Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-438

488, országot ülés 1899. április 10-én, hétfőn. 393 kétszeresen óvatosaknak, megfontoltaknak kell lennünk. Nagy, régi és kifejlődött nemzeti művészet megengedheti magának a különczködés, sőt az aberráezió fényűzését is. Ámde nekünk az ily irány elhatalmasodása fejlődésben levő művészetünk legbecsesebb erőit abszorbeálja. Én magam is teljes szabadságot kivánok adni minden új művészeti iránynak. De veszélyt látnék abban, ha ezeket az új irányokat, — a melyeknek követői közt, megengedem, hogy egyes erős tehetségek tudtak és tudnak nagyot és maradandót is alkotni, de a melyekből, nézetem szerint, mai nyilvánulági alakjaikban egy évtizedet vajmi kevés fog túlélni, — túlságosan dédelgetnők. Utóvégre a művészetnek épen úgy, mint az emberi természetnek, megvannak a maga állandó törvényei és a művészet nem pipereczikk, a melyet egyedül és kizárólag a múló divat szabályoz. Azt mondottam előbb, hogy művészeti bajaink másik kútforrása a kereslet és a kínálat közötti aránytalanság. A mi művészi produkcziónk rövid idő alatt mennyiségileg nagyon kifejlődött, és ezzel a kifejlődéssel nem tart lépést a közönség befogadási képességének, vagyis a művészeti termékek kelendőségének mértéke. Ennek következménye az, hogy a művészeti pályára lépők sorában az elégedetlenség jelei mutatkoznak, sőt művészi proletariátus fejlődésének veszélye fenyeget. Ez pedig a kérdésnek csak — hogy úgy mondjam — szocziális oldala. A kérdés kulturális, művészeti oldala az, hogy ez a jelenség könnyen fenyegetheti magának a művészeti produkcziónak minőségét is. Ez a depresszió mutatja hatását magán a művészeti produkezión is, a mennyiben igen sokan arra lévén kényszerítve, hogy tisztán a mindennapi közvetlen megélhetés, a kenyérkereset szempontjából foglalkozzanak a művészettel, nem emelkedhetnek odáig, hogy nagyobb művészi alkotással foglalkozzanak, hogy mélyebb tanulmánynak szenteljék a maguk erejét. En azt hiszem, hogy itt nem valami elszigetelt kóros jelenségével a mi kulturális állapotainknak van dolgunk, hanem egyszerűen a mi kultúránknak minden haladás daczára ma még konstatálható fejletlenségére mutat ez is. De kétségtelenül ez ellen a baj ellen is külön kell orvoslást keresnünk, ezzel a kérdéssel is külön és behatóan kell foglalkoznunk, és annak leküzdését munkálnunk. Hogy ez nem elszigetelt jelenség, annak igazolására elég talán példakép arra hivatkozni, hogy senkisem állíthatja, hogy például nagyközönségünknek a tudomány iránti érdeklődése és érzéke sokkal magasabb fokon áll, mint a képzőművészet iránti érdeklődése. Hogy ezen a bajon segítsünk, mindenesetre szükség van lelkes társadalmi agitáczióra, péidaadásra, buzdításra és e tekintetben csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólani minIÉPVH. NAPLÓ. 1896 —1901. XXI. KÖTET. denkiről, ki a kezdeményezés terére lép és sikert arat. Csak elismeréssel szólhatok magam is arról a tevékenységről, a melyet t. képviselőtársam Hock János e téren kifejt. (Helyeslés.) Közönségünket azonban nevelni kell müizlésre és művészet iránti érzékre. Helyeslem azt a törekvést, hogy ez kezdetét már az iskolában vegye, ámde, hogy e tekintetben czélt érjünk, annak feltétele az, hogy maguk a tanárok át legyenek hatva a művészet iránti lelkesedéstől és a művészet megértésétől. Mert ez nem tanterv és utasítás kérdése, ez tisztán a tanítás szellemének kérdése. A tanításnak egyetlen része, a melyre nézve megengedem, hogy tantervi módosításról is szó lehet, a rajztanítás, a mely, mint a képzelet, élesztője és a formaérzék fejlesztője iskoláinkban az eddiginél jobban ér'ékesíthető volna. Az államnak a feladatát is nagyon sokan tévesen fogják fel. Az államnak a feladata semmi körülmények között az, hogy úgyszólván mind azt, a mi a művészi produkezió terén a magánosoknak nem kell, összevásárolja, és ezzel mintegy g;',rantirozza a művészek megélhetését. Az államnak tényleg, mint a miniszter úr mai beszédében helyesen hangsúlyozta, bizonyos és pedig nem is alacsony mértéken aluli dolgokat megvásárolnia egyáltalában nem szabad. Az államnak nem volna szabad, nem csak vidéki múzeumnak ajándékozni, de a maga közintézeteiben, hivatalaiban felfüggeszteni, felállítani olyan műterméket, a mely a legszigorúbb művészi kritikát ki nem állja. Azonban viszont az is szükséges, hogy az államnak tevékenységében ezen a téren bizonyos összhang, bizonyos rendszer, és tervszerűség nyilvánuljon. Én már egy előbbi beszédemben kifejtettem azt, hogy e tekintetben mily reformokat tartanék szükségesnek. Nekünk igen lelkes szépművészeti miniszterünk van a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr személyében. Ámde az a sajnos, hogy ujabb időben is, — legalább feltételezem, és nem hiszem, hogy csalódnám e tekintetben, — felmerültek fontos állami megrendelések művészeti téren, a melyeknek effektuálására ő, mint kultuszminiszter, semmi befolyást nem gyakorolhat. Én tehát arra kérem a miniszter urat, hogy minden tartózkodás féíretételével igyekezzék teljesen hatáskörébe vonni mindent, a mi a művészetet érdekli, mert ezzel a művészet tervszerű, öntudatos fejlesztésének igen nagy szolgálatot fog tenni, A művészi kereslet és kinálat arányának megjavítására nagyon sokat tehetünk azáltal is, ha e művészi erőket iparművészeti téren foglalkoztatjuk. (Helyeslés.) Erre nézve örvendetes előny az a haladás, a melylyel iparművészetünk terén újabb időben találkozunk, s mely tisztán három faktornak: az iparművészeti múzeumnak, 50