Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-392

S92, országos ülés 1899. január ÍO-én, kedden. 69 hogy abban a tisztviselőben készakarva és erőszakkal elölik a szabad nyilatkozásnak még gondolatát isi (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Pichler Győző: Szeíid nyomás! Major Ferencz: Nem látjuk-e, hogy mindenféle kigondolható presszió érvényesül ma már? Hát nem lesz elég ideje annak az ifjúságnak megtanulni, hogy nem szabad függetlenül nyilatkoznia, gondolkodnia, nem szabad politikai meggyőződését megvallani és hirdetnie? Nem lesz erre elég ideje akkor, midőn a hivatali pályára lép? Tehát már csiráját ki kell ölni a nemzet iíjúságából minden nemesebb fellendülésnek és hazafiúi lelkesedésnek, mert ő arra van születve és predesztinálva, hogy neki nem csak szolgálnia kell parancsszóra, de soha szabadon nyilatkoznia nem szabad. (Mozgás és zaj a balés szélső baloldalon.) Buzáth Ferencz: Mondjon le a kultuszminiszter ! (Derültség.) Major Ferencz: Hiszen, t. ház, a jelenlegi helyzet a legfényesebb példája annak, hogy mindent alárendelnek a hatalomnak ; ennek mindent feláldoznak, de a hazáért semmit. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nézzük csak a jelenlegi politikai helyzetet és a jelenlegi válságot. Kérdem, vájjon szabad lett volna-e megtörténnie annak, a mi immár bekövetkezett ? Vájjon szabad volt-e az alkotmány nélküli, az ex-lex állapotnak bekövetkeznie? Miért következett be? (Zajos felkiáltások jobbfelől : Mert obstruálnak! Derültség és felkiáltások a bal- és szélső baloldalon.- Egy ember makacssága ! Zaj. Elnök csenget. Egy hang a jobboldalon .• Igen köszönöm a kérdést; azonnal fogok felelni. (Zaj jobbfelöl: Halljuk! Halljuk!) T. ház! Hogy a mai helyzet bekövetkezett, (Felkiáltások jobbfelöl •• Mert obstruáltak!) annak egyedüli oka a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon. Zajos ellenmcndások jobbfelől.) a mely mindent feláldoz azért, hogy azon egy hajszálnyi sérelem ne történjék. (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) Kérdem, vájjon mi ellenzék akartuk-e azt, hogy a szabadelvű párt mondjon le a többség jogáról? (Derültség jobbfelől.) Mi azt nem akartuk, hanem igenis követeltük, hogy elsőbbnek kell tekinteni a haza igaz ügyét és sorsát, elsőbbnek az alkotmány sértetlenségét és a törvények szigorú betartását, mint a hatalmi kérdést. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon. Zaj balfelöl) Akkor, a mikor választani kellett, hogy vájjon az a kormányelnök maradjon-e, a ki a szavát beváltani nem tudja, vagy pedig meg legyen mentve az alkotmány azáltal, hogy ö onnét, arról a helyről távozik, akkor a többség azt mondotta: inkább veszszen az alkotmány, de maradjon báró Bánffy Dezső. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Éu nagyon csodálkozom azokon a krokodil-könnyeken, a melyeket nap-nap után hullatnak a kormány lapjai, de sőt hullattak az újévi üdvözlő urak is; hogy mennyit vesztett a nemzet, és hogy milyen kár az, hogy ex-lex állapotba jutottunk — külügyi helyzetünkre, nagyhatalmi állásunkra nézve, és hogy Magyarország ezáltal a monarchiában a súlypontot elvesztette. Ha ilyen nagy dolgok lettek veszélyeztetve, a mit én is elismerek, kérdem akkor, szabad volt-e ilyen nagy dolgokat feláldozni és odadobni egy emberért, a miniszterelnökért, a ki a szavát nem tudta beváltani ? Miként beszédem kezdetén jeleztem, az ifjúságnak igenis joga, de sőt kötelessége is megnyilatkozni minden olyan alkalommal, a mikor a haza komoly veszélyben van, mint ma, mikor az alkotmány van veszélyeztetve. Lehetetlen, hogy az ifjúság, mint a nemzetnek jövő reménye, teljesen az iskola falai mögé zárkózzék. Én is osztom azt a nézetet, hogy először rójja le első kötelességét, a tanulást, de hogy a tanuláson kivül, ha annak eleget tesz, — neki nem volna szabad és nem lehetne foglalkozni a napi helyzettel, főleg az ilyen súlyos helyzettel, mint a mai, azt én nekem bizonyítani senkisem fogja. Sajnálatos dolog, hogy megtörtént a közel múltban az a hallatlan terrorizmus, a mely a rendőrség brutalitásában nyilvánult meg. Nagyon szeretném, ha nem történt volna az meg, mert ezzel örök szégyenfolt lett ejtve a magyar ifjúságon, melyet a magyar ifjúság soha el nem felejthet. A ki az ifjúság között él és ott alkalma volt az ifjúság lelkületével foglalkozni, mint nekem, ki egy időben elnökösködtem az egyetemi körben, — az ismerni fogja az ifjúság beléletét és tudja, minő lángoló hazaszeretet és lelkesedés tölti be minden ízében. Én tehát nem tudok olyan könnyen átsiklani azon a hallatlan rendőri brutalitásokon, mint a hogy átsiklik a tisztelt többség. Sajnos, hogy mindezideig ezekkel szemben az ifjúság elégtételt nem nyert és nem kapott. Az elmondottak után semmi körülmények között sem tartom megengedhetőnek, hogy az egyetem bezárassék csak azért, mert az az egyetemi polgárság az ő szabadságával élni akar, az az egyetemi polgárság semmivel sem tesz többet, mint a mihez neki föltétlen joga van. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezt előre megfélemlítésül hangoztatni, és ezáltal a szülőket is presszionálni, azt hiszem, nem lehet és nem szabad. (Igaz! Ügy van! a bál- és szélső baloldalon.) Én tehát, midőn ez ellen elsősorban óvást emelek és tiltakozom, vagyok bátor a következő