Halljuk!) a melyek őzen klauzuzulával kapcsolatba hozva a legkülönbözőbb variácziókhan bejárták a sajtót és megtévesztették a közvéleményt. Kijelentem, hogy isehli klauzula nincs, nem létezik, nem is létezett. (Derültség jobbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) Ischlben egyáltalában nem jött létre semmiféle megállapodás és a mennyiben ez az isehli klauzula az én személyemmel hozatott valamelyes kapcsolatba, ki kell jelentenem, hogy az tisztán tévedésből származik, mert én a múlt év egész folyamán Ischlben nem voltam, ott tanácskozásban részt nem vettem és ott semmiféle konkluzum létre nem jött. Igenis létrejött bizonyos megállapodás később, a melyet augusztusi megállapodások névvel jelölhetünk. A múlt év augusztus havában jött létre ilyen megállapodás a magyar és az osztrák kormány közt Bécsben, a mely megállapodásnak kiinduló pontja az volt, hogy sikerülvén hosszú, nehéz és több éven keresztül tartó küzdelem után a két kormánynak a kiegyezés kérdésében megállapodásra jutni, ezek a kiegyezési törvényjavaslat alakjában a törvény hozások elé terjesztettek; akkor azonban az Ausztriában kiütött obstrukezió lehetetlenné tette ezen javaslatoknak tárgyalását, és abba a helyzetbe juttatott bennünket, hogy a magyar kormány kénytelen volt tétlenül nézni, hogy a magyar állam legvitálisabb érdekei stagnálnak, el nem intézhetők se jobbra, se balra, azért, mert Ausztriában tetszett a parlament bizonyos részének obstruálni. Ezt azért említem, mert döntő szempont azon megállapodások megítélésénél, melyek augusztusi megállapodások neve alatt ismeretesek. Ezek oda irányultak, hogy egyrészről minden irányban és teljes mértékben respektáltaxsanak a magyar törvények, nevezetesen az 1867 : XII. törvényczikk és annak minden intézkedése, másodszor oda, hogy annak daczára lehetővé váljék egy módus vivendit találni és megalkotni a kiegyezést úgy, hogy ennek materiális része megmaradjon oly tartalommal, mint a hogy az a két kormány között meg-