Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

424. országos ülés 1899. márczlns 13-án, hétfőn. menye, hogy az ő nézetük került volna többBégre; a mi nézetünk pedig az, hogy a mi nézeteink emelkedtek volna többségre. Tehát akkor, ha ők ugyanazon elveket akarják is támogatni, a melyek az övéik, nem képezik a nemzeti akaratnak azt a komplexumát, a mely határozatra jogosult, mert nem tudhatja senki, hogy mely nagy többség meg lett volna-e, hogyha tisztességes, helyes választások lettek volna. Felfogásom szerint a nemzet bizonyára azokat bizta volna meg nagyobb számban, a kik a magyar függetlenség mellett harczoltak mindig. T. ház! Ezeket tartottam szükségesnek előadni, és méltóztassék meggyőződve lenni, hogy engem tisztán és kizárólag politikai tekintetek vezettek, és én nem szeretném, ha bárki ebben a házban félreértene, mintha én azon volt nemzeti párti képviselők közííl, a kiket tisztelek, a kiknek nagy tehetsége előtt mindig meghajoltam, bár elveiket nem osztom, valakit bármi irányban is bántani óhajtottam volna, de ezt a kérdést itt a parlament előtt tisztásni én a magam szempontjából szükségesnek tartom. (Mozgás a szélső baloldalon.) Már most, i ház, ha felszólaltam, hogy ezeket elmondjam, engedjék meg a t. képviselő urak, hogy kellő rövidséggel kiterjeszkedjem mégis a költségvetésre is, a mely most elintézendő. (Halljuk S) A miniszter úr expozéjában azt mondja, hogy minthogy az 1897-iki zárszámadás eredménye 33 millióval felülmúlja az előirányzatot, tehát ez őt feljogosítja arra, hogy az állami kiadások megkezdett fokozásának útján haladjon tovább. Ezen nézetét rögtön keresztül is viszi a költségvetés keretében, mert tényleg a rendes kiadásokban 10,616.000 forinttal, a rendkívüli kiadásokban 427.000 forinttal többet vesz fel, de mert a beruházásokra hat millió 8 néhány százezer forinttal kevesebbet állított be, mint ma az előadó űr is elmondotta beszédében, csak 4,537.000 forinttal nagyobb ma a költségvetés, mint volt a múlt esztendőben. Hát bizony nagy szükség van arra, hogy a t. miniszter úr mintegy biztatólag álljon ide és azt mondja, hogy jogosítva érzi magát a kiadások fokozására. Én uein csinálok titkot belőle, hogy én ennek a kis országnak, eunek a szegény nemzetnek nagyon rossz sorsot jósolok, és megdöbbentőnek tartom, hogy ennek a szegény országnak félmilliárd költségvetése vau. Emlékezzünk vissza, nem régen történt, alig egy esztendeje, mikor erről az oldalról bizonyára époly szakavatottsággal, mint a milyennel a miniszter úr rendelkezik, époly lelkiismeretességgel, a mely azt hiszem nála is megvan, egyik képviselőtársunk, a ki nagyon járatos ebben a dologban, felemelte a szavát ég azt mondta, hogy az országnak teljes kész képessége immár a legszélső határhoz jutott. Elhangzott alig egy esztendeje itt az, hogy vigyázzunk, mert elérkezhetünk azon időponthoz, midőn a deficzites évek jönnek. Egy minden irányban kifogástalan, tudományos férfinak volt ez a nézete. Most pedig előáll a pénzügyminiszter úr s azt mondja, hogy az állami kiadásokat fokozni lehet. Az idők változtak, a körülmények másképen alakultak, de méltóztassék ezt az óriási s az én nézetem szerint áthidalhatatlan differencziákat maguk között kiegyenlíteni, mert azon vélemény képviselője és a mostani vélemény képviselője ma már egy táborban küzdenek — velünk szemben — ezen költségvetés érdekében. Én azt mondom, hogy engem ez a félmilliárdot felülmúló költségvetés kétségbe ejt. Megáll az eszem, hogy meddig birja a nemzet ezt, meddig fogjuk áldozatkészséget csigázni, mit teszünk arra, hogy előbbre mehettünk, mert a miniszter úr is elismeri, hogy a teendők egész özöne áll előttünk. A miniszterelnök úr is beköszöntő beszédében rámutatott arra, hogy a reform kérdések nagy özöne áll előttünk és hozzátette, hogy minden alkotás teherrel nehezedik a nemzet vállaira. Honnan fogjuk mi ezt kiteremteni akkor, mikor mesterségesen útját állják annak, hogy ez a nemzet megvagyonosodjék, hogy a nemzetben duzzadó erőket kifejthessük, mert Ausztria érdekében a mi szabad mozgásunkat, közgazdaságunk alapjait nem engedik kifejteni. A teendőknek még nagy özöne áll előttünk. Nagyon helyesen mondotta ma gróf Zichy János beszédében, hogy itt van az egész szegényügy mezeje, a hol az alkotásoknak egész tömege áll előttünk, ott vannak, a mit maga felhozott az igen tisztelt miniszter úr is, a hadiköltségeknek fedezete, ott van &z egész közigazgatási rendszernek — a melyre nagy súlyt fektetnek — átalakítása, és ott van a szocziálizmus összes bajainak megoldása. Nagyon szomorú helyzet az, mikor nekünk azt kell látnunk költségvetésünkben, hogy ma összes kiadásaink, a melyek a mi közigazgatásunkra szánvák, 25%-ot emésztenek fel, 27%-ot emésztenek fel a felszaporodott államadósságok kamatai, és csak 8% marad a beruházásra, a többi a folyó költségek által emésztetik fel. Midőn ezt látjuk, t. képviselőház, nem lehet szemet hunynunk a felett, hogy adósságaink pedig rohamosan emelkednek. Hiszen csak vegyük alapúi azt, hogy állami kiadásaink harmincz év alatt 140 millióról 503 millióig emelkedtek. Igaz, s ezt el kell ismernem, hogy az állam vagyonában is történt valami változás, mert az a 247 millió forint érték 507 millióra emelkedett, tehát 260 milliónyi szaporulatot mutat. Azonban, midőn ezt mérlegelni akarjuk, nem szabad elfelejteni, hogy azon idő alatt, míg ezt a látszólagos előmenetelt tettük,