Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-439
480 * 39, országos fllés 1899. április 12-én, szerdán. alkottunk meg egy törvényt, hogy végre ne hajtsuk. Hogy állunk ma? A különféle szabadságvesztés-büntetéseket nagyon helytelenül hajtják végre, és a nép előtt nevetséges színben tűnik fel a törvény. Kihirdetik a birói ítéletet, hogy a vádlottat elítélik például kétévi fegyházra, ha ezt megváltoztatja a királyi tábla, például azt mondja, hogy nem fegyház, hanem kétévi börtön a büntetése s ezt hirdetik ki, a nép nem érti a változást. A nép nem ismeri, hogy mi a különbség, mert nagyon sokszor úgy a fegyház, mint a börtönbüntetést a törvényszéki fogházakban kell eltöltetni. Rájöo arra, hogy ez az uraknak hunczutsága, mert olyan szavakat találnak ki, a melyeket én nem értek, és a melyek közt tényleg semmiféle különbség nincs. Ezt azért hoztam fel, mert nekünk tényleg szükségünk van fegyházakra, börtönökre és szükségünk van javítóintézetekre. Förster Ottót Nekünk? Nem áll! (Derültség.) Komjáthy Béla: Azt hiszem, hogy azt, a mit itt most azon módosítással állítottam, a melyet t. barátom közbeszólása involvál, senki kétségbe nem vonja. Ha nekünk szükségünk van fegyházakra és börtönökre, azokat ingyen nem építik. De hát mi határozunk-e erről, vagy a miniszter úr? Vájjon egy nagyolb építkezés, a mely százezereket vesz igénybe, a miniszter urak szeszélyétől f\ígg-e, vagy pedig kénytelenek idejönni, hogy a törvényhozás beleegyezzék? Azt hiszem, kénytelenek idejönni. De ha ez igaz az egyik oldalról, akkor a másik oldalról is igaznak kell lenni. De mi történt? Az 1897-iki költségvetésben kerestem, mint felvidéki ember, vájjon micsoda új építkezéseket fognak tenni egyik felvidéki fegyházban, és úgy találtam, hogy egy fegyház a költségvetésből egyszerűen kimaradt. Hát mi jogon tette ezt az akkori miniszter úr? Hát ebbe a képviselőháznak beleszólása nincs? Hát a miniszter úr tetszése szerint emel, vagy szüntet meg fegyházakat? Igaz, akkor azt mondhatják, miért nem hoztuk ezt akkor fel? Megvallom, akartam, de nem mertem, mert megtanított hosszú praxisom arra, hogy itt a képviselőházban mindig a miniszternek van igaza Ha egy ilyen sérelmet felhozok, akkor a miniszternek adnik igazságot, és az az érdek, a melyet képviselni akarok, örökre megszűnt. Ismerem azt a szabályt is, hogy a mit egyszer kimondták, akármilyen rossz, a mellett meg kell maradui a makacsságig. Tudtam, hogy a meddig az a miniszter megmarad, mondhatok akármilyen bölcs és bebizonyított dolgokat, nem használ semmit, mert a miniszter azt mondja: én következetlen nem leszek, a túloldal pedig azt mondja: én pedig a minisztert meg nem czáfolhatom. De privátim nem hagytam abba a dolgot A volt miniszter úrral többizben beszéltem erről, tanúm erre az igen tisztelt pénzügyminiszter úr, mindig az volt a felelet, majd gondolkozunk erről. Én kerestem az okot, miért szüntették be a munkácsi fegyházat, ok nélkül csak nem tették. Rájöttem, hogy volt rá a papiroson ok. Tudniillik volt nekünk egy fegyházi igazgatónk, Tauffer, ki emlékében is megbecsülendő értelmes, tudós ember volt. Annak ideája volt, hogy a börtönrendszert hogy kell végrehajtani. Mikor Munkács várát meglátta, azt sem tartotta teljesen megfelelőnek. Természetesen, ha a mostani igények szerint akarunk fegyházat építeni, nem csinálunk fellegvárt, hanem egész rendszeresen építjük fel. A munkácsi fegyházra azt mondta Tauffer Emil: ezt meg kell szüntetni, de persze azon feltevésben, hogy lesz elegendő s jó fegyházunk. Éttől fogva a minisztériumban ez elhatározott dolog volt. De senkinek sem jutott eszébe meggyőződni róla, helyes-e a Tauffer nézete, s nemcsak feutartották a fegyházat huszonöt esztendeig, hanem, mint rá fogok térni, évről-évre szaporították az odautaltak számát, és nagyon sok építkezéseket is tettek. Már pedig nem észszerű azon a helyiségen, a melyet felhasználni nem akarunk, nagyobb építkezéseket tenni. Én, mondom, kutattam, hogy mik voltak azok az indító okok, melyek jogosulttá tették a miniszter eljárását. Az első kifogás az volt, hogy nagyon távol van a központtól és azon hatóságoktól, a melyektől a fegyenczeket odautalják. Az igaz volt akkor, mikor azt felvetették De az a legszebb, hogy a míg igaz volt, addig megmaradt fegyháznak, mikor a vasutat kiépítették, és ez a kifogás semmivé lett, akkor beszüntették Munkácsot. Lehet, hogy ez logika, de én nem ezt tanultam. Lehet, hogy a t. miniszter úr elődje iránti tekintetből lesz kegyes ennek a felfogásnak helyességét bizonyítani. A második kifogás az volt, hogy a vár szokatlan fekvése folytán az áttekintés nehéz. Nem tudom, volt-e a miniszter úr Munkács várában, de azt hiszem, a gyűjtő-fogházban volt. Legyen arrról mezgyőződve, hogy az áttekintés itt talán még nehezebb. Ez mind semmisem volt, de előállottak és azt mondták, nem lehet a fegyházat megtartani, mert a vár egészségtelen. En még ennél alaptalanabb vádat nem hallottam. Hivatkozom a volt igazságügyminiszter úr saját tapasztalataira. Mikor 1896-ban a millenáris ünnepély volt, szerencséltette azt a vidéket látogatásával, fel is ment a várba, a mint kötelessége is volt az igazságügy miniszternek. Idehaza azt mondták neki, hogy egészségtelen a vár, s ő mégis kénytelen volt elismerni, hogy ennél rendszeresebb, tisztább fegyháza Magyarországnak nincsen. Erről magam is tanúságot tehetek, mert sokszor felkerestem a fegyházat, s meg-
