Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-435
485. országos ülés 1899. április 6-én, csütörtökön. 299 nyolczmillió forintot befizetett tőkével alapítandó bank után kihelyezendő kölcsönöket nyújtott. Méltóztatnak emlékezni, t. ház, milyen erős támadásoknak volt kitéve ezen kezdeményezés? Különösen nagy és erős harczokat kellett vivni a t. miniszter úrnak azokkal szemben, a kik ebben túlságos nagy segítséget és koczkázatot láttak az állam részéről. Mindazon támadások között azonban egyről megfeledkeztek, arról tudniillik, hogy ez a kontemplált nagy segély ezen törvény keretén belííl meg nem gondolt, és meg nem fontolt akadályok miatt kivihetetlenné fog válni. nem is fog megvalósulni. Nevezetesen a törvény szövege szerint legalább 25 millió forint kihelyezéséről van szó. Ezen legalább 25 millió forintot az igen tisztelt miniszter úr erősen védelmezte, mint olyant, a mely kezdetnek elég, a melylyel szemben módjában áll ezen összegeket ki is terjeszteni. És mi történt? A törvény hatályának második éve elmúlt, örvendetesen terjedt a szőlők felújítása, bevált az igen tisztelt miniszter úrnak és egyik hivatali elődjének az a jóslata is, a melyet a törvényjavaslat indokolásában is megtalálunk, hogy tudniillik ezen törvény hatása alatt a teljesen elértéktelenedett, úgy nevezett parlagszőlő területek nngyobb értéket fognak kapni, és ezen a téren nagy fellendülés várható. A. parlag szőlő ára hallatlan magasra szökött fel, a mit jórészt ezen törvény hatásának lehet tulajdonítani, olyan magasra, hogy sokkal többet fizettek parlagterületekért, mint a mennyit a fiíloxéra pusztítása előtt kész szőlőkért adtak. Ebből egy súlyos erkölcsi felelősség következett, a melylyel le kell számolni. Városban élő tisztviselők, a kiknek igazán életfeladatuk az, hogy maguknak valamit szerezzenek, hová friss levegőre kimehessenek foglalkozásuk után, igyekeztek ezeket aquiráloi, megpróbálták a telepítvényeket, számítottak arra, hogy a szőlőfelújítási kölcsönök akadálytalanok lesznek. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a források, melyek ezen a czímen megnyíltak, nem voltak elegendők, vagy talán meg sem nyíltak. Nem volt elég felhatalmazni egy bankot arra, hogy 25 millió forint erejéig ily prioritással bíró jelzálogkölcsön forma kötvényeket bocsásson ki. A helyes pénzügyi politika, tekintettel az állam elvállalt felelősségére, azt diktálta volna, a helyes földmívelésügyi politika diktálja most is, még pedig nagy erélylyel, hogy arról is gondoskodni kell, hogy az a törekvés, melyet a törvényhozás ebben szankcziónált, meg is valósulhasson, az pedig csak egy módon valósulhat: ha ezen papíroknak piaczot is biztosítunk. De ebben az irányban semmi sem történt. Hogy a bírálatban túlszigorú ne legyek, megjegyzem még azt is, hogy talán a kellő őszinteség hiányzott a törvény megalkotásánál, és nem vallották be a törvény készítői, hogy tulaj donképen ezek a kölcsönök tényleg az állam jótállása alá vannak helyezve. Benne van a törvényben olyan czikornyás észjárással, a melyből ki lehet igen jól magyarázni, ha valaki a törvény és a javaslat indokolásának tanulmányozására időt szán, hogy miután a törvény szerint az állam egy évi annuitással és kamattal egyenlő magasságú tartalék mindenkori csonkítatlan fentartásáért az állampénztár erejével szavatol, hogy ez voltaképen olyan kölcsön, mely az állam hiteleié van alapítva, mert az állam a szubszidiáriu* fizetési kötelezettséget elvállalta. Semmisem akadályozta az államot abban, hogy teljes őszinteséggel azt mondja : én adom voltaképen a kölcsönt, mert a kamatot én fizetem, de ágensül felhasználom a bankot, hanem megfordítva azt mondta : elvállalom a kezességet a bankért, a bank adósaiért, hogy a kamatot és az annuitást pontosan fizetni fogják. Ha csak annyit tett volna a törvényhozás és tenne utólagosan most, hogy azon kötvényeket egyenesen állami garanczia alá helyezettnek jelezné, biztosítom róla a t. minisater urat, hogy azon pénzügyi körök, a melyek nem szívesen kutatnak a törvénytár indokolásában, hanem szeretik a világos, tiszta, gyorsan felfogható dolgokat, sokkal könnyebb, sokkal szivesebben vásárolnák azt a papirt, mely az állam hitele alá van helyezve. De elhibázott dolognak tartom azt is, hogy egy olyan akcziót, mint a minő a szőlőfelújítás, melyben a nép százezrei, kisbirtokosok, kisgazdák, szellemi munkások életszükségletük kiegészítése czéljábóí egy nagy exisztencziának alapját vetették meg, veszélyeztetve látunk ma. Én a t. miniszter úrral szemben bátorkodtam hivatkozni arra, mennyi lett rekonstruálva, most megmondom. A szőlőfelújítási kölcsön segélyével Magyarországon összesen 3500 fél, tehát 3500 gazda mintegy 7000 katasztrális hold felújításába fogott bele 1898. végéig. Egészen pozitive mondhatom a t. miniszter úrnak, hogy hét éa fél millió kölcsön vétetett igénybe. Mellesleg jegyzem meg, hogy az az átlag, a melynél annak idején a javaslat a t. előadója sok vitatkozás daczára megmaradt, tudniillik 7—800 forint holdanként, egy kicsit magasabb. 3500 fél 7000 katasztrális hold felújítását eszközölte, de nem a legkisebb gazdák vették igénybe az agrár-kölcsönt. Tény, hogy hét és félmillió kölcsönből, a mely akképen van fundálva, a mint az igen tisztelt miniszter úr annak idején kifejtette, segítségére jött az állam annak a kis jelzálog-alapnak, melyet a szőlő nyújt, és a mely ki van egészítve az illető tulajdonos munkabeli garancziájával, ezzel az együttesen így összecsoportosított nagy erővel szemben azok a papírok máig is itt vannak, nem birnak elkelni. És ez a nagy veszedelem, mert hiszen semmiféle pénztár a világon 38*
