Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

423. országos Bléss 1899. márczias 10-én, pénteken. : melyeket a müveit külföldi nagy nemzetek szem előtt tartanak, ma inkább, miut valaha, mindenütt tflUzárny altatnak a fiskális szempontok által, akkor igazán fájón esik nekem, habár elismerem, hogy a miniszterelnöki székben jeles emher üí, hogy mégis kimondotta azt, hogy a vám^zövetséguek fentartása képezi politikai hitvallását. Pediir nem lehet tagadni, hogy a L íjthán tűi szöknek tőlünk, vagy legalább is olyan kiegyezést akarnak kötni, a meiy a létezőnél még rosszabb, azt javítani semmiesetre sem akarják. Tizenegy éve elmúlt már, hogy az utolsó kiegyezés megköttetett. Vegyük tekintetbe a vámtarifákat, a melyekre Komjáthy Béla már többszörösen kiterjeszkedett, vegyük tekintetbe hogy Magyarország államköltsége óriási módon növekedett, és hogy a magyar állam is igen jelentékeny terheket zúdít a községek nyakára, és mindenféle utat ée módot keres arra, hogy az adók nagyságát elpalástolja, már pedig akár milyen czíme is van az adónak, az adó csak teher marad; (Úgy van! a szélső báloldalon) vegyük tekintetbe, hogy egyes községekben, mint például abban, a melyet én is képviselek, a mindenféle pótadók már 120 százalékra is felmennek, (Ügy van! a szélső baloldalon.) és ha tekintetbe veözszük még az általános pótadókat, láthatjuk, hogy a közgazdasági kiegyezés Magyarországnak mily óriási anyagi károsodásával jár. Mikor így állnak a dolgok, mikor előttünk áll az ismeretlen jövő, midőn a mezei munkás is szocziálista lett, még pedig — a mi sehol sincs a világon, Galicziát kivéve, — agrárszocziálista, akkor bizonyos lehet az ember abban, hogy a munkabért okvetlenül emelni kell. Ennek meg is van a maga rácziója, mert hisz a munkás ma sokkal drágábban él, épen az ország politikája következtében, a mely a fogyasztási adót felemelte, épen a gazdasági kiegyezés következtében, a mely úgyszólván nyitott ország úttá tette az Ausztria és Magyarország közti határt, a hol beözönlik nemcsak az idegen portéka, hanem az idegen ágenseknek ezrekre menő hada. De ki fogja a munkásnak ezt a nagyobb szükségletét fedezni? A birtokos osztály, a mely ellen tulajdonképen a szocziálista küzd, nem elégítheti ki, mert az a birtokos-osztály — nézzünk szét az országban — elpusztult már. A kinek van még valamije, azt nyomják az úgynevezett modern terhek, az annuitások különféle nemei. Ha pedig azt az úri-osztályt nézzük, a mely újabb aquizitor, annak a birtokai is a legnagyobb mértékben be vannak táblázva. Tehát azt követelni, hogy ezek emeljék a munkabért, ez nem volna egyéb, mint azt akarni, hogy a régi birtokos-osztály birtoktalanná tétessék. Pedig nincs rá mód nemzetgazdasági önállóság, önálló vámterület nélkül, hogy a régi birtokososztály helyét megbízható, jó birtokos-osztály foglalja el. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A közös vámterület a közösnek szolgája, a közös előkészítője a nemzetközinek, tehát a nemzetközi szocializmusnak főelőmozdítója a közös vámterület. Mert a mely ember elveszti önállóságát, a ki megszokta, hogy ne önmagából induljon ki, ne önmagát fejleszsze: az befolyása alá kerül az emberek nagy többségének. Önálló vámterület mellett lehet csak önálló polgárságot nevelni, oly szokásokkal felruházni, a melyek a nemzetet nemzetté teszik ; különben pedig lehet egy nép szabad nép, lehet talán szolganép, — a mint az idő és viszonyok magukkal hozzák, —• de önálló nemzet nem lehet. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez az egyik dolog. De másképen is az önálló vámterületnek megvan egy nagy, etikai szempontból való hordereje. Ha én inagam megélhetek, nem lépek senkivel társulási viszonyba, de ha már lépek, akkor azt olyannal teszem, a kiről biztosan tudom, hogy engem megkárosítani nem fog és az enyémet nem kívánja. A közönséges társasüzleti viszonyban is az elszámolásnál meg kell lenui az igazságosságnak, és nem szabad igényelnie senkinek oly dolgokat, a melyek őt meg nem illetik; vagyis meg kell lenni a kölcsönös bizalomnak. Nekünk pedig, t. ház, százados versenyünk és viszályunk volt az osztrákkal és az újabb időről sem mondhatjuk, hogy a viszonyok javultak volna, tehát minek szövetkezünk vele ? T. ház! Én az önálló vámterület híve vagyok meggyőződésem szerint. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy a mostani fúziónak csak abban az esetben van meg a jogosultsága, és a miniszterelnök úr székfoglalásának csak úgy van értelme, ha abban az irányban halad, a melyet a tegnapi napon kifejtett, midőn azt mondotta, hogy a függetlenségi szempontoknak is kedvez az új provizórium, szemben a régivel. És így esak azt vagyok bátor megjegyezni a t. miniszterelnök úrnak, hogy ez nem a függetlenségi szempont felé való hajlás, hanem hajlás az ország jól felfogott érdekei felé. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert ha Magyarország csakugyan müveit állam akar lenni, ezt csak úgy érhetjük el, a mint tegnap előttem szólott t. barátaim is kifejtették. Ki fogjuk fejteni még bővebben is, a midőn ezen kérdések szőnyegen lesznek, hogy Magyarországnak egy gazdasági egésznek kell lennie. Annál is inkább szükséges ez, mert nem fog mutatni nekem a miniszterelnök úr egy országot sem, a mely oly gazdasági egészet képezzen, kivéve Francziaországot, mint Magyarország; mert Magyarországnak terményei, folyói, ásványai és általában véve mindene van, úgy, hogy házilag segítheti ki az