Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

*g 424. országos ülés 1899. márczius 18«ä% hétfén. sohasem személyek, hanem mindig csak az alap ellen küzdött, Mindig az volt a meggyőződésem, ma is az, hogy viseltethetünk többé vagy kevésbbé ellenszenvvel azok iránt, a kik a kormányon ülnek, az az alap vészes voltát nem változtatja meg. Hitem és meggyőződésem az, hogyha az én politikai ideálom: Kossuth Lajos ülne is ott azon a kormányon, és elfogadná a az 1867. jogalapot, ő sem lett volna képes az országot megmenteni. Azért hozom fel e példát, hogy bebizonyítsam, hogy engem sohasem vezettek személyes tekintetek, hanem elvek. Meg vagyok arról győződve, hogy az én választóim nem azért küldöttek engem ide, hogy tósztot mondjak egyik-másik férfiúra, bármennyire rokonszenvezzem is személyével, hanem ideküldtek azért, hogy ostromoljam azt az alapot, a melyet ők is — bizonyítja, mert megválasztottak, — a hazára nézve rossznak, veszélyesnek tartanak. T. ház! Én megmaradok azon felfogásom mellett, hogy a nemzeti párt a kormányt támogatni, működésében elősegíteni nem jogosult. Különösen nem jogosult azon viszonyt, azon rendezést illetőleg, a mely közöttünk és a velünk szövetséges állam: Ausztria között még most folyamatban van, Engem nagyon meghatott és tényleg el is fogadom, mint igazságot, azon kitételt, a melyet a nemzeti párt, gondolom, talán feliratában, vagy egy beszédben hirdetett, (olvassa); »Ez a képviselőház nem mint az önálló és szabad magyar nemzetnek képviselője, hanem mint a szervezett államhatalom befolyásának és ellenállhatatlan nyomásának reznltátuma állhat szemben csak azzal a másik álíammaU. És azért osztom ezt a nézetet, hogy különösen ezen viszonyok megoldásánál az alkotó szerep nem juthat a volt nemzeti pártnak. Elfogadom a volt nemzeti párt régi álláspontját, midőn a nemzeti párt nagyon helyesen azt vitatta, hogyha belemegyünk az alkuba »azt mondhassák, hogy az alkuba a nemzetet belekényszerítctték, sőt hogy épen azért kellett a választásokat meghamisítani, hogy lehessen többséget találni az ily alku elfogadására*. Én meggyőződésemet, akár tetszik valakinek, akár uem, kimondom. Sőt, azt hiszem, el is várhatom, h gy az én nézetemmel szemben is, a kinek negyedszázada sem nyilatkozatából, sem viselkedéséből nem vehette észre senki, hogy mások nyilatkozata iránt tisztelettel nem viseltettem, mindenki tisztelettel viseltessék. Egy közeli példára utalok. Én a néppárt politikáját veszélyesnek, helytelennek tartom, de ácsért minden egyes alkalommal, a midőn velük szembeállani kötelességem volt, soha inteneziójuk nemességét, hazafias törekvésüket nem tagadtam meg. Igyekeztem a magam nézetének érvényt szerezni, mert az övék ellentétben áll az enyémmel. Ez, azt hiszem, az egyedüli férfiúi kötelesség. Én, igenis, abban a nézetben vagyok, hogy nekünk nagyon bajos jogosultnak tartani a nemzeti pártnak azt az állásfoglalását, hogy a volt többséget most alkotásaiban segíti. Mindig fülembe cseng Horánszky Nándornak az a mondása, hogy nagyban és egészében az, a mi a választások idejében történt Magyarországon, semmi más nem volt, mint hogy a hatalom egész erejével reánehezedett a választókra; a kiket meg tudott venni, azokat meg is vette; a kiket nem volt képes megvenni, egyszerűen leverte. Visontai Soma: Ezt pedig egyének csinálják. (Mozgás.). Polónyi Géza: Ezt Bánffy csinálta, ezért kellett megbuktatni! (Mozgás és zaj jobbról. Halljuk! Halljuk!) Elnök (csenget): Kérem, ne méltóztassanak egyenként konverzálni! Komjáthy Béla: Ez a sok közbekiabáíás egy furcsa elintézése annak, a mikor valaki érveket hoz fel. Én megvárom, a míg a képviselő urak érveiket ellenem is felhozzák, de ezzel a fegyverrel nem harczolok, mert nem természetem. Ha aztán majdan az érvek mezején olyanokat fognak felhozni beszédemmel szemben, a mik nekem talán elvi szempontból fájhatnának, ne méltóztassék retirálásuak venni, ha közbeszólni, vagy ott megjegyzéseket tenni nem fogok, hanem a komoly diszkusszió terére megyek, mert az a meggyőződésem, hogy ki-ki saját Ízlése, tetszése és belátása szerint küzdjön a közügyek terén. T. képviselőház! Most azt mondhatják a volt nemzeti pártiak, hogy ők előmozdíthatják azt, — az előbbi közbeszólásból értettem meg ezt, — a mit ez a volt többség és az ebből alakúit kormány akar, mert az ő elveik ugyanazonosak. És ha az ember így állítja fel a teteit, ily egyszerűen, akkor nekik van igazságuk, de csak látszólag, t. ház, mert a logika sohasem alkuszik. Megpróbáljuk ezt a kérdést egy kissé elemezni. Azt állította a nemzeti párt, állítom én, állítottuk mi, hogy a volt kormánynak óriási visszaélései, igazán a nemzet erkölcseit aláásó eljárása folytán úgy vitte a választásokat keresztül, a hogy nem egyszer és joggal hangsúlyoztuk, sőt dobhattuk szemébe annak a másik pártnak, hogy jogosulatlanul beszélnek a nemzet nevében. Már most álljunk meg e mellett egy kissé, és mondjuk, hogy megválasztották a volt többség tagjait azért, mert vagy pénzzel, vagy hatalommal dolgoztak. De liát, hogyha nem ily alapon és módon választottak volna azok, kik most ideküldték a többséget? Ez esetben a volt nemzeti pártnak az a véle-