Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-423
374 *s » országos ülés 1899. márczins lO-én, pénteken. de nagyon sokan a képviselőház tagjai közül gondolkodtak már a felett, hogy ezen a helyzeten, ezen a tarthatatlan állapoton segíteni kell. Magam is gondolkoztam ezen, de először nem tartom magam hivatottnak arra, hogy eszmékkel előhozakodjam, másodszor pedig, még elfoglalt elfoglalt ellenzéki képviselői állásom meg is tiltja ezt bizonyos irányban. Nagyon sok túloldali képviselőtársamra is hivatkozhatom, de különösen egyik fiatal tagjára, a kivel e thémáról nagyon sokat beszélgettem; igyekeztünk erről eszmét cserélni, és mindaketten megegyeztünk abban, hogy ez a helyzet tarthatatlan és valaminő megoldást kell találni. (Helyeslés.) De ennek előrebocsátása daczára, mégis engedje meg a ház, hogy egy dolgot ne halgassak el, (Halljuk ! Halljuk!) Ezt is tisztán és kizárólag azért akarom felemlíteni, mert erre mintegy kötelezve érzem magam, mert midőn a képviselőház pénzügyi bizottságában e javaslatot tárgyaltuk, ott egy eszmét felvetettem, annak hangot adtam, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) tehát ha én azt most itt a képviselőház előtt fel nem hoznám, azt mondhatnák, hogy azon eszmét ma már nem tartom helyesnek. (Halljuk! Halljuk!) Az előbb közbeszólt t. képviselő úrnak, a ki azt mondta,hogy a vagyon-emelkedésekről is emlékezzem meg, azt válaszoltam, és azt állítom most is, hogy a legtöbb vagyonemelkedés a városokban a telkek értékemelkedéséből állott elő. Ne nézzük, t. ház, a fővárost, vagy egyik-másik nagyobb vidéki várost, de általában véve, állapítsuk meg a tényt, ha közköltségen egy városban új épületeket emelünk, vagy más új intézkedéseket teszünk, ezek nemcsak hogy a közönségnek hasznára válnak, de az egyes telekbirtokosok vagyonának értékét sokszor nemcsak megkétszerezik, hanem meg is tizszerezik. (Úgy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ha valahol közköltségen egy hidat építünk, a mely a közlekedést megnyitja, a kereskedelemnek lendületet ad; ha valahova egy újabb, nagyobb középületet helyezünk, vagy oda hivatalt teszünk közköltségen, vagy közlekedési eszközöket, villamos vasutat stb. létesítünk, akkor természetes t. ház, hogy különösen az illető alkotás közelében levő telkek horribilis ár- és és értékemelkedésben részesülnek. (Mozgás. Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Barta Ödön: A legjobb korteseszköz a világon! Komjáthy Béla: Igen tisztelt ház! Én mindig nagyon örvendek rajta, hogyha valaki vagyonosodik, és ha magyar ember vagyonosodik, az kettős örömmel tölt el, Viszont megkövetelem «ittól, a ki ezen ország közvagyonának felhasználásával, minden önmunkája nélkül, csak az esélyek által egy nagy vagyonra tesz szert, hogy odaálljon, hol az ország támogatásra, áldozatra vár, igényel és követel. És ha nem áll, oda kell kényszeríteni, hogy abból, a vagyoni gyarapodásból az ország száraára megfelelő részt adjon. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azért t. ház, én mint eszmét, már most felvetem, és kérem, méltóztassék konszideráezió tárgyává tenni. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök (csenget): Csendet kérek! Komjáthy Béla: ... Ha a városokat funkciókra képesekké akarjuk tenni; ha azt akarjuk, hogy nagy misszióikat teljesítsék: akkor ezen konjunkturális hasznokat számításba kell venni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Ezek azok, a miket én ezen javaslattal szemben elmondani szükségesnek tartottam, részben kritikájául a múltnak, de leginkább nem kritikából, hanem azon czélból, hogy felhívjam a kormány, a képviselők, sőt az egész ország figyelmét arra, hogy ez nagy kérdés, hogy a megkezdett úton tovább haladni nem szabad, mert ez annyit jelentene, hogy városainkat és községeinket a tönk szélére juttattjuk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Magával a mostani törvényjavaslattal szemben nekem nagyon mélyreható kifogásaim vannak. (Halljuk! Halljuk) Azonban, daczára annak, hogy ezen javaslat véleményem szerint korteseszközűl felhasználható; daczára annak, hogy azt a diszkréczionális hatalmat, a mely itt a kormány számára biztosítva van, én soha egy kormánynak sem adom meg, mégis a javaslatot kénytelen vagyok elfogadni. Én teljes loyalitással és tisztelettel viseltetem minden kormányférfiú iránt, a menynyiben egyéni tisztességről van szó, — de midőn mi intézményes dolgot csinálunk, nem az egyéni tisztesség az irányadó, a mely nekünk a mérleget mutatja, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) hanem az, hogy lehetőségét is megakadályozzuk annak, hogy azzal a dologgal visszaélni lehessen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Minthogy pedig lehetnek esetek, lehetnek emberek, a kik talán ezt felhasználják, a mitől az Isten óvjon meg bennünket, hogy olyan férfiak legyenek a kormányon, ez már elég arra, hogy annak még a lehetőségét is megakadályozzuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azonban mi történik ? Itt beszélek a törvényjavaslat ellen, kárhoztatom a múltat és a jelent, és mégis kénytelen vagyok oda konkludálni, hogy a javaslatot elfogadom, elfogadom pedig azért, mert azokat a városokat nem foszthatom meg attól dotáeziótól, a mely nélkül feladatuknak megfelelni nem képesek. Cäak egyetlenegy dolog az, a mi engem mentesít, a miért nem csinálhatok lelkiismereti furdalást magamnak, tudniilllik, hogy a pénzügyi bizottság beletette a javaslatba, hogy ez a törvény ideiglenes; s három évig tart. Ugyanezen irányeszmék és törek-
