Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

364 ÍM. országos ülés 1899. m&rezlns 10-én, pénteken. egyik ág a másikat. És Magyarország meg tudott eddig exisztálni, daczára annak, hogy átvitték Ausztriába a terményeket és visszahozták, mint fogyasztási czikket. És mi még sem vesztütik el. (Igaz! Ügy van! a széhö baloldalon) Pedig hol hallotta valaki a nemzetgazdászati törvény oly nyílt arezúl-sapását, hogy száz kilométernyire vigyenek el nyers portékát azért, hogy azt azután teldogozva visszahozzák? (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Es ki fizeti meg a fuvarbért? Természetes, hogy a fogyasztó. Most azonban nagyot változtak a viszonyok. Ausztriának szüksége van Magyarországra, mert ötszázmilliós budgetje van és óriási katonaságot tart; a miniszterelnök úrnak tehát elő kell állni az illetékes helyen azzal, hogy mivel fizessük meg ezt az óriási fuvardíjat? De más tekintetben is áll nemzetgazdasági szempontból az, hogy mindenki iparkodik a tprheket másra áthárít .ni, az előnyöket pedig magának biztosítani. Mindeddig e tekintetben Ausztria volt, a kegyelt gyermek, hiszen, a mint sokszor felhoztam. József császár ezt nyíltan és határozottan ki is jelentette. De mi, t. képviselőház, daczára annak, hogy megfogytunk itt az ellenzéken, — hiszen sokan, a kik az önálló vámterületet Ígérték választóiknak, innen átmentek oda a kormánypártra, — mi, a kik itt maradtunk, továbbra is törhetetlenűl küzdeni fogunk az ország ezen életbevágó jogaiért. (Élénk helyeslés a szélső bal oldalon.) Ezeket tartoztam kijelenteni, t. ház. Engedjenek meg, uraim, még egy-két szót az úgynevezett aktuális dolgokról. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Miután kijelentettem, hogy a kompromisszumot helyeslem, azt hiszem, nem kell kijelentenem azt, hogy annak, hogy a volt miniszterelnök úr eltávozott, valósággal örvendtem. Annyi emberi gyengesége lehet mindenkinek, s eltekintve attól, hogy valamikor Károlyi Gábor t. barátom azt mondotta: Selten kommt Was Besseres nach, én azt hiszem, ő nála rosszabb miniszterelnök nem is jöhetett. (FelMáltások a szélső baloldalon: Igaz! Úgy van! Ki van zárva !) Különösen ha vesszük azt, hogy századvégi miniszterelnök volt, mert, a mint méltóztatnak tudni, mint a századvégi leányokról mondjuk: demi vierges, úgy az ő kormányrendszere is fél törvényesség, fél erőszak, fél nemzetgazdászat, fél magvar állam; (Felkiáltások a szélső baloldalon: Fél udvartartás!) hát az is. 0 tudniillik ugy fogta fel az osztrák-magyar bírod ilmat, hogy ez a két fél birodalom, két fél ország összetéve teszi ki az osztrák birodalmat; hanem azt, hogy egyáltalában Magyarország, a történelmi Magyarország, az ezredéves Magyarország, metyet épen Ő vezetett az ezredéves ünnepély alkalmával, történelmileg indokolt dolog, hogy önálló és független legyen, azt nem látszott elismerni. Mondom tehát, Őt nem Sajnálom. De épen azért, mert a távozása, megvallva az igazat, nem a rendes úton történt, — tagadhatatlan, hogy az alkotmányosságnak nem minden kelléke volt betartva, de én azt hiszem, hogy az alkotmányoséig és törvények akkor sem voltak betartva, midőn ő a székét elfoglalta, sem pedig a választások vezetésénél, — (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) teljes loyalitással vagyok bátor kérdezni a t. miniszterelnök úrtól, — mert a felelősség arra nézve, hogy amaz hogyan ment el, őt is, mint utódját terheli, — méltóztassék megmondani azt, hogy Bánffy Dezső urnak van-e még most is szerepe. Mert körülbelül olyan formán viselkedik, mint a hazajáró lélek. Hát igaz, hogy erőszakos halállal halt meg; a babonások pedig azt mondják, hoay azok visszajárnak, kisértettekké válnak és úgy ijesztik a könnyen hívőket. Ezt nem azért mondom, mintha talán félnék tőle, sőt merem állítani, Halas sem fél tőle, a hol rendszere ellen kétszer harczoltunk. Először ugyan orozva való támadása folytán megbuktunk, de másodszor készen vártuk s megtettük azt, hogy míg először úgy jártunk, mint a spanyolok, kik szintén gyenge flottával várták az egyesültállamokat, kik e harczra már régóta készültek és állítottak hatalmas pánczélos toronyhágókat, másodszor mi Halason is állítottunk pánczélos fregattákat a hcimokon, (Derültség.) és visszaverttlk a támadást a meggyőződéshez hű, elszánt néppel. Tehát mi nem félünk tőle, hanem engedelmet kérek, ha már csakugyan pártközi konferenezia útján békesség jött létre, akkor az a békesség nemcsak azáltal lesz loyálissá, hogy annak pontozatait megtartja a miniszterelnök úr, de azáltal is, hogy zavaró hatású dolgok ne lehessenek mellette. Mert ha úgy visszagondolok az elmúlt időkre, t. ház, én emlékszem arra, hogy Kállay Béni a magyar királyi jogról tartott hosszabb felolvasást az Akadémiában, és az a királyi jog bizonyos analógiában volt Bánffy politikájával, sőt a túloldalon — épen igen tisztelt Szemere Attila képviselő úr mondta, bár később enyhítette a justa tuendit — Bánffy Dezső, volt miniszterelnök pedig annyiszor emlegette a királyi bizalmat, hogy vonatkozásban hozván a királyi joggal, azt hiszem, hogy egész máskép terveltetett az a megoldás, a mely előttünk is van és lesz: tudniillik Ausztria és Magyarország között a kiegyezés. Tehát míg ezek a dolgok így el nem enyésznek, addig nagyon jó lenne épen a higgadt tárgyalás tekintetében, épen azért, hogy az ellenzék is elővegye legjobb tudását, a kormánypártnak minden része vegye elő szintén legjobb tudását, hogy ezt a nagy horderejű kérdést, a melyet mégis a több-