Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-422

422. országos filés 1899. pedig egy meg nem nevezett gyermekre vonatkozólag, tudniillik a vám és kereskedelmi szövetségre vonatkozólag; mert az azzal összefüggő kérdések nemkülönben az 1. §. szerint szabályozott többi ügyek alatt a vám- és kereskedelmi szövetség is értendő. Nos hát, azt kérdezem én, honnan veszi a t. kormányelnök ár a jogosultságot arra, hogy végleges törvényhozási inté/kedést helyezzen kilátásban oly irányban, mely a szövetség fentartását jelzi, és azzal szemben, hogy az 1867 : XIL törvényezikk is csak mint időről-időre megújítható paktumot jelzi a szövetséget, tehát ezt véglegesen ezen az úton nem lehet rendezni? De hát mit jelent ez? Azt jelenti-e, hogy mikor véglegesen fognak ezek az ügyek rendeztetni, akkor ő el fogja hagyni helyét ? Mert véglegesen szövetséget alkotni nem lehet, önálló vámterületet pedig az a párt perhorreszkál. Világosságot kérek; mert nem tartom elegendőnek azt, hogy a miniszterelnök úr a jogot és igazságot proklamálja, mintha az eddig is nem lett volna ama párt programmján, hanem világosságot kérek e kérdésre nézve, a melynek elhomályosítása nagy kárt okozna Magyarország közgazdaságának és Magyarország önállóságát veszélyeztetné. Teljem tisztelettel bátorkodom kérdezni, hogy mi történt tavaly óta? Ha széjjel nézünk itt, azt látjuk, hogy most is egy táborban küzdenek azok, a kik 1897 és 98-ban az 1898 : I. törvényezikk megalkotásában egy szívvel és lélekkel támogatták a Bánffy kormányát, a mely kormány azt hirdette, hogy

f( több provizóriumot nem szabad megalkotni. Őt ugyanazok támogatták, a kik a mai kormányt; egy sem hiányzik közűíök, csak megszaporodott a támogatók serege. Hát mi történt? Hadd tudja meg az ország. Hiszen ha töitént valami, méltóztassék azt a parlamentben, a parlament naplójában való megörökítés végett nyíltan megmondani. (Úgy van! Úgy van! a szüsö baloldalon.) Mert hiszen látszik, hogy ugyanazon férfiak, a kik teles öntudattal, — nem vonom kétségbe, — teljes tisztalátással kabinetkérdést, pártkérdést csinálva belőle, támogattak egy kormányt, mely azt proklamálta, hogy több provizóriumot nem szabad csinálni: most támogatnak egy új provizóriumot benyújtó kormányt, mely provizórium csak annyiban különbözik a régi provizóriumtól, hogy kevesebb világosság, de hosszabb határidő van benne, hogy kevesebb jogot, de több jogfeladást tartalmaz. (Ügy van! Űgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem tehát, hogy nem én, hanem az ország megkövetelheti azt, hogy ebben a kérdésben világosság legyen. Vívmányként említik, hogy a provizoriumos javaslat bevezetésében az 1867 : XII. törvényezikk 68. §-ára történvén hivatkozás, most már márcídus 9-én, csütörtökön. g^o Magyarországnak az a joga, hogy bizonyos körülmények közt önállósíthatja a maga gazdasági politikáját, minden további elhomályosífcástól megvan védve. Kérdeztem a t. pénzügyminiszter úrtól, a ki mindkét javaslatnak szerkesztésében résztvett, a ki a múltkori kormánynak is oszlopos tagja volt, a jelenlegi kormánynak is oszlopos tagja, nem érzi a hantáimat ebben? Hát konczedálja, hogy eddig el akarta homályosítani ? Az 561. számú javaslatban Ő Magyarország önállóságának el homályosítására való törekvését hozta érvényre? Ha nem, akkor hát az új javaslatban mi a vívmány ? Ha pedig nincs benne vívmány, hogyan egyeztetheti össze Széll Kálmán miniszterelnök úr a maga integer politikai múltjával, hogy az ő neve alatt olyan valamit engedjen vívmányként hirdetni, a mi nem valódi vívmány? Ezek azon kérdések, a melyekkel én gyarló eszemmel megbarátkozni képes nem vagyok, és azt hiszem, hogy ilyen gyarlósága ember még migyon sok lévén az országban, nagyon kívánatos dolgot kérek, mikor azt kérem a miniszterelnök úrtól, méltóztassék ezen kérdéseket minden elhomályosítás elől megvédelmezni, tisztán állítani a nagyközönség elé, hogy azzal együtt én is okuljak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Nagyon sokszor volt róla szó itt a házban, magam is sokszor említettem, hogy nagyon veszélyes dolognak tartom, hogy közjogi kérdésekben bizonyos elhomályosítási törekvések kerülnek fölszinre. Nagyon veszélyes dolognak tartottam mindig, hogy Magyarország közjoga alkalom adtán bizonyos érdekköröknek szája ize szerint idomúit, és pedig azért, mert sok az alkalmazkodó. Veszélyesnek tartom, ha Magyarország közjogában kétségek vannak, és nagyon veszedelmesnek tartom az azokban való feszegetést. De talán még helytelenebb dolog, ha eiőállunk mi, a kik már annyit tanúltunk, vagy tanulhattunk volna a múltban, és védelmére kelünk egy hamis közjogi theoriának, a mely nem a mi közjogunkba, hanem az osztrákok közjogába csempésztetik be. Hol vesszük mi a jogot vagy az ösztönt, vagy melyik logikai szabály diktálja nekünk, hogy az osztrák közjogot segítsük meghamisítani? Mi közünk nekünk az osztrákok közjogi vitájához, és miért igyekezünk mi az egész ódiumát magunkra venni annak a gyűlöletes hareznak, a mely odaát a 14. §. körűi forog? Méltóztassanak csak visszaemlékezni 1867-re. A mikor ezt a gyűlöletes szakaszt alkották, két osztrák képviselő a bizottságban kétféíekép nyilatkozott. Az egyik, dr. Menger, azt mendta: »Das ist das Leicheutuch unserer Verfassung.* A másik, dr. Figuli Mengerrel szemben azt mondta: »Nicht das Leichentuch, sondern das Grab unserer Verfassung.« így liczi-