Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-392

892. orsságos ülés 1899, Január 10«én» kedden. nak is nélkülözhetetlen kelléke a lelkesedés. (Ügy van! Tetszés balfelöl.) Az a fiatal szív szeret és hevül és ez a szeretet és heviilés az élet, a mely a férfiakat neveli, a kik a hazának oszlopai és támaszai lesznek. (Úgy van! Élénk helyeslés htlfelöl.) Ha a fiatalság szivéből 'mesterséges eszközökkel kiirtjuk a lelkesedést és szeretetet, ha szive rideg szikladarabbá változik, a mely terméketlen, akkor idő előtt a fiatalságnak a lelkében meghonosúl és túlteng az önző haszonlesés, a mely mindig csak önérdekét keresi és ennek képes feláldozni mindent, még a hazáját is. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Pár hét előtt megbotozták a fiatalságot, hogy az önérzetet kikergessék belőle; ma gyülekezési jogán ejtenek csorbát. Holnap talán rablánczot akarnak csörgetni fölötte. (Derültség és ellenmondásoh a jobboldalon. Úgy van! Úgy vxn! a bal- és szélső baloldalon.) Miután lelkiismeretemmel összeférhetőnek nem tartom, hogy ez szó nélkül maradjon, a következő interpellácziót intézem a közoktatásügyi miniszter úrhoz: (Halljuk! Halljuk! Olvassa .•): »Sürgős iuterpelláczió a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz! 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak, hogy az egyetemi hatóság az egyetemi kört ideiglenesen felfüggesztette. 2. Van-e tudomása, mi indította az egyetemi hatóságot ezen eljárásra? 3. A miniszter úr jóváhagyásával járt-e el az egyetemi hatóság? 4. Szándékozik-e a miniszter úr az egyetemi kör megnyitása iránt sürgősen intézkedni? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök! Kiadatik a közoktatásügyi miniszternek. Következik Major Ferencz! Major Ferencz: T. ház/ (Halljuk! Halljuk !) Azok után, a miket előttem szólott t. barátom, Makkfaívay Géza elmondott, kevés mondani valóm volna. Az igen tisztelt szakminiszter azonban még tovább is ment és a nála jelentkezett ifjúságot megfenyegette, sőt megfenyegette azok személyében az egész egyetemet azzal: »Hogy ha pedig önök tovább folytatják a politizálást, akkor kénytelen leszek eró'seb rendszabályokhoz és esetleg az egyetem bezárásához is folyamodni.* Kérdem, hogy azon fegyver, a melylyel az igen tisztelt szakminiszter úr él, hogy megfenyegeti az egyetemi hallgatókat azzal, hogy esetleg az egyetemet bezáratja és így a Damokles kardját helyezi fejük fölé, hogy szabad meggyőződésüket és annak szabad megnyilatkozását meggátolja; méltányos-e? Vájjon szabad-e annak, a kinek elsősorban kel! védelmezni a tanuló ifjúságot, az egyetemi polgárságot; s vájjon szabad-e ily fegyverekkel szembeszáílani a miniszter úrnak az egyetemi hallgatókkal, a kik eddigelé semmi olyat nem tettek, a mi ily fenyegetésre indokot, vagy jogot szolgáltatott volna. Kár, hogy az uralmon levő párt nem forgatja egy kicsit jobban a történet lapjait s nem olvassa, hogy hányszor appelláltak a magyar ifjúság hazaszeretetére, hogy azok lelkesedésükkel mentsék meg a hazát; kérdem: vájjon arra ma már nincs szükség? Nem keletkezhetnek-e oly helyzetek és körülmények, a midőn igenis az ifjúság lángoló hazaszeretetére és lelkesedésére első sorban lesz szükség? Vagy az ifjúság csak akkor jó és csak akkor szabad lelkesednie és szavát hallatnia, mikor a hatalmi tényező mellett foglal állást? (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Akkor szabad megnyilatkoznia, sőt akkor fel is hivatik reá, — a mint arra a múltban elég példa van, — a midőn tűntetni kell a kormány mellett. (Ügy van ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Midőn a közel múltban az egyházpolitikai kérdések idejében is annyira dédelgették az egyetemi ifjakat, mert a kormány mellett foglaltak állást, sőt a Lloyd klubban még szónok által is üdvözöltettek, . . . Pichler Győző: Ez igaz! Major Ferencz: ... és a mikor azzal üdvözölték őket, hogy elvárja a haza, a nemzet, hogy az ifjúság is megszólaljon minden olyan alkalommal, a midőn nagy nemzeti eseményekről és nemzeti aspirácziók megvalósításáról van szó. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tehát akkor tüzelhetjük az ifjúságot, akkor szabad megnyilatkozni, ha a kormány szekerét tolja. (Mozgás és zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk!) Nagyon jól emlékezem még reá a Deák és balközéppárt fúziójánál, midőn az ifjúság egy nagy körmenettel vonult a szabadelvű" pártkör elé; még most is fülembe csengenek azon szavak, a melyekkel lelkesítették az ifjakat, hogy igenis helyén van az ifjúság eljárása, hogy megnyilatkozik, mert nem pusztulhat el az a nemzet, a melynek ilyen lelkes ifjúsága van. Tehát akkor szükség volt az ifjúságra, akkor politizálhatott äz ifjúság; akkor szabad volt nyilatkoznia. Én mindig azon álláspontra helyezkedtem, és azt hangoztattam, hogy annak a nemzetnek élnie kell, a melynek ifjúsága oly válságos időkben, a mikor nehéz fellegek borúinak a haza egére, s a mikor veszve látszik minden, a miért eddig küzdöttünk, megnyilatkozik és hallatja szavát. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Vájjon nem elég tanúiság a mai sivár közélet? Nem Játjuk-e nap-nap után, hogy a közigazgatási- és általában az egész tisztviselői kar legnagyobb része úgyszólván rabszolgája a hatalomnak? (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem látjuk-e azt,