Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

483. országos ülés 1899. niércslns 24-én, pénteken. agj meghatalmazott úr 1897-re nézve kiadott, a hol ki van mutatva, hogy mely törvényhatóságok milyen mértékben foglalkoznak a selymértenyésztéssel. És mit tapasztalunk? Tapasztaljuk azt, hogy legalább is öt-hatszor annyival lehet fokozni a selyemtermelést. Roppant tanulságos ez a kimutatás. Látjuk belőle, hogy Báes-Bodrog megye szegény lakossága 5,589.000 forintot tett zsebre a selyemtenyésztésből, nem egy év alatt, hanem 1879-től kezdve. Ezután következik Tolna- és Torontálmegye, egyenként czirka 2,200 000 forinttal. Az összes törvényhatóságok területén majdnem 17,000.000 forinthoz jutott a szegény nép a selyemtermelés útján. Ha már mo»t figyelembe veszszük azt, hogy az összes selyemtermelés jövedelméből egyharmad részt a leggazdagabb megye, Bácsmegye tesz el, azután a szintén igen gazdag és jó talajjal biró Tolna- és Torontálmegye, ez azt bizonyítja, hogy érdemes a selyemtenyésztéssel foglalkozni. Sőt utánajártam annak is, hogy mind Bácskában, mind Torontálban és Tolnában főkép az ágynevezett élelmes sváb lakosság karolja fel a selymértenyésztést, mert tudja, hogy kifizeti magát. Tehát a többinek, a magyarnak, az oláhnak, a szerbnek szintén kifizetné magát. Az állam ezeket az eredményeket csekély áldozatokkal érte el. Egyre másra évenként 50.000 forintjában van az államnak ez az eredmény. Nos hát mikor látjuk, hogy Francziaország, melynek gubótermelése hatszor-hétszer annyi, mint a mienk, az utóbbi években a nagy verseny következtében a termelőket hétmillió frank segélyben részesítette, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország kormánya ezen a téren aránylag sokkal csekélyebb áldozattal ért el kedvező eredményt. Francziország kormánya nagyon jól tudja, hogy mit csinál, midőn hétmilliót fordít a selyemgubótermelés istápolására, mert Francziaország kiviteli forgalmában a selyemárúk 400 millió frankkal szerepelnek, s azt lehet mondani, hogy ez Francziaországnak talán legnevezetesebb, lefirtöbb hasznot hajtó kiviteli czikke. Olaszország gubótermelése körülbelül huszonötször akkora, mint Magyarországé. Már most ha hazánk kedvező éghajlati viszonyait vizsgáljuk, és a gübótermelést felemeljük oly magasra, a milyenre emelhető, moudjuk öt-hatszor annyira, akkor az állam polgárainak e czímen való jövedelme ki fog tenni 8—9—10 milliót; bogy ha a gubót ily mértékben fogjuk termelni, akkor természetesen a külföldi selyemgyárosok mindinkább fognak Magyarország iránt érdeklődni, és nemcsak egy akad, mint eddig, a ki az újvidéki selyemgombolyítót átvette, hanem többen fognak akadni, kik érdemesnek tartják ide bejönni, tökéket befektetni, szakmunkásokat behozni, kik az itteni munkásokat be fogják tanítani a selyemgombolyításra, később a selyemtakácsságra is, úgy, hogy Magyarország az általa termelt selymet legombolyírhatja és a gyárakban szöveteknek fel is dolgozhatja s a munkások tízezrei fognak Magyarországon hasznot hajtó munkát találni, az ország pedig megtakaríthatja azt a 40 millió forintot, a mely összeggel ez idő szerint főleg Francziaországnak és Svájcznak adózik a selyemárúkért. (Helyeslés balfelöl.) És meg vagyok arról győződve, hogy ha a t. szakminiszter úr ezen gazdasági ágat ezután is az eddigi figyelemben részesíti, s minél nagyobb kiterjesztése érdekében minden lehetőt elkövet, hogy ha mi öregebbek talán nem is érjük meg, de a képviselőház fiatalabb tagjai megérhetik azt, hogy most évenkint külföldre vándorló 40 millió benn fog maradni az országban, s talán a külföldről is néhány millió fog bejönni. Ezért bátorkodtam azon reményemnek kifejezést adni, hogy ezen termelési ág felkarolásával és fejlesztésével kedvezőtlen kereskedelmi mérlegünkből a hiányt ki fogjuk küszöbölhetni és többletre fogjuk átváltoztathatni. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk

I) A gazdasági szakoktatást is olyan gyanánt jelöltem meg, a melylyel az igen tisztelt szakminiszter úr a gazdálkodókon és így közvetve az egész országon segíthet és kell is, hogy segítsen. Hiszen, a mint a kimutatásokból látjuk és a t. előadó urnak az előadásából is meggyőződhettünk, e tekintetben nincs hiány, a miniszter úr nemcsak a magasabb gazdasági kiképzést, hanem az alacsonyabb gazdasági kiképzést a földmívesiskolák útján, sőt a legkisebb gazdasági kiképzést is a gazdasági ismétlői iskolák útján iparkodik a körülményekhez képest eszközölni. És erre nagy szükség is van. Csak sajnálni kell azt, hogy még nagyobb uradalmaink is az utóbbi időben a magasabb képzettségű gazdákat nem igen alkalmazzák. Az idők jele ez egyrészt, a mennyiben ő rájuk is mindinkább nehezebb idők járnak és így ezen a téren is iparkodnak magukon könnyíteni és nemcsak zsidó ispánokat, hanem a földmívesiskolálíból kikerült egyéneket is alkalmaznak nagyobb gazdaságoknak vezetésére. Ez határozottan téves felfogás, mert a földmívesiskolákuak nem czéljuk tulajdonképen gazdatiszteket, hanem vezérmunkásokat képezni, a kik kisebb gazdaságokban, néhány száz holdas gazdaságokban a vezetésére is alkalmasak, nagyobb gazdaságokban azonban feladatuk az, hogy a többi munkásnak vezetői, útmutatói legyenek. A nagyobb gazdaságok intézéséhez szäkséges megfelelő elméleti képzettséggel azonban ezek nem birnak. És azért én ezen tekintélyes társadalmi osztálynak, a tanúit, képzett gazdáknak érdekében, de gazdaságunk érdekében is kérném a miniszter urat, 33*