Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-436

332 436« országos ülés 1899. április 7-én, pénteken. szólt, a kinek kérték, s a ki időközben eltávozott. Most már ennek átutalását is kérelmezni kellett. Igen ám, de az új tanító hamarosan megunta a dicsőséget, s ő is jobb állomásra menekült, úgy, hogy midőn az átutalás — elismeréssel legyen mondva, igen gyorsan — megtörtént, már azt, kire az átutalás szólott, ismét meg nem illette az egész segélyösszeg, hanem csak annak egy csekély töredéke. Kissé komplikáltabban tehát, de megint csak újra elölről kellett kezdeni az egész eljárást s még igazán szerencse volt, hogy a harmadik személycserével a sok munkával járó kellemetlen proczedura végleges elintézést nyert. Mert igen könnyen megeshetett volna, a mint tényleg meg is esik, hogy még egy harmadik tanító segíthetett volna távozásával összebogozni a hivatalos apparátus által megoldandó feladatot, s még nagyobb szerenese, hogy az egymást felváltó tanítók között nem akadt egy-két olyan, kire egy, vagy más okból, pl. a kellő képesítés, vagy a megszakíttatlan ötéves szolgálat hiánya miatt a kettős államsegély egyikét, vagy másikát át sem lehetett volna ruházni. Igen. Mert abban az esetben még egyéb komplikácziók támadhattak volna. Például a lehetetlenséggel lett volna határos a tanulók után fejenként fizetendő 15 krajczáros nyugdíjintézeti járulékok beszedése, mely járulékokat tudvalevőleg csak azon tanítok növendékei után kötelesek a szülők fizetni, kik az országos tanítói nyugdíjalapnak tagjai. S így előállott volna az az eset, hogy a 15 krajczáros járulékot az egyik tanító után, ki, mondjuk három hónapig működött ott, fizetni kellett volna, a másik után pedig, ki véletlenül nem lévén okleveles, s így nyugdíjintézeti tag sem, nem kellett volna fizetni, s így a 15 krajczárokat vagy egyáltalában be sem lehetett volna szedni, vagy ha igen, űgy csak törtszámok alakjában. T. ház! Azt hiHzem, hogy ez a kis példa is elegendő annak bebizonyítására, hogy a tanítói kar ezen nagymérvű, a tanítás eredményét meghiúsító, s a felügyeletet és a központi kormányzatot annyira megterhelő s annyi becses idejét elrabló hullámzásának véget kell vetni. Engedje meg tehát az igen tisztelt kultuszminiszter úr, hogy figyelmét, melyet az általánosabb és magasabb szempontok úgyis oly nagy mértékben igénybevesznek, most ily apróbb részletekre is felhívtam, arra kérve, hogy az általa legjobban ismert viszonyok bölcs mérlegelésével s a maga sabb és fontosabb tekintetek sérelme és hátránya nélkül keressen módot a baj lehetőleg gyors és radikális leküzdésére, úgy, hogy a tanítók állomásaikat csak egyes kivételes, elkerülhetetlen esetekben változtathassák a szorgalmi idő alatt, vagy a mi még jobb volna, egyáltalán ne változtathassák. Meg vagyok győződve, hogy a t. kultuszminiszter úr ezzel nemcsak ezer meg ezer szülőt és iskolafentartót, hanem az egész országot is osztatlan hálára fogja kötelezni maga iránt, mert ezzel a tanítás legnagyobb akadálya elhárittatyán, annak színvonala úgy általában, mint kivált a nemzetiségi vidékeken a magyar nyelv sikeresebb oktatása szempontjából s következményeképen a nép műveltségi nivója is derekasan emelkedni fog. Ezt kívánja a közérdek, mely minden bizonynyal még az egyéni szabadság érdekeinéi is előbbre való. Ha ez a baj, mely áldozatok nélkül könynyen orvosolható, megszűnik, népiskoláink nagyobb akadályok nélkül egyenesen haladhatnak tovább a kultuszkormány által megjelölt azon helyes irányban és abban az egészséges szellemben, mely közoktatásügyünket már egészében jellemzi. Ezen és ezekhez hasonló apróbb bajoktól megszabadulva, csakhamar azzá lesz a magyar népiskola, a mivé lennie is kell: a nép szellemi, erkölcsi és anyagi jóléte, hazafias érzése és kötelességtudása forrásává. Csak így felelhet meg majd czéljának, csak így tehet további hódításokat mind nagyobb területeken az a becses új intézmény is, a gazdasági ismétlőiskola, melynek megszületését körülbelül két évvel ezelőtt e helyről oly őszinte örömmel üdvözöltem, s a melynek rohamos térfoglalását és benső fejlődését oly örömmel látom, s a mely valóságos áldásává fogja magát kinőni népünknek, mihelyt az illetékes tényezők — sok tehertől dúlva — még több időt és munkát szentelhetnek ezek szervezésére és fejlesztésére. Alig van kormányzati kezdeményezés, mely élénkebb visszhangra s nagyobb és lelkesebb támogatásra talált volna, mint a milyenben ezt részesítették a törvényhatóságok, a községek s a társadalom érdeklődő körei. Saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a falvak egész sora a legnagyobb áldozatkészséggel igyekszik gazdasági ismétlőiskoiák állítására, főleg ha ittott már alkalmuk is nyillott az iskolák derekas működésével megismerkedniök. Ez az érdeklődés, ez a népszerűség a legszebb bizonysága az új iskola életrevalóságának és közhasznú voltának Azért csak örömmel fogadhatom a kultuszminiszter úrnak abbeli törekvését, melylyel a földmívelésügyi miniszter úrnak szintén igaz hálánkra méltó támogatása és együttmunkälása mellett a gazdasági ismétlőiskolák terjesztését és fejlesztését lehetőleg előmozdítani legfontosabb feladatai egyikévé tette. Az a körülmény, hogy a keletkezésétől számított alig két év után — a kezdeményezés soknemtí nehézségei és a községek súlyos terhei daczára — mégis 1023 ilyen iskola hinti szét a