Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

250 488. országos ülés 1896. márczius 24-étt. pénteken. melése haszonnal nem jár, a kései fagyok, meg a kártékony rovarok következtében. Természetes, oly vidékeken gyümölcsöt tenyészteni nem czélszerü, nem okszertí, magát ki nem fizető, de annálinkább kifizeti magát az arra alkalmas vidéken. Hogy népünk e tekintetben milyen élelmes én megfelelő támogatás mellett mennyire ki tudná használni ezen gazdasági ágakat, csak a nagykőrösiek meg a kecskemétiek példájára hivatkozom. (Egy hang a baloldalon: Halas!) Nohát az is, de ezek voltak a kezdeményezők. Nagykőrös meggyje bejárja nemcsak Németországot, hanem Oroszországot is, hasonlókép vagyunk Kecskemét baraczkjával és így lehetnénk Szabadkának a szercsika-aímájával és Jankovácznak Török Bálint almájával, ha megfelelően volnának kezelve. Ezek a nagykőrösiek és kecskemétiek oly élelmes emberek, hogy családtagjaik a gyümölcsszállítás ideje alatt állandóan kinn vannak a külföldön a nevezetesebb központokban. Van tehát üzleti szellem népünkben, csak fel kell azt kelteni és alkalmas módon támogatni. Természetes, hogy lehetne talán valamit tenni a gyümölcsaszalás és kandirozás tekintetében is. Hiszen valamikor Sopron vármegye, az én gyermekkoromban, de még azelőtt is, e tekintetben igen hires volt. A dinnyetermelésnek is nagy jövője van. Igaz, hogy ezek a dolgok mind olyan apró-cseprő kicsiségek; úgy de hát a Dunának a vize is ezer meg ezer igen jelentéktelen aprő csermely összefolyásából nyeri óriási tömegét. így vagyunk közgazdaságunkkal is. Minden jelentéktelennek látszó apró jövedelemnek a felhasználásából áll elő a nagy jövedelem. A baromfitenyésztés fontosságát a t. előadó úr megemlítette. Felhívom a t. miniszter úr figyelmét arra, hogy minél több helyen iparkodjék baromfi-tenyészdéket állítani. E tekintetben is megvan népünkben a hajlam és üzleti szellem. Hallottam egy halasi nőről, kinek ezen a téren nagy üzlete van nemcsak Bécsben, hanem Parisban és Londonban is. Az a vidék a pulykatenyésztésre is igen alkalmas; a magyarországi pulykáknak pedig, úgy vagyok értesíílve, páratlan híre van. Ha már most ezt az ipart okszerű tenyésztés által emeljük, úgy földmívelő népünknek a baromfitenyésztés útján nagy jövedelmet biztosítunk. És ez olyan dolog, hogy nem kell attól félni, hogy annak piacza nem lesz, mint például más egyéb állatoknak vagy gabonának. Mert a jó pecsenye még Magyarországon is el kel, a külföldi nagy városokban pedig évről-évre jobban keresett czikk. A t. előadó ár kiterjeszkedett a méhtenyésztésre is, J61 tette. A kivitel, mely e tekintetben Magyarországra jut, mint ő említette, a múlt évben 60.000 kilogrammot tett. Valóban csekély. Ennek értéke a viaszkivitellel együtt lehet 30.000—35.000 forint. Nem kell azonban feledni, hogy idebent az országban igen nagy a fogyasztás e tekintetben. A méhtenyésztés emelése roppant fontos nemcsak a jövedelem szempontjából, hanem egészségi szempontból is, sőt mondhatom, még erkölcsi szempontból is. A méhtenyésztéssel való foglalkozás, én úgy tapasztaltam, hogy nyugodtabbakká, összeférhetőbbekké teszi az em béreket, és a mézben levő hangyasav, — ez már a doktort illeti — nagyon egészséges, dezinficziáló, fertőtlenítő szer. Napjainkban tele vagyunk mindenféle fertőző torokbetegségekkel, a melyek sokszor járványszertíleg pusztítanak. A középkorban, mikor még a czukor helyett mézet használtak, nem volt oly nagy mértékben pusztító a torokbaj. Ennek megvan az oka és ez a mézben levő hangyasav. Szaktudósok azt mondják, hogy épen olyan hatása van, mint a gyomorsavnak, mely a baczillusokat megemészti, úgy, hogy az egészséges ember, a ki mézzel él, csaknem mentes a torokbajtól. Ha már most mézzel élünk, akkor dezinficziáljuk és erősítjük a gyomrot is. Ebből a szempontból is tehát a méztermelés nagyon fontos. És Magyarország kedvező éghajlata mellett, különösen az alvidéken, a hol a tarlófű nagymértékben előfordul, a méhtenyésztési — azt mondhatnám — még százszoros mértékben lehetne fokozni és így annak jövedelmét is százszor annyira emelni. Bármilyen előszeretettel is viseltetem a méhtenyésztés iránt, nemzetgazdasági szempontból nagyobb fontosságot kell tulajdonítanom a selyemtenyésztésnek. T. képviselőház! Engedjék meg, hogy ezt röviden fejtegessem, annak daczára, hogy az előadó úr meglehetős körülményesen kiterjeszkedett erre. Fontosságára csak annyit mondok, hogy ha a miniszter úr az ügynek élén álló derék férfiúnak, Bezerédjnek, közreműködésével iparkodik ezen ügyet oly mértékben fejleszteni, mint az az utóbbi 17—18 év alatt történt, akkor ezen egyetlen gazdasági ág eszközölheti azt, hogy a kereskedelmi mérlegünk a külfölddel szemben megszűnik passzív lenni és lehet aktív. Azt hiszem, hogy ennek roppant nagy fontosságát fejtegetni felesleges, de hogy ez lehetséges, bebizonyítom. (Halljuk! Halljuk!) 1879-ben hazánkban a selyemtenyésztés útján a közönség mindössze 3700íorinthoz jutott, 1896dian már 2,184.000 forinthoz. Gubótermelésért ugyanis kaptak az illetők 1,4:24.000 forintot, a fonóiiákban működők pedig, a kiknek számát a múlt esztendőben négyezerre becsülte az előadó úr, 760.000 forintot. Ámde, t. képviselőház, ez Magyarország kedvező éghajlati viszonyainál fogva a selyemtenyésztés terén — mondhatom — mégmindig minimális eredmény. Én áttanulmányoztam azt a kimutatást, melyet a t. miniszteri