Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

423. országos ttlés 1899. márczins 10>én, pénteken. 371 mondom, hogy miért teszem ezt, t. képviselőház. Azért, mert mi már régebben is tettük ezt, helytelenítettük és kárhoztattuk az eddigi adópolitikát, nem óhajtanám tehát, hogy a kilátásba helyezett adóreform hasonló irányban vitetnék keresztül. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az adópolitika, a mely a szegény ember életszükségleteire szolgáló tárgyakat veszi először adó alá, az az adópolitika nem lehet méltányos, nem lehet igazságos, és méltán szülhet elkeseredést a hazának minden helyesen gondolkozó polgárának szivében. (Igaz! Úgy van! siélső baloldalon.) Azon idő alatt pedig, t. ház, a mint felhoztam, a mely alatt 12 millióról 83 millióra fokoztuk a fogyasz tási adóbevételeket, ezen idő alatt sem a kereseti adók, sem a különböző jövedelmi adók, sem, a mire különös súlyt fektettek, az örökösödési százalék kulcsa nem változott, hanem maradt, mint volt. Sohasem a jövedelmet, a vagyont vettük igénybe, sohasem a gazdag ember forintjával igyekeztünk a hézagokat betölteni, a melyek léteztek, ha a szegény ember filléreinek mentünk neki, azon tárgyaknak, a melyekből az az élet szükségleteit fedezte. A nagy tömeg életszükségleteit vettük alapúi és ezzel tudtuk csak helyreállítani az államháztartásnak megzavart egyensúlyát. Ez nagyon nagy kár volt, ez az ár nem ért fel az eredmény nyel. (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon) T. képviselőház! Azt bizonyítani sem kell, hiszen mindenki tudja, hogy a fogyasztási adó főkép a szegény népet terheli. Nagyon találó megjegyzése volt az szegény boldogult Mudrony Somának egyik felszólalásában, hogyha százszor, vagy ezerszer gazdagabb is valaki a másiknál, azért százszor, vagy ezerszer annyi húst nem fog enni. A gazdag ember figyelembe sem veszi azt, a mi a szegény emberre nézve életszükséglet. Pedig épen a szegény ember táplálkozásáról kell gondoskodnunk, annak az izmaiban kell az erő, hogy a maga, hazája és családja iránti kötelességeinek eleget tehessen. A gazdag ember észre sem veszi, hogy a fogyasztási adó felemelésével a szegény ember szájából vettük ki a falatot és azt használtuk fel arra, hogy az alkotmány ósdit tovább játszhassak. És annyira evidens volt, t. ház, hogy a kormány előtt más vezéreszme nem lebegett, minthogy onnan vegyünk, ahonnan tudunk, hogy még a fogyasztás alá kerülendő élelmi-czikkeknél arra sem voltak tekintettel, hogy az ital, vagy étel értékéhez idomuljon a fogyasztási adó. Annak a szegény napszámosnak, ha nem is Engel-féle, de e fajta bora után a fogyasztási adó csak annyi, mint a pezsgőé. De sohasem is volt érzéke az igen tisztelt miniszter úrnak arra nézve, hogy a szegény népnek terhein miképen kell könnyíteni. Bocsássa meg, hogy megint emlékezetébe hozok egy tényt. Épen én voltam az, ki már két izben figyelmeztettem a miniszter urat, hogy térjen rá a czukor fogyasztási adónemnek kétfelé választására. Rámutattam, hogyha a nyers czukoradót lejebb szállítanák, először a szükséges egyévi fogyasztást ezzel előmozdítanék és az ipar fejlődését is nagyon előmozdítaná, mert hozzászoktatnák a szegény népet az olcsó czukorfogyasztáshoz. Angliában is ezt látjuk. Az ipari feldolgozása a czukornak óriási nemzetgazdászati vagyont rejt magában. Azonban az igen tisztelt miniszter úr ebben a dologban egyáltalában sohasem reagált. T. képviselőház, természetes dolog, hogy midőn e törvényjavaslatban ismét azt kell tapasztalnunk, hogy a községek és városok szükségleteit újabb és nagyobb mértékben csakis fogyasztási adókkal akarja fedezni a kormány, az ellen nekem leghatározottabban tiltakoznom kell. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A helyes pénzügyi politikával oda kellene hatni, hogy a városokat még erősebekké tegyük, mert a város lévén a kultúrának fókusa, gyújtópontja, azáltal a magyar áliatneszmének óriási szolgálatot teszünk. Az igen tisztelt előadó úr volt oly szives, hogy itt az elébb megmagyarázta, hogy ezen törvényjavaslatban micsodák azok a károk, azok az elmaradt hasznok, melyektől ezen városok elüttetvén, azokat kárpótolni kell. Az egyik az, hogy az italmérési adó megszüntettetvén, az abból való jövedelem nem képezi többé a városok jövedelmét. Nagyon helyesnek tartom, midőn ezzel szemben a kormány azon álláspontot foglalja el, hogy ezen jövedelemnek megfelelőleg az államkincstár fog a városoknak segítségre sietni. Ez nemcsak szép az államtól, de ezt tennie kötelessége is. A második vesztesége a városoknak, mint azt az előadó úr is mondta, hogy a fogyasztási adóktól pótadóknak beszedési joga a városoknak jövőre nem lesz meg. Igaz, hogy ez csak porhintés az emberek szemébe, mert bent van a törvényjavaslatban, hogy ez a jövőben csak úgy lesz, mint eddig volt. Egyes városok, ha jól viselik magukat, ha a választások alkalmával úgy szavaznak, mint azt a kormány akarja, ha a díszpolgárrá való választással nem fognak elkésni, (Űgy van! Tetszés a szélsőbalon) akkor azt mondja a törvényjavaslat, hogy a belügyminiszter és a pénzügyminiszter egyértelműieg nekik a fogyasztási adójárulékok kivetését megengedhetik. A harmadik veszteség az, hogy az adó beszedésének megváltásából eredt bizonyos jövedelemtől ezentúl elesnek. A javaslat azt kontemplálja, hogy ezt bizonyos segélylyel fogja kárpótolni a magyar államkincstár. Itt legyünk kiesé óvatosak. (Űgy van ! Űgy van! a szélső baloldalon.) Nem úgy van az egészen, a mint olvassuk. Először is a segély csak annak adatik, a kinek a pénz[ ügyminiszter akarja. Itt tehát megint előáll az, 47*