Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

24 •124. országos itlés 18»í>. mftrczitis 13-án, hétfőn. ez a nemzet körülbelül tizenkétezermillió forintot költött el. Rámutatok arra, hogy 1868-ban volt 2~->4 millió forint adósságunk, már 1878ban 822 millió, legutóbbi évben pedig már 2217 millióra rug az adósságok összege, pedig ezekbe nincsenek belevéve azok az adósságok, a melyek az egyes tárczák terhére egyes alaalapokból felvétettek. Odáig mentünk, t. kép iriselőház, hogy az államadósság 30 év alatt 715 perczentte! emelkedett. Az állami kiadások öszszege pedig 342 perczenttel. És kérdem az igen tisztelt miniszterelnök urat, mikor ezen megdönthetetlen igaz tényekkel szemben felkérem, tude válaszolni, hogy vájjon ilyen arányban emelkedett a nemzet befolyása, emelkedett a a nemzet ereje és vájjon biztosabban vagyunk-e m», liogy a jövő ezerévben nemzetünk meg tud állani, mint voltunk akkor, mikor az alkotmányos érát megkezdettük. S ezt az óriási költséget, mint már egyik beszédemben a napokban kifejtettem, nagy részint a szegény népen vettünk be. Nincs Európában csak hét állam, a melynek kölségvetése nagyobb és kérdem, vájjon meri-e önérzettel állítani a többség oldaláról valaki, vagy akárhol a hazában, hogy mi rangsorozatban ugyanazon czéloknak, ugyanazon hatalomnak, ugyanazon biztos jövőnek nézhetünk elébe, mint a többi államok? Én, fájdalom azt mondom, hogy szemben az óriási áldozattal, a melyre ez a nemzet képes volt, a mi előhaladásunk nincsen arányban. Nagyon helyesen hozta ma fel előttem szólott t. barátom, hogyha más országban is költenek, annak legalább meg van a látszata. Mert a költséggel együtt ereje gyarapodik, de mi magyarok egyáltalában véve nem erősödünk. A legtöbb áldozatot követelő intézmény a közös hadsereg, tényleg nem védője a mi alkotmányunknak, szabadságunknak és különösen nem védője faji jellegünk megóvásának. T. képviselőház! Ennyi óriási kiadással szemben nemde méltán elvárhattuk volna a volt és a mostani kormánytól is, hogy a magyar faj megerősítése érdekében tett volna valamit. Én nem késem kijelenteni, hogy nekem mindig politikám vezércsillaga a magyar faj megerősítése, engem mindig az irányított, az vezetett eddig és fog vezetni ezentúl. Európának színterén úgyszólván csak három ország van, a mely nemzetiségi bajokkal küzd. Azok egyike mi vagyunk. Ott van Törökország, Ausztria, látjuk a példákat. Én kérdem az igen tisztelt többséget, vagy a kormány bármely tagját, hogy akkor, mikor nekünk ötször annyi a kiadásunk, mint az új alkotmányos éra kezdetén, vájjon ötszörösen erősebben vagyunk-e faji jellegben, igen, vagy nem ? Ép a napokban került a kezembe egy tanulmány, a mely ínegdöbbentőleg mutatja ki, hogy a magyar felvidéken a magyar nyelvhatár hogy szűköl és a tót nyelvhatár hogy megy előre. Nem csak egyes községek, de egész vidékek estek áldozatul. Egész vidékeket foglalt el a tótság, sőt ha volt eset rá, hogy egyik, vagy másik községben a magyarosodás kezdett terjedni, mert nem ügyeltünk rá, az megint visszament. Fel tudnám a községeket és vidékeket sorolni, kijegyeztem magamnak, hogy hogy haladunk előre a veszteségben. Eijyet azonban még sem hallgathatok el, a mit egy volt főispán levelében olvastam. Azt mondja, fájdalom, így van, ez igaz, de az állam nem törődik ezzel, mert nem mondja, hogy ex stúdió teszi, hanem gondolja azért, mert nem elég erős és nagylelkű" arra nézve, hogy erre, ha keli, még milliókat áldozzon. Egy krétai blokád, vagy a magyarság érdekeivel homlokegyenest ellenkező herczegovinai kaland , vagy pedig a t. katona urak gombjának megváltoztatása, a kisebb kaliberű fegyverek meghonosítására milliókat tudunk áldozni, mikor arról van szó, hogy a magyar nemzet, a magyar faji jelleg megerősíttessék, akkor itt semmisem történik. Másrészről bizony nem igen adunk rá okot, hogy azoknak a nemzetiségeknek a haza iránti szeretetét, a magyar állameszme iránti lelkesültséget felkeltsük. Itt a szabadság nem virágzik annyira, az egyéni jogok tisztelete nem megy annyira, egyáltalában egyik kormány sem működik arra, hogy azokat a nemzetiségeket meggyőzze, hogy a boldogulásukat a magyar államban legjobban biztosíthatnák. De nemcsak a tótság közt vau ez így. Ott van Erdélyben az oláhságnak, kivált intelligencziájának mindinkább való szaporodása Szemünk láttára folyton szaporodó számtalan intézetüknek pénzbeli segélye az, mely a magyar állam területén a magyar államnak gyengítését előmozdítja. Saját szemeink előtt nő mindig az az áramlat, mely Magyarország jövőjét meg akarja semiaíteni. És akkor, mikor ezt mindnyájan tudjuk, mégis e részben nem történik semmi. Sőt tovább megyek. Annyira meggondolatlanok voltunk, hogy azt hittük, miszerint a magyarság tömegéből könnyen nélkülözhetjük azt a három megyét, melyet Horvátországnak adtunk és ezt is kiszakítottuk a nemzet testéből. Meggyőződésem szerint mind ez nem azért történt, mintha akár a mostani kormánynak, akár a volt kormány tagjai nem volnának a magyar nemzet iránt szeretettel, nem azért, történt, mintha lelkükbe nem volna kötelességérzet s az az igyekezet, hogy a nemzetet nagygyá tegyék és jövőjét biztosítsák; mind ez azért van, mert a nemzet önrendelkezési jogától meg van fosztva. Van, mint nemrég rámutattam, egy létező erő, mely mindig arra tör,